LITERATURA - A MTA BTK Irodalomtudományi Intézetének folyóirata 42. évfolyam (2016)
2016 / 4. szám
Franchise Lavocat, Fait etfiction... 391 és a dél-amerikai indián kúnák példájával azt illusztrálja Lavocat, hogy a fikcionalitás nem természetes adottság, hanem megegyezés, konvenció kérdése. A rituális társadalmakban szerinte ugyanis nem működik a fikció, mert a rítusok performatívak, a performatív megnyilvánulásokra pedig nem vonatkoztatható az igaz-hamis értékelés. Ezt talán nem lehet egyértelműen állítani, a performatívumok nem föltétlenül zárják ki a fikciót, sőt, de úgy látszik, Lavocat azokkal az elképzelésekkel, amelyek szerint a fikció birodalmába a performatív igéken keresztül is vezethet út, nem törődik. Lavocat másik döntő érve az, hogy a „valóság felfüggesztésének” befogadásbeli mozzanata abból a bizonyosságból származik, hogy a valóságos és a kitalált világ között lételméleti különbség van. Nem azzal a kérdéssel érdemes tehát foglalkozni, hogy mi a fikció, hanem inkább azzal, hol lelhető föl? Magyarán olyan belső jellemzőkre kell figyelnünk, amelyeknek a segítségével azonosítani tudjuk egy világ vagy egy szereplő kitaláltságát. A lehetséges világok elméletének értelmében (amelynek egyébként Lavocat több tanulmányt is szentelt) ezek a „belső” jegyek azonosak ezeknek a világoknak a lehetetlen és paradox jellegével. Éppen ezért kerül a figyelem középpontjába a metalepszis, annak is a Genette-féle értelmezése, a metalepszis mint határátlépés. A metalepszis az elbeszélés és a történet szintjének megkülönböztetését szolgálja az elbeszélő szövegekben, a különböző szintek határainak megsértését jelenti (például az elbeszélő a szereplők területére lép, s ily módon leleplezi a mese kitaláltságát). De a fikcióval találkozó olvasó is metaleptikusan viselkedik: zavarba jön. Tudatában van annak, hogy közte és a szereplők között átléphetetlen a határ, de mert végességének is tudatában van, szeretne minél több életet élni, s ez a többlet lehet az álom, a kitalált világ, a kaland, a virtuális találkozás - mindegyik mint valóság. A fejtegetés ezen a ponton kicsit arra emlékeztet, ahogyan David Lewis, a szélsőséges realizmus szinte egyedülálló képviselője azt állítja, a lehetséges világok valóságosan léteznek. Azaz nem „lehetőségek, ahogy a világ lehetett volna”, és nem is tetszőleges mondatok halmazai, hanem valódi, fizikai világok, pontosan olyanok, mint amilyenben mi is élünk.2 Végül Lavocat valami olyasmit állít, hogy a metalepszis nem is létezik, hacsak nem a fikcióval azonos (379). Ezzel az állítással azonban megszünteti a metalepszist. Bár az irodalom és a kultúra világát tényre és fikcióra osztani kényelmes, korántsem problémátlan. Mindenekelőtt abból célszerű kiindulni, hogy nem egymást kizáró ellentétpárról van szó. Erről szól a könyv. A kognitív szemlélet jó fogódzó, hiszen éppen az a lényege, hogy egymástól akár távol eső tudományterületeket is képes összekötni. De ha a kognitív pszichológiát hívjuk segítségül az érveléshez, akkor tény és fikció kettőse kevésnek látszik. A kitalált világon kívül van más is: illuzórikus észlelések, hallucinációk, álmok, s van, hogy nem csupán az irodalom világában visel 2 David К. Lewis, Possible Worlds, in Counter,actuals, Blackwell, Cambridge, 1973. (Lehetséges világok, in Modern metafizikai tanulmányok, szerkesztette Farkas К. és Huoranszki F., ELTE Eötvös Kiadó, Budapest, 2004, 91-98.); továbbá David К. Lewis, On the Plurality of Worlds, Blackwell, Cambridge, 1986.