LITERATURA - A MTA Irodalomtudományi Intézetének folyóirata 25. évfolyam (1999)

1999 / 4. szám - LŐRINCZ CSONGOR: Kérügma és literalitás

Kérügma és literalitás 429 Az „éji folyó" és a „forrás" lehetséges kontaminációja olyan önreflexív köze­get épít ki, amelyet egyfajta „autopoietikus" működés konstituál: a harmadik versszakban az „egymást ölelés" és a „csevegés" szemantikája mellett legalább ennyire meghatározó az áthajlások, illetve a keresztrímek funkciója és a „kecse­sen okos csevegés" fonikusan mintegy önmagából kifejlő aspektusa, amely túl­lépve az egyszerű alliteráción már-már az anagrammatikus építkezés felé köze­lít. Az „ég" és „éj" hasonlósága mintegy arra utalhat, hogy az „ég" funkciója — a második szakasz tanúsága szerint is - nem mellékes ebben az összefüggésben. Csak éppen nem valamely ontológiai különállást jelöl, hanem exponáltan is az autopoietikus nyelvi keletkezés („csevegés") függvénye lesz, annak hatásmoz­zanata: a „kés" visszautalása a „kelve"-re azt jelzi, hogy az „eget" is eme létesítés funkciójaként kell értelmezni (vö. még a „habzó"-„habban" ugyaneme irányba mutató összefüggéseivel). Nem véletlen, hogy a Között Nemes Nagy Ágnese aztán az így létesülő olvas­hatóság katakretikus köztességét inszcenírozza,50 egészen a lexikális azonosít­hatóság kontingens elbizonytalanításának szintjén: Egy sáv fekete nád a puszta­ szélen, két sorba írva, tóban, égen, két sötét tábla jelrendszerei, csillagok ékezetei­­ Az ég s az ég között. Pilinszkynél eltérő módon inkább a „meg-nem-nevezhető zóna" megvonódá­sáról lehet szó. (Vö. például Dél: „Várakozom. Növekvő fényességben / köztem, s egy távol nádas rajza közt / mutál vékonyka földi jelenlétem.") A szétválasztás mozzanata megmarad tehát, de korántsem valamiféle egyszerű szembenállás módján, mivel itt két értelemben is aszimmetrikus viszony fedezhető fel: a „meg­nevezetlen" (a metaforikus „lehetséges") vagy a másik megvonódása, potenciá­lis nem-, de legalábbis távolléte­­ és ennek a hiánynak a tapasztalati térre, „a kreatúra valóságára"51 gyakorolt transzfiguratív hatása. (A Pilinszky-líra gazdag, már-már „szürreális" képvilága nagymértékben innen is táplálkozik.) Ez a moz­zanat természetesen nem elszigetelt jelenség, hiszen szoros összefüggésben áll a személytelenedő beszéd és a kerigmatikus hangnem, valamint a szövegközi viszonylatok elvével. A József Attila-líra nyelvi tapasztalatának Pilinszky általi recepciójában ezért ott látható a megszakítottság nyoma, amikor a metaforizált­ság „átvitel" jellege visszaíródik a „két" világ osztottságának statikus képzetébe, ahol a nem-közvetítés lehetősége nem valamely (de)figuratív köztességet ala­ 50 VÖ. KULCSÁR SZABÓ Ernő: (Fel)adott hagyomány? 96-97. 51 Vö. PANNENBERG: Verdinglichung und Transfiguration. 525. Talán erre utal Németh G. Béla is a „dé­monias" és az „apokaliptikus" megkülönböztetésével. Az apokalipszis közelében. In: NÉMETH G. Béla: Századutóról - századelőről. Bp., 1985. 434-435.

Next