LITERATURA - A MTA Irodalomtudományi Intézetének folyóirata 21. évfolyam (1995)
1995 / 1. szám - KULCSÁR SZABÓ ERNŐ: Hatástörténet és metahistória avagy hozzáférhető-e a történetiség?
Hatástörténet és metahistória 67 Ebből a pragmatikai nézetből a filológia, s méginkább: az irodalom hermeneutikája megbízhatóan határolható el más megértésformáktól. Többek között a történelemkutatás megértésmódjának attól a hermeneutikai komponensétől, amelyet Rosen a következőképpen határozott meg: ,a narratív értelemképzés szempontjából mérvadó kontinuitásképzetet - kutatással - azokból a kulturális tényállásokból nyerjük, ahol a közreműködők és az érintettek nyelvében a múltbeli változások lecsapódtak."23 Míg azonban itt a megértendő folyamat a közreműködők divergens szándékainak interakciójából nyeri a maga „időbeli irányát"24, s az eseményeket önmaguk folytatódása ennek az iránynak a függvényében vonja be a hatástörténetbe - addig az irodalomban az esztétikai tapasztalat változó történeti formáinak kontinuitása teszi lehetővé az irodalomra sajátlagosan jellemző megértést. Hiszen a hagyományos filológiák -miközben mélyen meg voltak (s meg vannak ma is) győződve saját „történeti" módszerük megértés-teljesítményének „egzaktságáról" - pontosan magát az irodalom történetiségét számolták fel, amikor a („maiság" értelmében nyilvánvalóan „érvénytelennek" tekintett) történeti megértést elébe helyezték az esztétikai értékelésnek. A historizáló „olvasat" és a „méltatás" ilyen elkülönítésével ugyanis nyilvánvalóan azt ismerték félre, hogy „a művészet történeti megértését az időbeli távolságon keresztül szövegeinek esztétikai jellege teszi egyáltalán lehetővé, úgy, mint valami hermeneutikai híd, amely más hermeneutikai diszciplínáknak nem áll rendelkezésére és ezért ezt mint hemmeneutikai premisszát be kell vonni az interpretáció végrehajtásába".2' Azokban az írásaiban, amelyek az irodalmi hermeneutika elhatárolására tettek kísérletet, Jauß ennek a kontinuus esztétikai tapasztalatnak a történetiségét igyekezett láthatóvá tenni. Úgy értelmezve az irodalom hermeneutikájának történetiségét, mint amelyikben a hermeneutikai szituációt jellemző összekötöttség és elválasztottság a horizontösszekapcsolódás és -szétválasztás interpretációs műveleteiben nyeri el a maga гУо [UNK]/я/omhermeneutikai formáját. Az irodalmi művek (esztétikai) észlelő, értelmező (explikatív) és történeti olvasás aktusain át megvalósuló - megértése itt úgy következik be, hogy a mű és a befogadó közti távolságot kitöltő hatástörténeti „teret" a horizontok összekapcsol(ód)ásának és elkülönítésének befogadói műveleteivel hidaljuk át. A (tőlünk történetileg elválasztott) mű esztétikai megtapasztalása annak a horizontösszeolvadásnak a teljesítménye, amelyikben maga az esztétikai tapasztalat kontinuitása nyilatkozik meg: a történeti művet azért tudjuk esztétikai ként befogadni, mert az az időben közvetíteni képes esztétikai tapasztalat horizontjában bizonyul hozzáférhetőnek. Ahhoz azonban, hogy ugyanezt a szöveget ne vethessük alá tetszőleges aktualizálásnak (vagyis: ne tekintsük a folyamat pillanatnyi „végpontja" függvényének, az „abszolút" jelen tartozékának), szükség van az időbeli távolságot is érzékeltető horizont-szétválasztásra is. Tulajdonképpen annak a ténynek kell itt e harmadik foka- 23 Jörn RÜSEN: Historische Methode. In: Theorie der Geschichte: Beiträge zur Historik, Bd. 5.: Ch. MF.IER-J. RÜSEN (Hg.): Historische Methode. München: DTV 1988. 79. 24 Uo. 79. 25 JAUSS: i. m. 821.