LITERATURA - A MTA Irodalomtudományi Intézetének folyóirata 17. évfolyam (1991)

1991 / 3. szám - BODNÁR GYÖRGY: A művészregény mint az intertextualitás korai formája

Bodnár György engedménye ideológiájának és politikai koncepciójának. Hőse érvényes regénytörté­nete korábban befejeződött: a lét labirintusának reménytelen útjain, ahol már csak a visszatekinteni képes tudat lehet az ember fegyvere a semmi ellen. Darvady Zol­tánhoz e csonka útján jutnak vissza újra és újra az irodalomtörténet felfedezői, s találják meg benne a modern hős előképét. A premodern Ambrus Zoltán Midas királyának (1891-1892) hőse már az önma­gában kételkedő művész, aki a taszító valóságtól menekül és művészetében is a menekülést folytatja. A művészet e regénye kifejezésmódjában ugyancsak végigská­lázza az indirekt lázadást a nyers valóság ellen: naturalista környezetrajz mellett romantikus kalandregény, levélregény és esszéisztikus filozofálás váltja egymást ben­ne szeszélyes, impresszionisztikus csapongással. Egységesítő közege pedig a filozófia akar lenni, azaz a realista fikció lebontása a gondolatig. „A bölcselők századában írja Ambrus - a magasabb cél érdekében megkövetelt igazságok kizárják maguk közül a fikciót, s a képzelmi elemtől ment regény filozófiainak nevezi magát...". A naturalizmus poétikai illúziója bukkan fel ebben az elméletben, ami doktrinerré tehette a regényt, de a fikció bevallásának igényét is közvetíthette. A naturalizmus különösen determináció-tanával - még jó ideig meghatározta a premodern magyar művészregényt. A naturalista regényciklus előtt például Justh Zsigmond életművében törvényszerűen jelenik meg a művészregény. Ebben (Művész szerelem, 1988) az elvek kifejtése nem szorul fikción kívüli írói kommentárokba, mert művészhősei homogén közeget teremtenek az életnek éppúgy, mint a gondolatnak. Annál is inkább, mint hogy vitapartneri szerep osztatott ki rájuk: egyikőjük modern író, a másik hagyományos történelmi festő, a harmadik pedig - a nő, aki életkonf­liktus kiváltója is - impresszionista avagy szecessziós festőnő. Regényük szerelmi háromszög-történetként indul, mint annyi más Justh-mű, s annyi divatos könyv a századforduló világirodalmában. E történetet a lelkiismeretfurdalás lélektani raj­za is kiemelhetné a sablonból, s az író erre is kísérletet tesz. Lélektana azonban mindinkább új motívumra irányul: az író egyre kényszeresebben kezdi elemezni a lányt, ami megrontja szerelmüket. Kényszeressége nem patológiai eredetű, ponto­sabban csak annyiban, amennyiben a művészet valamiképpen lélektani deviancia az életjelenségek között. Történetük tanulsága szerint az analitikus tudat ugyano­lyan viszonyban van a szerelemmel, mint a művészet az élettel. Hisz ez kétségbeejtő! - kiált fel a lány az író önelemzését végighallgatva. - Igen, ez kétségbeejtő - hangzik rá a felelet. íme az élet és a művészet modern konfliktusának felismerése, s íme az analízis életidegen és életrontó hatásának körleírása. Amint az egész regény, úgy az analízis hatásának leírása is egyszerre megfogalmazása és alkalmazása poétiká­nak és világképnek. Művészhősei tudatában párhuzamosan alakul az életérzés és a művészeti hitvallás. Az író ebben a gondolatkörben is az analitikus naturalizmus-­ ­ idézi DIÓSZEGI András. In: A magyar irodalom története. IV. 859.

Next