LITERATURA - A MTA Irodalomtudományi Intézetének folyóirata 17. évfolyam (1991)
1991 / 3. szám - BODNÁR GYÖRGY: A művészregény mint az intertextualitás korai formája
Bodnár György engedménye ideológiájának és politikai koncepciójának. Hőse érvényes regénytörténete korábban befejeződött: a lét labirintusának reménytelen útjain, ahol már csak a visszatekinteni képes tudat lehet az ember fegyvere a semmi ellen. Darvady Zoltánhoz e csonka útján jutnak vissza újra és újra az irodalomtörténet felfedezői, s találják meg benne a modern hős előképét. A premodern Ambrus Zoltán Midas királyának (1891-1892) hőse már az önmagában kételkedő művész, aki a taszító valóságtól menekül és művészetében is a menekülést folytatja. A művészet e regénye kifejezésmódjában ugyancsak végigskálázza az indirekt lázadást a nyers valóság ellen: naturalista környezetrajz mellett romantikus kalandregény, levélregény és esszéisztikus filozofálás váltja egymást benne szeszélyes, impresszionisztikus csapongással. Egységesítő közege pedig a filozófia akar lenni, azaz a realista fikció lebontása a gondolatig. „A bölcselők századában írja Ambrus - a magasabb cél érdekében megkövetelt igazságok kizárják maguk közül a fikciót, s a képzelmi elemtől ment regény filozófiainak nevezi magát...". A naturalizmus poétikai illúziója bukkan fel ebben az elméletben, ami doktrinerré tehette a regényt, de a fikció bevallásának igényét is közvetíthette. A naturalizmus különösen determináció-tanával - még jó ideig meghatározta a premodern magyar művészregényt. A naturalista regényciklus előtt például Justh Zsigmond életművében törvényszerűen jelenik meg a művészregény. Ebben (Művész szerelem, 1988) az elvek kifejtése nem szorul fikción kívüli írói kommentárokba, mert művészhősei homogén közeget teremtenek az életnek éppúgy, mint a gondolatnak. Annál is inkább, mint hogy vitapartneri szerep osztatott ki rájuk: egyikőjük modern író, a másik hagyományos történelmi festő, a harmadik pedig - a nő, aki életkonfliktus kiváltója is - impresszionista avagy szecessziós festőnő. Regényük szerelmi háromszög-történetként indul, mint annyi más Justh-mű, s annyi divatos könyv a századforduló világirodalmában. E történetet a lelkiismeretfurdalás lélektani rajza is kiemelhetné a sablonból, s az író erre is kísérletet tesz. Lélektana azonban mindinkább új motívumra irányul: az író egyre kényszeresebben kezdi elemezni a lányt, ami megrontja szerelmüket. Kényszeressége nem patológiai eredetű, pontosabban csak annyiban, amennyiben a művészet valamiképpen lélektani deviancia az életjelenségek között. Történetük tanulsága szerint az analitikus tudat ugyanolyan viszonyban van a szerelemmel, mint a művészet az élettel. Hisz ez kétségbeejtő! - kiált fel a lány az író önelemzését végighallgatva. - Igen, ez kétségbeejtő - hangzik rá a felelet. íme az élet és a művészet modern konfliktusának felismerése, s íme az analízis életidegen és életrontó hatásának körleírása. Amint az egész regény, úgy az analízis hatásának leírása is egyszerre megfogalmazása és alkalmazása poétikának és világképnek. Művészhősei tudatában párhuzamosan alakul az életérzés és a művészeti hitvallás. Az író ebben a gondolatkörben is az analitikus naturalizmus- idézi DIÓSZEGI András. In: A magyar irodalom története. IV. 859.