LITERATURA - A MTA Irodalomtudományi Intézetének folyóirata 31. évfolyam (2005)
2005 / 2. szám - MŰHELY - FÜZI IZABELLA: Esztétikum és retorikai olvasás Poe-nál: (Vázlat)
Esztétikum és retorikai olvasás loe-nál Az esztéticizmus és az militarizmus e komplicitása együtt jár azzal, hogy a művészettől általában elvitatják azokat a kognitív igényeket, melyek felruháznak a csak rá jellemző autoritással és ennélfogva gyakorlati haszonnal. Ennek a ködösítésnek része az is, hogy az irodalmi tevékenység, ellentétben más írásmódokkal - megismételhetetlenségénél fogva - taníthatatlanként lesz elkönyvelve. Ez az egyszerre idealizáló és marginalizáló folyamat a retorika helyett a poétikát teszi meg az irodalmiság kitüntetett forrásává, a logikát és a grammatikát pedig az általános műveltség részévé. Miért nem volt már alkalmas a retorika arra, hogy az általános műveltségi tárgyak közé felvegyék? Miért volt szükségszerű a kizárása éppen a születő demokráciák, nemzetállamok, a kapitalizmus elméleti színteréről és oktatási gyakorlatából? White a retorika három sajátosságát emeli ki, melyek választ adhatnak a kérdésre. Először is a retorika nem a beszéd vagy a nyelv művészete, hanem inkább techné, tudomány, mesterség, mely a reprezentáció általános kérdéseit is tárgyalja vagy előfeltételezi. Megelőzi a művészi/nem-művészi, irodalmi/nem-irodalmi szembeállítását, ezért hatásköre kiterjed mindenféle - történeti, filozófiai, jogi, politikai -diskurzus szabályozására. A legfontosabb vonása ebből adódóan a politikai hatalom és a nyelv fölötti uralom viszonyának artikulálása. A hatalmat gyakorlók mindig is felismerték ezt a szoros összefüggést. Másodsorban a retorika a nyelvhasználat olyan vonatkozásait érinti, melyekről sem a grammatika, sem a logika, de még a poétika sem tud számot adni, ez pedig a „nyelvhasználat politikája". A beszédnek és a nyelvnek olyan gyakorlati szituációkban való megnyilvánulását vizsgálja, mely magának az értelmezhetőségnek a keretfeltételeit feszegeti. Harmadrészt és leginkább a retorika a figuráció elmélete, mely nemcsak a nyelv figuratív használataira mutat rá, hanem arra is, hogy a nyelv természetétől fogva figuratív. Fenntartható-e esztétika és retorika ezen egymást kizáró ellentéte? Elkülöníthető-e az esztétika a retorikai típusú kérdésfeltevésektől? A fenti narratíva nagy történeti konstrukcióival szemben jelen tanulmány célja, hogy néhány konkrét szöveg olvasástapasztala kapcsán reflektáljon e problémára. A poe-i szövegpéldák esetében azt vizsgálom, hogyan artikulálódnak a műalkotás esztétikájának, a referencialitásnak és az olvasásnak egymással kölcsönösen összefüggő kérdései. Néhány kiragadott példa által azt szeretném bemutatni, hogy az esztétikai és a retorikai kérdések Poe-nál szorosan összefonódnak, nem egyszerűen felváltják egymást, bár viszonyuk a kölcsönös felülírás, „bekeretezés" által írható le. A műalkotás filozófiája (The Philosophy of Composition) és a költőiségről (The Poetic Principless című írásaiban Рое szorosan körülhatárolja az esztétikum szféráját: „a szavak költészetét röviden a szépség ritmikus teremtéseként határozom meg. A költészet kizárólagos ítélőbírája az ízlés. Az ésszel és a lelkiismerettel csupán mellékes az összefüggése. Semmi dolga a kötelességgel és az igazsággal, csupán esetleges módon" . Edgar Allan Рок: „A műalkotás filozófiája" (fordította BABITS Mihály) és „A költőiségről" (fordította TAKÁCS Ferenc). In Edgar Allan ГЪе válogatott művei. Európa Könyvkiadó, Bp., 1981. 830-843., 867-894. Az angol változatot az alábbi kiadás alapján hivatkozom: Edgar Allan Рок: Poems and Essays. Everyman's Library, Dutton, New York, 1979. A főszövegben az első oldalszám a magyart, a második az angol kiadást jelöli.