LITERATURA - A MTA Irodalomtudományi Intézetének folyóirata 28. évfolyam (2002)

2002 / 2. szám - MŰHELY - KESERŰ JÓZSEF: Az olvasás kihívása

Keserű József a történettudomány újabb eredményei sugallják) a „múlt valósága" a befogadó számára csak közvetve adott. De, még ha nem így volna, sem lenne kötelezhető a történelmi regény a totális valósághűségre. Nem hagyható azonban figyelmen kívül az olvasónak az ilyen regény olvasását befolyásoló elvárása, hogy a szöveg­nek a múltra (a történelemre) vonatkozó kijelentéseit összevesse az esemény hi­telességéről alkotott elképzeléseivel. Egyszerűbben szólva: az olvasó elvárja, hogy a regény megfeleljen a történelmi valóságnak. Előfordulhat azonban, hogy a szö­veg nem teljesíti ezt az elvárást. Darvasi László regényében, A könnymutatványosok legendájában Buda 1686-os ostroma után szar potyog az égből. Ez azért még a „múlt valóságának" megismerhetőségével kapcsolatos szkepszist félretéve sem gondolható valóságosan megtörtént eseménynek. Darvasi regényébe viszont be­lefér, nem lóg ki a regény fikcionált világából. Ha e véleménynek általános érvényt szeretnék tulajdonítani, azt kellene mon­danom, hogy mindez érvényes Arnost Lustig regényére is. Ez azonban, mint látni fogjuk, nem így van. Lustig regénye is egy valóságosan megtörtént történelmi ese­ményt tematizál, mégis tartania kell magát a történelmi igazsághoz, ha nem akar a hiteltelenség rágalmával szembesülni. A történelmi igazság nála szükségszerűen átlép a fikció világába, és sajátos (poétikai) igazságot (helyesebben hitelességet) kölcsönöz a regénynek. Egy holocaustról szóló regény nem tartalmazhat olyan múltra vonatkozó kijelentéseket, amelyek nem felelnek meg a „múlt valóságának" - az ilyen szövegek esetében az olvasó hitelesség-elvárása cenzúraként működik. E ponton újra - és ezúttal megkerülhetetlenül - szembetalálkozunk a „múlt való­ságának" kérdésével. Ahhoz, hogy megítélhető legyen a fikcionális kommuniká­cióban betöltött szerepe, először a történeti beszámolókban elfoglalt (bizonytalan) helyzete szorul tisztázásra. Csak így válik beláthatóvá, hogy a „múlt valósága" egy regény és egy történeti beszámoló esetében különbözőképpen értendő. A történész elsődleges feladata igaz állítások megfogalmazása a múltról. Mivel azonban „tárgyát" nem szemlélheti közvetlen módon, felvetődik a kérdés: milyen esetekben, minősül igaznak egy múltról szóló kijelentés? Hayden White a törté­netírás három­ alapvető formája közül (annales, krónika, igaz történelem) az első kettőt azért minősíti tökéletlennek, mert nem képesek az események narratív megjelenítésére.­ Szerinte egy történeti beszámoló esetében az igaz kijelentés alapja a narratív forma. Míg az annales és a krónika csupán az események kro­nologikus sorrendjét „idézi fel", addig a narratív beszámolóban a múltra vonat­kozó állítás állítások sorozataként jelenik meg, ami létrehoz egyfajta narratív igazságot. Ez a narratív igazság pedig képes olyan időbeli struktúrát ölteni, amely egyértelműen kifejezi, hogy a tárgyalt esemény múltbeli, így megváltoztat­hatatlan. Egy narratív konstrukció szükségképpen rendelkezik kezdettel és befe­jezéssel, tehát állításait koherens módon tudja feltüntetni. 7 H. WHITE: „A narrativitás értéke a valóság megjelenítésében." In uó: A történelem terh­e. 109.

Next