LITERATURA - A MTA Irodalomtudományi Intézetének folyóirata 18. évfolyam (1992)

1992 / 2. szám - ANGYALOSI GERGELY: Jelország

Angyalosi Gergely leges" módszerrel éppen a nyugati metafizika azon posztulátumait akarja megke­rülni, amelyek a tradicionális fogalomképzés alapját képezik. Node mit is jelent a sátori, a Zen buddhizmusnak ez a kulcsszava, amelyet „megvilágosodásnak" fordítani egyszerre elfogadható és félrevezető? Útmutatásul forduljunk ahhoz a könyvhöz, amelyből maga Barthes is merítette ismereteinek jó részét: Alan W. Watts A zen buddhizmus című munkájához. Jó okunk van feltételezni, hogy Barthes ennek a könyvnek a prizmáján keresztül „olvasta", desifrírozta Japán­élményeit. Watts a sátorit a tényre, a konkrétumra való „ráébredésnek" írja le. A Zen által igényelt természetesség, spontaneitás, az európai embert jellemző én-kontroll és a hozzá tartozó másodlagos gondolatok távoltartása alkotják azt a közeget, amelyben a sátori villanásszerű élménye realizálódhatik. Az „ébredésre" csak az képes, aki lemond arról, hogy állandóan összevesse érzéki és intellektuális tapasz­talatait az önmagáról alkotott képpel. A nyugati ember, állítja Watts, sohasem elég­szik meg azzal, amit érez vagy tapasztal: magát az érzést és a tapasztalást is érezni és tapasztalni akarja. Közvetítéseket iktat be tehát, elválasztva egymástól az eredendő egységet alkotó testet és szellemet, a megismerő ént és a megismerés tár­gyát, abból a célból, hogy a jó-rossz kritériumai alapján szelektálhasson tapasztalatai és élményei, szándékai és döntései között. Nos, a sátori azt az intuitív, villámcsapásszerű élményt jelenti, amelyben meg­szűnik a konkrét­ absztrakt megkülönböztetés, elnémul a szimbólumok és értelme­zések nyelvi világa. Ilyen értelemben tényleg űr keletkezik: a sátori egyetlen elfo­gadható definíciója: rendkívül fontos, gyakorta az embert tökéletesen átformáló esemény (a belső vagy külső esemény megkülönböztetésének a Zenben nincs helye), amelyről azonban nincs mit mondanunk. Mégpedig azért nincs, mert a sátori annak a belátása, hogy nincs mit belátni; megvilágosodás, de nem az európai értelemben, vagyis nem találkozás Istennel. A Zen „elsajátításakor" használatos anekdoták, jegyzi meg Watts, lényegük szerint nem­ szimbolikusak, vagy csak ritkán, ha mégis lehet őket szimbolikusan értelmezni, ennek a szerepe másodlagos. Azt segítenek átélni, hogy „én magam" nem létezem azon a szellem-test egységen kívül, amely strukturálja tapasztalataim világát, egyáltalán a világomat, s ez az átélés javarészt beszéden­ kívüli térben történik meg.­ Ha most Derrida nyomán (lásd a Grammatológia idevonatkozó passzusait) a logo­centrikus metafizika alap­princípiumait fedezzük föl a nyugati jelfogalom (a jelölő és a jelölt közti különbségtétel) struktúrájában, könnyen megérthetjük, miért éppen a Zenhez folyamodott Barthes, mikor át akarta élni az „atyai világ" megrendülését. Felfogása szerint a sátori eredményeként a jelentett, (amely az értelemmel, a sens­szal egyenértékű fogalom nála), elveszíti az eredendő igazsággal, az isteni igével, a jelenlét metafizikájával való bensőséges kapcsolatát.5 A jelentett vagy az értelem 4 Alan W. WATTS: Le bouddhisme zen. Paris 1978. 129-149. 5 Jacques DERRIDA: Grammatológia. Bp. 1991. 31. skk.

Next