Kurír - reggeli kiadás, 1995. november (6. évfolyam, 298-327. szám)

1995-11-05 / 302. szám

Emmyi­ Belháború tört ki a­­törökök között Magyarországon. Persze nevezhetnénk regio­nális, mi több, egészen he­lyi jellegűnek, mivel tegnap reggel Budapesten, a Csen­­gery és a Király utca sarkán harcoltak egymással az el­lenfelek. Forró olajjal öntöz­ték egymást, aztán előke­rült a kés is. Mindkét jegy­Fotó: KERTÉSZ GÁBOR vért olyan hatásosan alkal­mazták a küzdők, hogy a vé­geredmény két életveszé­lyes sérült lett. Egyikük má­sod- és harmadfokú égési sérüléseket szenvedett, a másikat egy jól irányzott szúrás terítette le. A mentő­sök dolgoztak, a rendőrök vizsgálják a csata körülmé­nyeit. Inkább egy Torgyán-show-ra, mintsem az FKGP országos nagygyűlésére emlékezte­tett tegnap a kisgazdák „megmozdulása” a Budapest Kongresszusi Központban. A párt vezérlő csillaga a tőle megszokott stílusban és retorikában, jó kisgazda módjára bírálta a kormányt, s most is, mint pártelnökségi ideje alatt többször, ígéretet tett arra, hogy 1998-ban megnyerik a választásokat. No és persze, ha már kormányt alakítanak, akkor rendbe is teszik az ország gazdaságát. Ezt úgy mondta Torgyán, mintha a világ legter­mészetesebb, s egyben legegyszerűbb fel­adatáról beszélt volna. Különben bizalmi szavazást kért, amelynek eredménye: to­vábbra is ő a vezér, sőt miniszterelnök­­jelölt is lett. (Lapozzon a 3. oldalra!) Fotó: HEGEDŰS ÁKOS Stadler és a detektívek - Főbe is lőhetnek az Andrássy út kellős közepén - nyi­latkozta lapunknak az adócsalással gyanúsított milliárdos vállalkozó. Azt, hogy mi rejlik e nem mindennapi kijelentés mögött, megtudhatja, ha felüti a 22. oldalt. Hűha. Az ország több pontján kritikussá vált tegnapra a közlekedés a havazás miatt. A Bükkben tíz centiméter hó esett de csak a mellékutak voltak nehezen jár­hatók a főutakat letakarították. A Mátrában este erősödött meg a hóesés, elérve a négy-öt centi­­méteres vastagságot. Leg­rosszabb a helyzet a Bakonyban, ahol délután óta egyfolytában ömlött a hó, estig tíz centi hul­lott. A közlekedést és az utak ta­­­­karítását az erős szél is nehezít I­tette. Havazott a Dunántúl­­ nagy részén is, de a hegyek kivé­t­­­elével nem bénította meg a közlekedést. (Lásd még a 2. oldalt!) .­­ Fotó: KERTÉSZ GÁBOR SUCHMAN MÉG KITART A szombati álláspont szerint Suchman Tamás mégsem áll fel a bársonyszékből. Legalábbis a privatizációs miniszter ezt kö­zölte a Kurírral, miután tegnapi számunkban arról adtunk hírt, fontolóra veszi lemondását, amennyiben a kormány eluta­sítja javaslatát a bérstop felol­dását illetően. Suchman úrtól egyebek mellett azt is megkér­deztük: mit tesz, amennyiben a személyét és javaslatát erőtel­jesen bíráló Bokros Lajos köz­benjárására a kormány nem fo­gadja el javaslatát? Ennek ve­szélye fennáll, ugyanis a pén­zügyminiszter szerint Suchman „ötlete”, hogy az eredménye­sen gazdálkodó cégeknél le­hessen a fizetéseket emelni, veszélyezteti az egyensúlyjaví­tó lépéseket. (Részletek a 3. oldalon) Pótszám: Telefonszám: 20-102-10 • 20-102-98 Az Álomotthon számai: 0 0 0 0 0­0 Koncertrad­ó Kocsis Zoltán holnap utazik Amerikába. A Budapesti Fesztiválzenekar ugyanis no­vember 11 -én koncertet ad Bartók Béla halálának 50. évfordulója alkalmából New Yorkban, a Carnegie Hallban, ahol eddig még soha nem lépett fel magyar zenekar. (Interjúnk a 7. oldalon) K­ö HI SM­L • Népstadion: 100 milliós diszkrimin­áió • Protokoll-plusz premier • Pamela Ewing új házba költözik H el • Linda ismét én • Gyorshajtásból felmentve? Elefánt •H,de­'meleg-zuhany

Next