LITERATURA - A MTA Irodalomtudományi Intézetének folyóirata 21. évfolyam (1995)

1995 / 1. szám - KULCSÁR SZABÓ ERNŐ: Hatástörténet és metahistória avagy hozzáférhető-e a történetiség?

74 Kulcsár Szabó Ernő alapuló­­ megértésének kettősségét tette hozzáférhetőségük alapjává. A (történeti) megértés-teljesítmények azóta ugyanis éppen ennek a metahistóriai nézőpontnak a horizontjában válnak mindig értelmezhetővé, mint a potenciális jelentésképzés­­ hatástörténeti benneállásuk időindexével ellátott - történeti formái. Még akkor is, ha ezek - az egzakt és objektív megismerés bűvöletében - időindexük „eltüntetésére" törekedve véltek kiléphetni a történelemből. Ha a hatástörténeti tudat elsősorban magának a hermeneutikai szituációnak a tudata, akkor a metahistória szempontja a történetiség absztrakciós értelmét állítja előtérbe. Azt, amelyik természetesen - a lehetséges történelem feltételeit feltáró historikaként 46 - sem választható el a tárgyvonatkozású történelem eseményvilágától. A metahistóriai absztrakció ugyanis - mint a világtapasztalatnak a világ értelmezésére visszakötődő reflexiója - a nyelviesülés folyamatában folytonosan ki van téve az elbeszélés-jellegű értelemképzés utólagosságának. Strukturálisan azért, mert egyetlen történet sem képes elbeszélni önmagát, hermeneutikailag tekintve pedig azért, mert a tettek, gondolatok és alkotások önmagukban még nem képeznek történelmet. Hiszen arra csak az „elidegenítő" utólagosság hermeneutikája képes magyarázattal szolgálni, hogy valamely cselekvés vagy gondolat miért kizárólag „a történelem számára válhat a folytonosság keletkezésének mozzanatává".47 (A jelentésképződés többek közt ennek a retrospekciónak a következtében van eleve mindig túl a közreműködők, a „cselekvés alanyainak" a szemhatárán.) A nyelviesítés kockázatára azért kell külön is felhívnunk a figyelmet, mert a történetek nyelvi „létrejövésének" lehetősége maga is hatásösszefüggések eredmé­nye. Azaz, nem tekinthető valamilyen időtlen és történetietlen antropológia állandó­jának.48 Következésképp a történetiség metahistóriaként való felfogása csak akkor kerülheti el a hatástörténetből való kilépés veszélyét, ha - ellenállva az absztrakció transzepochális érdekeltségében rejlő csábításoknak - nem transzcendálja a törté­netek létrejöttének vagy lehetővé válásának feltételeit. Hayden White nagyszabású vállalkozásának is alighanem abban van a sebezhetősége, hogy miközben a metahis­tória képzetét igyekszik megszabadítani a 19. századi fundamentalizmus örökségétől, voltaképpen egy másik, csak éppen 20. századi fundamentalizmus horizontjába illeszti bele azt. Mert amikor Benveniste-nek az (objektív) elbeszélő létét tagadó tételéből, illetve Barthes transzkulturális elbeszélés-felfogásából kiindulva diszkur­zus-modalitásként fogja fel a történelemről szóló beszédet, úgy választja el a 19. szá­zadi elbeszélésmódtól, hogy a történeti elbeszélés autoritását magával a megformá­landó valóságnak az autoritásával hozza összefüggésbe. Ez a diszkurzív elbeszélés nem a kezdet és a cél közé szorított „elbeszélés" világa, hanem olyan értelmező rendszer, amely egyszerre értelmezi és konstituálja is a 46 Lásd: KOSELLECK: Über die Theoriebedürftigkeit der Geschichtswissenschaft. In: H.-G. GADAMER-G. HOKUM (Hrsg.): Seminar: Die Hermeneutik und die Wissenschaften... 364. 47 DROYSEN: i. m. 204. 48 VÖ.: KOSELLECK: Historik und Hermeneutik. In: It. KOSELLECK-H.-G. GADAMER: Hermeneutik und Historik Heidelberg: Carl Winter Universitätsverlag 1987. 22-23.

Next