LITERATURA - A MTA Irodalomtudományi Intézetének folyóirata 28. évfolyam (2002)
2002 / 2. szám - MŰHELY - KESERŰ JÓZSEF: Az olvasás kihívása
Az olvasás kihívása Ez az elképzelés legalább két szempontból pontosítást kíván. A múlt eseményeiről szóló beszámoló (szemben magukkal az eseményekkel) csakis nyelvileg artikulált formában létezhet. A nyelv maga azonban kettős természetű: mint reprezentációs eszköz képes a valóság megjelenítésére, ugyanakkor esetenként nem megbízható közvetítő, hiszen legalább oly mértékben létrehozza a vizsgálat tárgyát, mint amilyen mértékben megjeleníti azt. A történetfilozófiában, ahol egyaránt problematikus a vizsgálat (jelen nem lévő) tárgya és annak viszonya a jelenhez, rendkívül fontos annak tisztázása, milyen a kapcsolat a „múlt valósága" és az „elbeszélés valósága" között. Másrészt a narratíva, ha meg akarja teremteni a koherencia látszatát, nem mond(hat) el mindent, csak azt, ami releváns. Ám azt, hogy mi számít relevánsnak, s mi nem az adott narratíva szempontjából, mindig külsőleges tényezők befolyásolják. A narratíva a kizárás struktúráján alapul: amikor érvényesíti saját szempontjait (elmondja saját történetverzióját) szükségképpen kizár, figyelmen kívül hagy más lehetséges szempontokat (történeteket). A másik (csoport) narratívájának kizárása pedig mindig ideologikusan motivált. E belátások fölöttébb elbizonytalanítanak a múlt igazságának problémamentes hozzáférhetőségét illetően. Nyilvánvaló, hogy egy regényre - jelen esetben Arnost Lustigéra nem alkalmazható teljességében a történelmi igazság kritériuma. Például a „Frank Bondy szerint Buchenwaldból a dachaui tábor felé tartottak" (33.) állítás sem nem igaz, sem nem hamis. Frank Bondy ugyanis sohasem létezett, csupán a képzelet szüleménye, s így a kijelentés „igazságtartalma" csak a fikció többi kijelentéséhez mérten határozható meg. Ellenben a „Volt, amikor a Sonderkomando katonái mínusz negyven fokos hidegben zuhanyozták a nőket" (21.) igenis alávethető az igazság próbájának. Ez utóbbi kijelentés betagozódik azon kijelentések sorába, amelyeknek az a funkciója, hogy a történetet hitelessé tegyék. E kijelentéseknek szükségszerűen igaznak kell lenniük, hiszen ezek alkotják a regény vázát, ezek adnak súlyt az elbeszélt eseményeknek. Különbséget kell tehát tenni történeti igazság és poétikai hitelesség között, noha a kettő (esetünkben legalábbis) nem választható el élesen egymástól. Lustig regénye nem állíthat olyat (persze nem is érdeke olyat állítani), ami ellenkeznék a történelmi igazsággal. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az elbeszélt történet az első szótól az utolsóig igaz - azaz megfelel a valóságnak. A fikció létrehozza saját igazságát, ami azonban nem mondhat ellent a történelem igazságának, hiszen, ha így történne, a regény hitelét vesztené. A regénynek nem igaznak kell lennie (mint a történeti beszámolónak), hanem „csak" hitelesnek. „A hitelesség kérdése különbözik az objektivitás és az igaz tudás kérdéseitől. [...] Mindez nem jelenti azt, hogy a hitelességnek egyáltalán semmi köze ne volna az objektivitáshoz és az igazsághoz." Heller Ágnes szerint az, hogy a történet igaz-e vagy sem, akkor válik lényeges kérdéssé, „ha a történet következményeiben elméletileg vagy gyakorlatilag érintettek vagyunk", ha azért hallgatjuk/olvassuk a történetet, mert egzisztenciánk szempontjából nem közömbös, amiről a történet hírt ad. HELLER Ágnes: A történelem elmélete. Múlt és Jövő Budapest, 2001. 67.