LITERATURA - A MTA BTK Irodalomtudományi Intézetének folyóirata 39. évfolyam (2013)
2013 / 4. szám - ÚJ IRODALOMTÖRTÉNET - Angyalosi Gergely: Esztétizmus, esztétizáló modernség
404 Angyalosi Gergely Két példa: Huysmans és Wilde Nietzsche számára a létezés tragikumát testesíti meg."15 Mindazonáltal Pór szerint „elvitathatatlan, hogy 1890, tehát Nietzsche szellemi összeomlásának esztendeje után, amelyik egyszersmind egészen rendkívüli hírnevének kezdetét is jelentette, tizenöt-húsz éven keresztül a művészek a két mondanivalót valamilyen kevéssé tisztázott, de felette hatékony szinkretizmusban fogadták be és e szinkretizmusban alakították ki a saját mondanivalójukat", s ez a „szinkretikus ihletállapot" felel meg lényegében az esztétizmus fogalmának. A határvonalat az „objektív líra" (Eliot) létrejötte jelenti, magam úgy mondanám, hogy inkább elvileg, mintsem történetileg, hiszen az esztétizmus hatása nyomokban vagy töredékesen még évtizedekig jelen van az európai irodalom és művészet történetében. Az esztétikum és a morál viszonyát remekül foglalja össze egy olyan gondolkodóról szóló tanulmány, aki maga sem állt távol az esztétizmus szemléletmódjától. Crocéról van szó. Az esztétizmusnak, írja a kommentátor, „a szépség szemantikai helyeként értelmezett szenzibilitás ad jelentésegységet. A szépség, amennyiben olyan értékként értelmezett, amely minden más értéket maga alá rendel, avagy kizárólag maga jelentkezik értékként, az esztétizmus kardinális pontját jelenti. [...] Következésképpen a moralitás abban a szükségszerűségben oldódik fel, illetve arra szorítkozik, hogy a fent említett módon értelmezett, azaz az élet minden mozzanatában megjelenő szépséget létrehozza, bálványozza, bemutassa és tanúsítsa. [...] Kizárólag a szépség létrehozása és teremtése, valamint az általa okozott gyönyör lehetnek érdemesek az élet elnevezésre". Vittorio Stella hozzáteszi, hogy' az esztétizmus „a modern lélekben nyer teljes evidenciát", s ezt akkor is biztonsággal állíthatjuk, ha az esztétikai gondolkodás történetének jóformán valamennyi korszakában találkozhatunk hasonló megnyilvánulásokkal. A kifejlett esztétista filozófiához és egzisztenciális magatartásformákhoz a hedonizmus válfajai esnek a legközelebb, „az esztétizmus gyakran abszorbeálja a hedonizmust, egybefoglalják őket, vagy épp fordítva, a hedonizmus jelenik meg és válik szélsőséges megnyilvánulássá az esztétizmusban..."16 Vittorio Stella azonban azt is hangsúlyozza, hogy Croce már 1905-ben bírálta az esztétizmus etikai negativizmusát. Úgy vélte, hogy a művészetnek, legalábbis közvetve, van erkölcsi hozadéka: előkészíti az egyént a helyes morális döntések meghozatalára, és segít azok megalapozásában. A továbbiakban az esztétizmus két közismert példáját mutatom fel röviden, amelyek egyben átvezetnek bennünket ennek az irányultságnak a magyarországi meghonosodásához. Joris-Karl Huysmans A különc című regénye (1884) Kosztolányi fordításában csak 1921-ben jelent meg. Mint Takács Ferenc írja, Justh Zsigmond ugyan meglátogatta az írót 1887-ben, de ez a kortársakban nem hagyhatott nyom mt PÓR Péter: i. m. 7. 16 Vittorio STELLA: Esztétika és esztétizmus Croce gondolkodásában. http://sedi.esteri.it/budapest/crocepdf/Stella_hu.PDF