LITERATURA - A MTA Irodalomtudományi Intézetének folyóirata 30. évfolyam (2004)
2004 / 2. szám - MŰHELY - GYÁNI GÁBOR: Válaszúton az irodalmi kultuszkutatás
Válaszúton az irodalmi kultuszkutatás 211 episztemológiai tanokhoz. „Rekonstruálható-e teljesen és megbízhatóan bármely beszámolóból a történelmi valóság, melyről tudósítani látszik?" - kérdezi a pozitivizmussal vitázó Dávidházi 1989-ben, majd leszögezi: „a történést és a beszámolót... maradéktalanul szétválasztani s a mitizálódást teljesen kiszűrni lehetetlen".10 Margócsy szerint is kilátástalan, hogy dűlőre jussunk abban a kérdésben: „mikor van vagy lehet szó Petőfiről, figurájáról, költészetéről vagy kultuszáról".11 S persze Tverdotát is erősen foglalkoztatja a kérdés: „hogyan foglaljunk állást, ha a tényigazság és a személyiség belső titkait feltáró mélyebb igazság konfliktusba kerül? Azaz, ...sajnálkozzunk a József Attila-életrajzi vázlatoknak a ténybeli hitelesség rovására menő mitologikus elrajzoltságán, vagy pedig ellenkezőleg, valamely mélyebb, a tények mögött álló igazság megnyilvánulását lássuk a passiószerű szerkezetben, a József Attila-i sors lényegének megragadása érdekében végrehajtott szükségszerű stilizációt értékeljük a mítoszi jelleg érvényesülésében?"12 Végül azonban kitérő választ a kérdésre, mondván, elégedjünk meg ezúttal „egy történeti-funkcionális válaszkísérlettel". Nyilvánvaló tehát, hogy súlyos problémaként tudatosult számukra valamely kultusz és a referense közti ellentmondásos viszony ténye, pontosabban, a kultusz és a tárgyszerűen megismerhető világ közti szakadék tapasztalati élménye, és az ebből eredő episztemológiai elbizonytalanodás. S noha Hayden White szelleme korán feltűnt ebben a körben (Dávidházi bizonnyal az elsők egyike Magyarországon White ismerői és hasznosítói közül), mindez azonban akkor még őnála sem vezetett a hagyományos irodalomtörténet-írói beállítottság maradéktalan levetkőzéséhez. Jól mutatja ezt 1989-ből származó megállapítása: bár „lehetetlen lehántani a beszámolóról a nyelv szemléletformáló metaforarétegét, hogy az események valamiféle eredendő ősformáját föltárhassuk... Mindez persze nem bénítja meg a történetírást, legföljebb néhány régi pozitivista illúziójával számol le, s elmélete korszerűsítésére ösztönzi".13 idővel azonban a pozitivista illúziók maradéka is a terjedő szkepszis áldozatául esett. 1998-ban megjelent könyvében már hosszasan beszél valamiféle „taktikai agnoszticizmus" szükségességéről, ami ahhoz kell, hogy elkerülhesse az irodalmat illető (kultikus) diskurzusok valóságreferenciáinak folytonos (számára egyébként diszfunkcionális) elbírálását. Az értékítéletek időleges felfüggesztése nélkül ugyanis nem tehető komoly elemzés tárgyává az irodalommal összefüggő kultikus attitűd sajátos természete. A kultuszkutató tehát, szögezi le, a dokumentumait nem csak (vagy éppen nem) úgy tekinti, mint valamely külső (irodalmi) tényről tett megállapításokat, hanem mint az övétől esetleg nem is nagyon különböző mentális állapotok pregnáns kifejeződéseit.14 Egy újabb írásában pedig már 10 DÁVIDHÁZI Péter: „Egy irodalmi kultusz megközelítése." In TAKÁTS József (szerk.): i. m. 123. 11 MARGÓCSY István: i. m. 152. 12 TVERDOTA György: i. m. 168. IS DÁVIDHÁZI Péter: i. m. 123-124. 14 iő: The Romantic Cult of Shakespeare: 23., 29.