LITERATURA - A MTA Irodalomtudományi Intézetének folyóirata 30. évfolyam (2004)
2004 / 2. szám - MŰHELY - GYÁNI GÁBOR: Válaszúton az irodalmi kultuszkutatás
Válaszúton az irodalmi kultuszkutatás 213 az eddigi vallási analógiaképzés. Nem nehéz felismerni ebben a kultuszkutatók „első nemzedékének" nyílt, helyenként burkolt kritikáját, mégha nemzedéki tagolódásról - a szó szigorú értelmében véve - nem is mindig beszélhetünk. Szó van itt, egyebek közt, a foucault-i diskurzuselemzésről, a Geertz-féle szimbolikus vagy interpretatív antropológiáról, a mikrotörténetről, vagy Bourdieu mezőelméletéről és más egyebekről. Valóság és kultusz közt immár feloldhatatlannak tűnő feszültségre reflektálva így próbál tehát Takáts kiutat találni az irodalomtörténet-írás mind nyilvánvalóbb válságából: ennek során pánkultikus szemléletet olvas elődei fejére, miközben felrója nekik, hogy egyneműsítve, másként mondva: némiképp történetietlenül szemlélik a kultusz jelenségét, ráadásul lebecsülik „az irodalomról való beszélés nyelvi lehetőségeit és tényleges sokhangúságát".17 Elutasítja tehát a kultikus versus kritikai irodalomértés korábban többnyire kiindulópontnak tekintett elvi lehetőségét, mivel: „Ha valaki azzal próbálkozik, hogy újra olvashatóvá tegyen - valamilyen újfajta olvasási stratégiát javasolva - olyan XIX. századi szövegeket, amelyeket ma inkább történeti dokumentumnak vagy didaktikus műnek látunk, mintsem esztétikai élvezetet nyújtó irodalomnak, jórészt másfajta eljárásokat kell alkalmaznia, például narratológiaikat vagy az olvasás során érvényesülő konvenciók konfliktusának elemzését."18 Nem csoda tehát, ha megoldásként a metairodalomtörténet-írás felé fordulást ajánlja, azt sürgetvén, hogy irodalom helyett beszéljünk inkább a múlt irodalmát elbeszélő diskurzusról.19 S e tekintetben mintha Dávidházi 1998-as álláspontjához kapcsolódna, noha nem utal ez utóbbira. Hasonló irányban tájékozódik Lakner is, amikor az irodalom kultikus megjelenési módjait értelmezve a szociológia meglehet különböző megközelítési módjaihoz, mindenekelőtt a konstruktivista szimbolikus tudományszociológiához (Berger-Luckmann), a fenomenológia életvilág fogalmához (ezúttal Habermas átköltésében) vagy Erving Goffman sajátos szociálpszichológiájához, illetve Ricoeur filozófiai hermeneutikájához, Assmann kánonelméletéhez és még egyebekhez fordul segítségért.20 Közbevetőleg hadd jegyezzem meg, hogy (szinte kivételképpen) Kerényi Ferenc kezdettől fogva épp a Lakner által szorgalmazott szociologizáló szemléletnek volt a művelője. A Petőfi-kultusz korai szárba szökkenését ecsetelő bravúros tanulmányában például közvetlen összefüggést teremt a századközepi mezővárosi-falusi értelmiség (tanítók, lelkészek) szubkulturális fogékonysága és a még éppen csak éledező Petőfi-recepció között.21 Ám kevés ehhez hasonló empirikus kultusztörténeti tanulmány látott eddig napvilágot. 17 I. M. 295. 18 TAKÁTS József: Antropológia és irodalomtörténet-írás. BUKSZ 1999. tavasz, 47. 19 uő: „Megfigyelt megfigyelők." In RÁKAI Orsolya-Z. KOVÁCS Zoltán (szerk.): A narratív identitás kérdései a társadalomtudományokban. Gondolat-Pompeji, Bp.—Szeged, 2003. 134-156. 20 LAKNER Lajos: „Irodalmi kultusz, identitás, legitimáció." In KALLA Zsuzsa (szerk.): Az irodalom ünnepei. 148-173. 21 KF.RÉNYI Ferenc: „A Petőfi-kultusz korai szakaszának szociológiájából 1844-1867." In TAKÁTS József (szerk.): Az irodalmi kultuszkutatás kézikönyve. 153-159.