LITERATURA - A MTA Irodalomtudományi Intézetének folyóirata 7. évfolyam (1980)

1980 / 3-4. szám - TANULMÁNYOK - REISINGER JÁNOS: Irodalmi gondolkodásunk a századfordulón (Horváth János és Babits Mihály)

A cikk Horváth irodalomszemléletének fejlődése szempontjából is fontos megnyilatko­zás. Segít többek közt eloszlatni azt az elterjedt vélekedést, hogy Adyt s a nyugatos irányt ő a nemzeti klasszicizmus fegyverével szorította volna félre. 1903-ban nehezen találnánk a jó öt évvel később körvonalazódó elmélet nyomára. S ha Ady ekkor lépett volna föl, Horváth részéről valószínűleg épp olyan fogadtatásban részesült volna, mint 1910-ben,az Ady s a legújabb magyar lyra keltezésének évében. A könyv tehát a hét év előtti dolgozat egyenes leszármazottja. S az előzményt akkor már rendszere is erősítette, s ez valóban megkötő erőnek bizonyult. De rendszerhez ragaszkodni tévedések kockázatával is: legalább tiszteletet parancsol. Méltánytalanul járt el a szakiroda­lom Horváthtal, mikor ezt a tiszteletet nem adta meg neki. S ha tévedett, nemcsak tévedett Ady megítélésében, alapos elemzést nyújtott, s nemcsak támadta a költőt, hanem a körülötte dúló vitákban védte is oly hatalmasságoktól, aminő Tisza István, Rákosi Jenő, Angyal Dávid volt.13 Nem volt ez kevés; annyira legalább nem, hogy megfeledkezzünk róla. A szimbolista költészettől, még jóval Ady föllépte előtt tehát, azért idegenkedett, amiért a 19. század kedvező fogadtatása után a századforduló gondolkodói s költői is némileg idegenkedtek. A bizalmatlanságot fél évszázad egyre mélyülő társadalmi válsága szülte. Tanulságosan világítja meg ezt az irány németországi fogadtatásáról szólva Németh G. Béla, midőn Lange pályáját elemzi: „A szimbólum teremtés Langénál is, Waihingernél is az ismeret-és értékbizonytalanság legyőzését volt hivatva szolgálni — mondja —. Míg azonban az előbbi még hitte, hogy a jelképekkel sikerül, bár szubjektív módon, de abszolút érvénnyel ismeretet szerezni és teremteni, az utóbbi eleve fikciónak tekintett minden ismeretet és reá épülő értéket, amelyet nem valóságos volta igazol, hanem életfenntartó funkciója."44 A jelenség okát nem is a szimbolizmusban, hanem a szimbólumok történeti módosulásá­ban, nem is a 19. században, hanem az európai kultúrtörténet jóval előbbi szakaszaiban tanácsos keresnünk. A keresztény ókor kiemelkedő gondolkodója, Szent Ágoston követel­ményül állította, hogy „először meg kell mutatnunk a módját annak, hogyan állapítható meg a beszéd sajátos vagy képletes értelme". (De doctrina Christiana, III. 10. 14.) S ha fölszólít erre, az azt jelzi, hogy korában, az isz. 4—5 század fordulóján a hagyomány alapját képező biblikus jelképek egységes értelmezése nem létezett már. A negyedik század Nagy Konstantin-i fordulata valóban a lehető legnagyobb zavart támasztotta a kereszténység gondolkodásában és szokásaiban. A patrisztika az eredeti hagyomány olyan fokú eltorzulá­sát mutatja, hogy bízvást vélhetjük úgy, hogy a ma mértéktelen szimbólumteremtések fészkét, jóval a középkori és a romantikus művészet előtt, ez a kor rakosgatta össze. Nem véletlenül jegyezte meg egy 18. századbeli német gondolkodó még e folyamat tetőződése előtt, hogy „művészetünkben és tudományunkban arra törekszünk, hogy véletlenül se értsenek meg". S nem baj, hogy nem értjük egymást, mert az egyetemes igazság helyett 4 3 „Lehet, hogy a tudományos szempontú vizsgálat meddőnek látszik a cselekvő, harcos kritikához képest, ha egykorú jelenségekről van szó: mindamellett, még ha nem sikerül is egészen (mert elfogulatlannak lenni sokkal nehezebb, mint a leghiggadtabb ember is gondolná), valami kis gyakorlati eredménye ennek is lehet: legalább is annyi, hogy a küzdő felek részére megvilágítja a csatateret." H. J.: Válasz Rysticus megjegyzéseire. MFigy., 1912. 83. Vö. még: Uő: Komjáthy Jenő. l­., 1912. 11., A Greguss-jutalom. l­., 1913. 184-188., l­., 1913. 305-315., Nyílt levél a Szerkesztőhöz. It., 1913. 497-498. 44 Németh G. Béla: A szimbolizmus eszmei befogadásának előkészítéséhez. FilKözl., 1976/1. 45. 420

Next