LITERATURA - A MTA Irodalomtudományi Intézetének folyóirata 26. évfolyam (2000)

2000 / 3. szám - MŰHELY - SZILASI LÁSZLÓ: A nyúl és sólyom : Trópusok és funkciók : Madách Gáspár: Balassa János éneke sólymocskájárul című versének példája

266 A nyúl és sólyom elrejteni és felfedni egyszerre igyekvő (apokaliptikus) allegorézis. De miért és hogyan szabadul mégis el? Hiszen hát, végül is: szándékoltan ugyan érdemes volna-e egy (egyszerű, bár módszeres) házasságtörő viszony meztelen tényeit épp a szodómia képei mögé rejteni el? Nos, Gerézdi Rábán tanulmányának egészen különösen kitűnő voltát mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy saját, preferált kérdései mellett olyan szempontokat is képes felvetni, amelyek jóval túlmutatnak explicit értelmezé­sének hatókörén. Gerézdi ugyanis, bár nem tulajdonít neki jelentőséget, mel­lékesen mégis megjegyzi, hogy amiképpen a (feddő szándékú) kurvacsúfoló­nak az aposztrophé, azonképpen a (csúfolódó) sólyom-versnek a prosopopoeia a domináns trópusa.34 Talán részben védhető egy olyan, roppant mód leegyszerűsítő narratíva, amely szerint kezdetben minden irodalomértelmezőt elsősorban a translatió­ként is emlegetett metafora és annak rokon trópusai érdekeltek. A poszt­strukturalizmus indulásakor aztán az elméleti érdeklődés hirtelen a metonímia felé fordult, hiszen a jelölt keresésénél ekkor vált fontosabbá annak vizsgálata, hogy mi történik a szöveg felszínén, a jelölők közötti viszonylatokban. E távlat­ból aztán persze újraolvasható lett a szimbólum és az allegória is, s a módsze­res újraolvasás az allegória rehabilitációját és a szimbolikus működés radikális újraértését eredményezte. Ezután pedig a kommunikatív trópusok váltották ki a legnagyobb érdeklődést: a prózai szövegek olvasásának területén természe­tesen Paul De Man prosqpypoefß-tanulmányára,35 a líra terepén pedig Jonathan Culler aposztrophé-értelmezésére i6 gondolok elsősorban. Nos, tekintve, hogy a Balassa János éneke sólymocskájáról cím a konvenci­ók ismeretében valóban genitivus objectivusnak tekintendő,az első látásra is tel­jesen nyilvánvaló, hogy az egész vers az egyébként néma és arctalan Balassa (akárhányadik) Jánosnak kíván arcot és hangot adni: a mindvégig egyes szám első szentélyű szöveg egy módszeresen végigvitt megszemélyesítés eredmé­nyeképpen áll elő. A szöveg meghatározó fikciója tehát nem a kimondott tar­talmak ismeretelméleti státusára, hanem magára a kimondásra irányul: első­sorban nem azt akarja elhitetni, hogy a nyilvánossá tett tényállás helytálló vagy hamis, hanem azt, hogy aki itt verses beszédben ennyire részletesen beszámol egy (vélhetőleg: közismert) tényállásról, nem más, mint maga Balassa János. A Kékkő környéki nemesi társaság röhejét nem csak maguk a tények válhatták ki (hiszen azokról egyéb forrásokból is lehettek információik), hanem a más leg­titkosabb (és azonnal verses!) gondolataiba való belehallgatás fikciója felett ér­zett, némileg perverz öröm is - csak arra sajnos nincsen szavunk, aki a fülével 34 GERÉZDI i. m. 691., 693­, 691.­­ A domináns trópus fogalmához lásd Paul DE­MAN: A temporalitás reto­rikája. Ford. BECK András. In: THOMKA Beáta (szerk.): Az irodalom elméletei. I. Pécs, 1996. 35., valamint Hayden WHITE: A történelmi szöveg, mint irodalmi műalkotás. Ford. NovÁK György. In: Kiss Attila Atilla-KOVÁCS Sándor s. k.­ODORics Ferenc (szerk.): Testes könyvi. deKON-KöNYVek, Szeged, 1996. 350. 35 Paul DE­MAN: Az önéletrajz mint arcrongálás. Ford. FOGARASI György. Pompeji 1997/2-3. 93-107. 36 Jonathan CULLER: Aposztrophé. Ford. SZÉLES Csongor. Helikon 2000/3. 37 GERÉZDI: i. m. 690.

Next