LITERATURA - A MTA Irodalomtudományi Intézetének folyóirata 28. évfolyam (2002)
2002 / 2. szám - MŰHELY - KESERŰ JÓZSEF: Az olvasás kihívása
Az olvasás kihívása cselekményszerkezetet, és ez alapján cselekményesítse (tragikusan, komikusan, romantikusan vagy ironikusan) az eseményeket. „A történelmi helyzetekbe — mondja - nem épültek be inherens jelentések. A történelmi helyzetek nem inherens módon tragikusak, komikusak vagy romantikusak."16 A konfigurálás módja egyedül a történésztől függ. Ugyanaz az esemény cselekményesíthető tragikusan és romantikusan is,White Michelet és Tocqueville forradalomábrázolását hozza fel példának. Az előbbi a románc, az utóbbi a tragédia modalitásában cselekményesítette ugyanazt az eseményt, a francia forradalmat.) Egy későbbi tanulmányában azonban - éppen a holocaust kapcsán - White önkorrekcióra kényszerül. Elismeri, hogy nem minden történelmi esemény cselekményesíthető tetszőlegesen. Vannak események, amelyek ellenállnak például a komikus megjelenítésnek. „A Harmadik Birodalom eseményeiről szóló történetek komikus vagy idilli cselekményesítésének esetében nyilvánvalóan igazoltan vethetjük el őket a tényekre hivatkozva az egymással versengő elbeszélések közül."17 Mint látható, a holocaust komikus megjelenítésében rejlő erkölcstelenség veszélye tántorította el White-ot eredeti elképzelésétől. Ha a holocaustról beszélünk (illetve olvasunk) nem mentesülhetünk az erkölcsi értékelés kényszere alól. Ez képezi alapját annak a (végső soron megkerülhetetlen) előfeltevés-rendszernek, amit fentebb az olvasó hitelesség-elvárásának neveztem. Az elvárás irányultsága egyszerre kognitív és etikai, hiszen nemcsak az érdekel bennünket, mi történt valójában, hanem az is, hogyan lehetséges az, hogy mindez megtörténhetett, s végső soron az is, hogyan beszélhetünk (gondolkodhatunk) róla - erkölcsösen. Az implikált szerző szempontjából ez bizonyos előre meghatározott keretek közé szorítást jelent. A téma ugyanis előírja az elbeszélés modalitását, az egyedüli helyes módját annak, ahogyan az elbeszélő az eseményekről (erkölcsösen) beszélhet. Ennek megfelelően az olvasó sem térhet ki az erkölcsi ítéletalkotás elől. Az implikált szerző stratégiájának köszönhetően az olvasás során minduntalan válaszadásra kényszerül, s ezzel együtt folyamatos erkölcsi értékelésre. Mielőtt félreértésekhez vezetne, utalnom kell a moralizálás és erkölcsi véleményalkotás közötti különbségre. Amíg az előbbi nyilvánvalóan nem tartozik az esztétika felségterületére, az utóbbi (mint látni fogjuk) aligha választható el tőle teljes mértékben. Azt, hogy az olvasók többsége hajlamos e téren saját erkölcsi előfeltevéseit abszolutizálni, Kertész Imre Sorstalanságának recepciótörténete is bizonyítja. Kitűnő tanulmányában Molnár Gábor Tamás felhívja a figyelmet azon olvasatok inadekvátságára, amelyek az Auschwitzról szóló regényt az „Auschwitzcal szembeni helyes viselkedési formákat" megmutató, mimetikus koncepciójú narratívumként kezelik, elősegítve ezzel a regény morális példázatként történő olvasását.18 A példázat nyomvonala mentén megvalósuló olvasás során az 16 H. WHITE: „A történelmi szöveg mint irodalmi alkotás." In uő: A történelem terhe. 76. 17 H. WHITE: „A történelmi cselekményesítés és az igazság problémája." In uő: A történelem terhe. 256-257. 18 MOLNÁR Gábor Tamás: Fikcióalkotás és történelemszemlélet. (Kertész Imre: Sorstalanság) Alföld 1996/8. 57-71.