Kurír - reggeli kiadás, 1998. április (9. évfolyam, 89-117. szám)

1998-04-09 / 97. szám

Rablások Cora Kedden éjszaka Szeged egyik parkjában „ütötték el” a zsaruk a huszonhat éves Varga Tibort, akit a Cora Áruház elleni rablás miatt kerestek. A KBI-hez kora este befutott információ szerint a férfi éppen az adott parkban ücsörgött egy padon és vadul telefonált. A Pest megyei nyomozók ezerrel hajtot­tak Szegedre. Útközben erősítést kértek, majd éjfél előtt néhány perccel lenyomták a földre Var­gát. Kiderült, hogy éppen útleve­let intézett magának, valamint a kocsijában lévő 89 millió forintot akarta valutára váltani, hogy az­tán Jugoszláviába szökjön. Né­hány perc múlva a rendőrök el­fogták Varga élettársát, K. Nórát is, aki alkalmi munkából él. Tegnap Komáromi István, Pest megyei főkapitány közölte a sajtóval: április 5-én elfogták biatorbágyi S. Károlyt, Sz. Já­nost és K. Imrét, akiket - a hí­rekkel ellentétben - egy pilla­natra sem engedtek azután sza­badon. Akkor még hiányzó tár­saik azonban a sajtóból úgy ér­tesülhettek, minden rendben van, mivel „kollégáikat”, miután tanúként kihallgatták őket, el­engedték. Tévedtek. A rablók megbukását egy frá­nya Trabant okozta, amelyből kifogyott a benzin. Szombaton este, a rablást követően ugyanis a lopott terepjáróval a Corától Bi­­atorbágy felé két kilométerre a vasúti töltés mellett megálltak. Átrámoltak a töltés túloldalán ál­ló Trabiba, majd benzinnel lo­csolták le a dzsipet, és felgyújtot­­­ták azt. A terepjáróban azonban benne felejtettek négy és fél mil­lió forintot, ami szintén elégett. A Trabanttal viszont nem so­káig jutottak, másfél-két kilomé­terrel később kifogyott belőle a benzin. Ekkor S. Károly és Sz. János - a csapat harmadik kocsi­jával - egy Citroennel el akarták vontatni azt, amikor a budaörsi rendőrök igazoltatták őket. Feke­te Norbert törzsőrmester - mivel a Trabant hátsó ülésén benzines­kannát látott, és ez gyanús lett neki - felírta a kocsik rendszáma­it. (Forgács Lászlótól pénzjutal­mat kapott az éberségéért.) A kiégett dzsipnél időközben rögzítették a Trabant abroncs­nyomait, majd végigvizslatták a földutat a Corától a Trabant iga­zoltatásának a helyszínéig. Rá is bukkantak egy üres pénzeszsák­ra, egy üres benzineskannára, különböző, a rablásnál használt ruhadarabokra, s egy-egy csőre töltött AK-47-es és AMD-65-ös géppisztolyra. A két férfit előállí­tották a rendőrségre, ahol tagad­ták, hogy ők rabolták volna el a Coronál a 122 millió 51 ezer 340 forintot. Sz. János arról mesélt, hogy S. Károly kölcsönkérte tőle a Trabantját, majd szombaton késő este elmondta neki, hogy Tibor nevű barátjával komoly balhét csináltak, és ő is megkapja a részét a zsákmányból. Tibort Varga Tiborként azonosították a zsaruk. Ő az, aki Szegeden bu­kott le, és bevallotta: bizony ők rabolták ki a Securitas páncélau­tóját­­ S. Károllyal és a 32 éves Horváth Gyulával (lakik: Zugló­ban, Gyarmat utca 86.), akit még mindig keres a rendőrség. El­mondta azt is, hogy az akció so­rán végig velük volt barátnő­je, K. Nóra és S. Károly barátnője, K.­­né E. Anita, aki ugyancsak alkal­mi örömökből él. Az ugyancsak őrizetbe vett nők közül K. Nóra bevallotta, hogy karácsony óta tervezik a rablást, K.-né azonban hallgat, mint a potyka. Horváth Gyulát körözik. Nála lehet a hiányzó 29,5 millió, valamint a harmadik géppisztoly. (HERNÁDI-SZEMÁN) A szóvivő szörnyülködik, elégtek a milliók Fotó: KERTÉSZ GÁBOR Hamuba sült ötezresek A VERZIÓK Komáromi István Pest megyei főkapitány szerint szakítot­tak a hagyományos nyomozati taktikával. Nem a pénzt kezdték el keresni, hanem tárgyi bizonyítékok után kezd­tek el nyomulni. Sikerrel. A tárgyi bizonyítékok ugyanis önmagukért beszélnek, és a bíróság előtt nem vonhatók vissza, mint a vallomá­sok. Természetesen verziókat is felállítottak a lehetséges tetteskörre vonatkozóan. Már első pillanatban úgy gondolták, hogy viszonylag profi elkövetőkkel van dolguk. Az, hogy három géppiszto­­lyos túszul ejtette a kaput nyitó corás biztonsági őrt, majd a fejéhez nyomott fegyver hatására a páncélautó sze­mélyzete önként átrámolta a zsákmányt a kapu előtt útju­kat álló dzsipbe, s mindezt négy perc alatt lezavarták, vérprofikra illet. Nem hagyhatták figyelmen kívül azt sem, hogy a rablók szláv szavakat is mondtak „munka” közben, és Kalasnyi­­kovokat használtak, ám azt gyorsan elvetették a rend­őrök, hogy külföldiekről van szó. Ugyanis szinte percek alatt megtalálták a leégett dzsipet, közelében a Trabant­­nyomokat, majd befutott az igazoltatás híre. Innen pedig már környékbelieket kerestek, például biatorbágyiakat. Végigkutatták a Trabi „menekülési” útvonalát, rátaláltak egyebek mellett a két géppisztolyra. Azt is belekalkulálták, hogy a csapat nem három tagú, és lehetnek közöttük pesti profik is. Varga Tibor és Hor­váth Gyula ilyennek bizonyult, hiszen mindketten bünte­tett előéletűek. A legősibb mesterségben jeleskedő, az ügyben érintett hölgyekkel viszont már rendőreink sem számoltak. szemán László Megválaszolatlan kérdések A rendőrség vagy nem árulja még el, vagy még maga sem tudja, ki volt a 122 milliós rablás ér­telmi szerzője. Az őrizetben lévő négy férfi és két nő minden bizonnyal a szökésben lévő Hor­váth Gyulára ken mindent. Azt sem árulták el a nyomozók, hogy a „zenekarban” van-e benn­fentes, a Cora vagy a Securitas embereiből. Emlékeztetőül: a Securitast, illetve jogelőd­jét a Secabot két év alatt hatszor rabolták ki, összesen 670 millió forintot zsákmányolva. Mindenesetre fura, hogy S. Károly Trabantjá­nak egyik oldalablakán ott olvasható a Securi­tas plakátja, telefonszámai. S. nyilván így ve­hette az autópiacon, vagy dolgozott (dolgo­zik?) a Securitasnál. Varga Tiborról tudjuk, hogy korábban egy kisebb cégnél őrző-védő­ként tevékenykedett. Azt viszont még nem lehet tudni, hogy hon­nan vannak a fegyverek. A technikusok minden bizonnyal „elővarázsolják” a kicsiszolt sorozat­számokat, ami alapján visszakereshető az ere­det. A legnagyobb kérdés azonban dodonai: hogy lehet ilyen pancser módon, egy Traban­ton megbukni? SZ. L. UTAZÁS A­­HOLDRA! Ezt még Verne sem láthatta előre. A Duna Televízió „műholdfordulóhoz” érkezett. Az első magyar műholdas TV műsorát április 1-től a lényegesen jobb vételi lehetőséget biztosító Hot Bird IV. sugározza. Április 1. és 30. között adásunk a régi és új helyén egyaránt fogható. Egyéni parabolaantennával rendelkező nézőink némi módosítás után jelenlegi vevőrendszerükkel vehetik továbbra is adá­sunkat. A zökkenőmentes váltás érdekében megbízható szakembereket ajánlunk, akik , országszerte kedvezményesen, kellő garancia­­ Amennyiben további információkra lenne szüksége a műholdváltás technikai részleteiről, azokat a következő forrásokból szerezheti be: Duna TV közönségszolgálat, tel: (1) 156 96 82 Zöld szám/ingyenes/: 06 80 66 00 33 Telewestel: 06 60 55 00 33 Dunatext 896. oldal Internet: www.dunatv.hu Egy kis igazítással megőrizhet divattól független szellemi értékeket, tovább nézheti a Duna TV szerkezetében is megújuló műsorát, melyben változatlanul a néző, a kultúra, a színvonal és a tárgyilagosság az úr. A Duna TV-vel szerződött szakemberek: Budapest: Bétacom Kft., 1163 Bp. Veres P. u. 87., tel.: (1) 403 7301, Bétacom Antennaszakü­zlet, Duna Plaza Sony Márkabolt, 1138 Bp. Váci út 178., tel.:(60) 310 898, Pólus Center, Sony Márkabolt, 1154 Bp. Szentmihályi út 131., tel.:(60) 343 373, Balatoni János, Satellite Hungary, 1144 Bp., Vezér u. 71., tel.: (1) 251 8642, (20) 691 699, (20) 342 531, tel./fax: (27)359 287 Pest megye: PASZTI-SAT Bt., 2049 Diósd, Baross u. 5., tel.: (30) 494 306, Antenna Szerviz, 2700 Cegléd, Batthyány u. 1. tel: (53) 315 768 Borsod megye: CS­A­K Antenna Bolt, 3526 Miskolc, Szeles u. 4., tel.: (46) 350 221 Hajdú-Bihar megye: Antenna Kisáruház/OSTEL-INVEST Bt./ 4029 Debrecen, Víztorony u. 17., tel.: (52) 453 084, (60) 451 920 Csongrád megye: Csikós Ferenc, 6800 Hódmezővásárhely, Andrássy u. 45., tel.: (62) 345 302, (30) 455 327 Vas megye: Szathmáry és Társa Kft., 9700 Szombathely, 11. Huszár út 61., tel.: (30) 377 970, Szép Kálmán, 9942 Szalafó, Templomszer 1., tel.: (20) 536 260 Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, TECHNO-SAT Kft., 4400 Nyíregyháza, Vasgyár u. 2/B, tel./fax: (42) 312 561, (20) 552 098 Bács-Kiskun megye, Tar István, 6400 Kiskunhalas, Pozsony u. 43., tel.: (77) 424 200, (30) 459 223, PUCHARDT-SAT Kft., 6000 Kecskemét, Csongrádi u. 4., tel./fax: (76) 486 770, (76) 481 326 Veszprém megye: Hertling Miklós, 8200 Veszprém, Viola u. 20., tel./fax: (88) 424 171, (20) 324 171 Fejér megye: POLÁR Kft., 8008 Székesfehérvár, Mészöly G. u. 1 ./Garzonház/, tel./fax: (22) 328 447, (30) 277 029 Jász-Nagykun-Szolnok megye: CHIP ELEKTRONIK, 5200 Törökszentmiklós, Kossuth út 120., tel.: (56) 390 188, CHIP ELEKTRONIK, 5000 Szolnok, Petőfi u. 2., tel.: (56) 378 126 Békés megye: TEVI-SAT, 5900 Orosháza, Lehel út 40., tel.: (68) 413 033 Baranya megye: Weyland-Yutani Kft., 7635,Pécs, Jakabhegyi út 27., tel.: (72) 214 161, (20) 394 769 Tolna megye: Color Műszaki Bolt és Szerviz, 7150 Bonyhád, Rákóczi F. u. 7., tel./fax: (74) 451 301 Somogy megye: JÁMBOR-INTER TRADE Kft., 7500 Nagyatád, Hunyadi u. 2., tel.: (82) 352 902 Győr-Moson-Sopron megye: Győri-ELKA Rt., Telephely: 9025 Győr, Kossuth L. u. 12., tel.: (96) 313 066 Nógrád megye: VILL-EL gmk. 3100 Salgótarján, Rózsa F. út 42., tel.: (32) 312 354, (30) 500 832, (30) 556 918 Komárom megye: SAND-SAT Kft., 2890 Tata, Ady E. u. 48., tel.: (34) 383 584, (30) 366 394 Heves megye: AN-SAT Kkt. 3360 Heves, Erkel F. u. 3/a, tel.: (36) 346 040 Zala megye: Varga Kft. 8900 Zalaegerszeg, Óla út 19., tel.: (92) 311 796. A hálózat koordinátora a PUCHARDT-SAT Kft., tel./fax: (76) 486 770, (76) 481 326. Az átállítás egységára: 3500 forint, amely tartalmazza: • a kiszállási díjat • a műholdvevő átállítását • a Duna Televízió műsorának beprogramálását. A­mit nézni érdemes .ví.WÍS­:-. DUNA TELEVÍZIÓ - val végzik el az antennák átállítását. Viszontlátásra a Hot Bird IV.-en!

Next