LITERATURA - A MTA Irodalomtudományi Intézetének folyóirata 28. évfolyam (2002)

2002 / 2. szám - MŰHELY - KESERŰ JÓZSEF: Az olvasás kihívása

Az olvasás kihívása cselekményszerkezetet, és ez alapján cselekményesítse (tragikusan, komikusan, ro­mantikusan vagy ironikusan) az eseményeket. „A történelmi helyzetekbe — mond­ja - nem épültek be inherens jelentések. A történelmi helyzetek nem inherens mó­don tragikusak, komikusak vagy romantikusak."16 A konfigurálás módja egyedül a történésztől függ. Ugyanaz az esemény cselekményesíthető tragikusan és roman­tikusan is,­­White Michelet és Tocqueville forradalomábrázolását hozza fel példá­nak. Az előbbi a románc, az utóbbi a tragédia modalitásában cselekményesítette ugyanazt az eseményt, a francia forradalmat.) Egy későbbi tanulmányában azon­ban - éppen a holocaust kapcsán - White önkorrekcióra kényszerül. Elismeri, hogy nem minden történelmi esemény cselekményesíthető tetszőlegesen. Vannak események, amelyek ellenállnak például a komikus megjelenítésnek. „A Harma­dik Birodalom eseményeiről szóló történetek komikus vagy idilli cselekményesí­tésének esetében nyilvánvalóan igazoltan vethetjük el őket a tényekre hivatkozva az egymással versengő elbeszélések közül."17 Mint látható, a holocaust komikus megjelenítésében rejlő erkölcstelenség veszélye tántorította el White-ot eredeti el­képzelésétől. Ha a holocaustról beszélünk (illetve olvasunk) nem mentesülhetünk az erköl­csi értékelés kényszere alól. Ez képezi alapját annak a (végső soron megkerül­hetetlen) előfeltevés-rendszernek, amit fentebb az olvasó hitelesség-elvárásának neveztem. Az elvárás irányultsága egyszerre kognitív és etikai, hiszen nemcsak az érdekel bennünket, mi történt valójában, hanem az is, hogyan lehetséges az, hogy mindez megtörténhetett, s végső soron az is, hogyan beszélhetünk (gondolkodha­tunk) róla - erkölcsösen. Az implikált szerző szempontjából ez bizonyos előre meghatározott keretek közé szorítást jelent. A téma ugyanis előírja az elbeszélés modalitását, az egyedüli helyes módját annak, ahogyan az elbeszélő az esemé­nyekről (erkölcsösen) beszélhet. Ennek megfelelően az olvasó sem térhet ki az er­kölcsi ítéletalkotás elől. Az implikált szerző stratégiájának köszönhetően az olva­sás során minduntalan válaszadásra kényszerül, s ezzel együtt folyamatos erkölcsi értékelésre. Mielőtt félreértésekhez vezetne, utalnom kell a moralizálás és erköl­csi véleményalkotás közötti különbségre. Amíg az előbbi nyilvánvalóan nem tar­tozik az esztétika felségterületére, az utóbbi (mint látni fogjuk) aligha választha­tó el tőle teljes mértékben. Azt, hogy az olvasók többsége hajlamos e téren saját erkölcsi előfeltevéseit abszolutizálni, Kertész Imre Sorstalanságának recepciótör­ténete is bizonyítja. Kitűnő tanulmányában Molnár Gábor Tamás felhívja a figyel­met azon olvasatok inadekvátságára, amelyek az Auschwitzról szóló regényt az „Auschwitzcal szembeni helyes viselkedési formákat" megmutató, mimetikus kon­cepciójú narratívumként kezelik, elősegítve ezzel a regény morális példázatként történő olvasását.18 A példázat nyomvonala mentén megvalósuló olvasás során az 16 H. WHITE: „A történelmi szöveg mint irodalmi alkotás." In uő: A történelem terhe. 76. 17 H. WHITE: „A történelmi cselekményesítés és az igazság problémája." In uő: A történelem terhe. 256-257. 18 MOLNÁR Gábor Tamás: Fikcióalkotás és történelemszemlélet. (Kertész Imre: Sorstalanság) Alföld 1996/8. 57-71.

Next