LITERATURA - A MTA Irodalomtudományi Intézetének folyóirata 30. évfolyam (2004)

2004 / 2. szám - MŰHELY - GYÁNI GÁBOR: Válaszúton az irodalmi kultuszkutatás

Válaszúton az­ irodalmi kultuszkutatás 213 az eddigi vallási analógiaképzés. Nem nehéz felismerni ebben a kultuszkutatók „első nemzedékének" nyílt, helyenként burkolt kritikáját, mégha nemzedéki tagolódásról - a szó szigorú értelmében véve - nem is mindig beszélhetünk. Szó van itt, egyebek közt, a foucault-i diskurzuselemzésről, a Geertz-féle szimbolikus vagy interpretatív antropológiáról, a mikrotörténetről, vagy Bourdieu mező­elméletéről és más egyebekről. Valóság és kultusz közt immár feloldhatatlannak tűnő feszültségre reflektálva így próbál tehát Takáts kiutat találni az irodalomtör­ténet-írás mind nyilvánvalóbb válságából: ennek során pánkultikus szemléletet olvas elődei fejére, miközben felrója nekik, hogy egyneműsítve, másként mond­va: némiképp történetietlenül szemlélik a kultusz jelenségét, ráadásul lebecsülik „az irodalomról való beszélés nyelvi lehetőségeit és tényleges sokhangúságát".17 Elutasítja tehát a kultikus versus kritikai irodalomértés korábban többnyire kiin­dulópontnak tekintett elvi lehetőségét, mivel: „Ha valaki azzal próbálkozik, hogy újra olvashatóvá tegyen - valamilyen újfajta olvasási stratégiát javasolva - olyan XIX. századi szövegeket, amelyeket ma inkább történeti dokumentumnak vagy didaktikus műnek látunk, mintsem esztétikai élvezetet nyújtó irodalomnak, jó­részt másfajta eljárásokat kell alkalmaznia, például narratológiaikat vagy az olva­sás során érvényesülő konvenciók konfliktusának elemzését."18 Nem csoda tehát, ha megoldásként a metairodalomtörténet-írás felé fordulást ajánlja, azt sürget­vén, hogy irodalom helyett beszéljünk inkább a múlt irodalmát elbeszélő diskur­zusról.19 S e tekintetben mintha Dávidházi 1998-as álláspontjához kapcsolódna, noha nem utal ez utóbbira. Hasonló irányban tájékozódik Lakner is, amikor az irodalom kultikus meg­jelenési módjait értelmezve a szociológia meglehet különböző megközelítési módjaihoz, mindenekelőtt a konstruktivista szimbolikus tudományszociológiához (Berger-Luckmann), a fenomenológia életvilág fogalmához (ezúttal Habermas átköltésében) vagy Erving Goffman sajátos szociálpszichológiájához, illetve Ricoeur filozófiai hermeneutikájához, Assmann kánonelméletéhez és még egye­bekhez fordul segítségért.20 Közbevetőleg hadd jegyezzem meg, hogy (szinte ki­vételképpen) Kerényi Ferenc kezdettől fogva épp a Lakner által szorgalmazott szociologizáló szemléletnek volt a művelője. A Petőfi-kultusz korai szárba szökke­nését ecsetelő bravúros tanulmányában például közvetlen összefüggést teremt a századközepi mezővárosi-falusi értelmiség (tanítók, lelkészek) szubkulturális fogékonysága és a még éppen csak éledező Petőfi-recepció között.21 Ám kevés ehhez hasonló empirikus kultusztörténeti tanulmány látott eddig napvilágot. 17 I. M. 295. 18 TAKÁTS József: Antropológia és irodalomtörténet-írás. BUKSZ 1999. tavasz, 47. 19 uő: „Megfigyelt megfigyelők." In RÁKAI Orsolya-Z. KOVÁCS Zoltán (szerk.): A narratív identitás kér­dései a társadalomtudományokban. Gondolat-Pompeji, Bp.—Szeged, 2003. 134-156. 20 LAKNER Lajos: „Irodalmi kultusz, identitás, legitimáció." In KALLA Zsuzsa (szerk.): Az irodalom ün­nepei. 148-173. 21 KF.RÉNYI Ferenc: „A Petőfi-kultusz korai szakaszának szociológiájából 1844-1867." In TAKÁTS József (szerk.): Az irodalmi kultuszkutatás kézikönyve. 153-159.

Next