LITERATURA - A MTA Irodalomtudományi Intézetének folyóirata 23. évfolyam (1997)
1997 / 2. szám - MOLNÁR GÁBOR TAMÁS: Az elbeszélő mint olvasó : A "perszonifikált" öntükrözés alakzatai A láthatatlan városokban
Molnár Gábor Tamás AZ ELBESZÉLŐ MINT OLVASÓ - A „perszonifikált" öntükrözés alakzatai A láthatatlan városokban - „A fikció, noha ismeretelméletileg meghatározatlan, azt mutatja föl, ami ténylegesen valós: a világot mind diskurzust." (Wolfgang Iser: A fiktív és az imaginárius) Egy fikciós szöveg igazságstruktúrájának, vagyis a szövegből kinyerhető jelentések státuszának meghatározása az irodalomelmélet egyik régi, ám máig megoldhatatlannak látszó dilemmája. Még akkor is megoldatlan marad, amikor fikció és realitás lételméleti szembenállását fokozatosan fölváltja - amennyiben hiszünk az Iser előadta történetnek - egy olyan kategóriarendszer, amely inkább a pragmatikai „hasznosság" elvére épül, és nem az igazság meglétének vagy hiányának kérdését állítja középpontba, hanem az értelem létrehozásának módját firtatja. Ekkor fikció és nem-fikció különbsége modális/retorikai dimenzióba kerül, vagy műfajelméleti kérdéssé válik: míg a nem-fiktív (nem tisztán fiktív) műfajok - például az értekezés - igazságokat állítanak, addig a fikció (így a regény) igazságait csak közvetettebb módokon hozhatja létre: a szemléltetés, a színrevitel és a reprezentáció eszközeivel. Ez a differencia a beszélő alany intézményes természetének eltérésével jellemezhető, hiszen egy esszé „beszélője" közelebb áll a szerzőhöz, mint egy regény megtett elbeszélője, akinek - mint példánkban is - akár neve is eltérhet a tényleges szerzőétől. Az ontológiai vagy akár episztemológiai előföltevések háttérbe szorulása a gyakorlati/antropológiai kérdésekkel szemben a hetvenes évekre olyan diskurzusok létrejöttét segítette elő, amelyek akár ezt a retorikai különbséget is igyekeztek elmosni. A mindenre kiterjedő „fikcionalizáció" az értekező próza episztemológiai elsőbbségének megkérdőjelezésével egy időben beszélő alany és állítás egybeesésének lehetetlenségét hangsúlyozza .Meglehet, hogy a történészeket és a fikciószerzőket más típusú események érdeklik, ám [...] nézetem szerint az általuk használt technikákról és stratégiákról, melyeket a szövegeik fölépítése során használnak, megmutatható, hogy lényegileg azonosak, bármily eltérőnek tűnjenek is föl a szöveg puszta felszínén."2 1 Wolfgang ISER: The Fictive and the Imaginary. Charting Literary Anthropology The Johns Hopkins University Press, Baltimore and London, 1991. 86-170. („Fiction Thematized in Philosophical Discourse.") 2 Hayden WHITE: Tropics of Discourse. Essays in Cultural Criticism. The Johns Hopkins University Press. Baltimore and London, 1978. 121. A kialakuló „fikcionális" teória és egy régebbi, episztemológiai paradigma összetűzésének legkézenfekvőbb példája a Derrida-Learie-vita, ahol is Derrida a .komoly" és a „színlelt" állítás közötti különbséget akarta - az „idézhetőség" terminusa mentén - fölszámolni (Jacques DERRIDA: Korlátolt felelősségű társaság, abc. Helikon, 1994/2. 182.).