LITERATURA - A MTA BTK Irodalomtudományi Intézetének folyóirata 42. évfolyam (2016)
2016 / 4. szám
336 Albert Noémi Alan Robinson szerint mind a történelem, mind pedig a történelmi regény anakronisztikus narratív világot vetít ki, amelynek valóságmodellje a jelenbéli vizsgálat és a múltbéli tapasztalat „kognitív aszimmetriáján” alapul.3 A regény az elbeszélés jelenét hangsúlyozza: a sokféle narrátor saját jelenének fényében értelmezi a múltat, illetve alakítja saját történetét-történelmét. Elterjedt elképzelés, miszerint minden narratíva, így a történelem is, történetbe rendezi a múlt eseményeit, és nyelvi megformáltsága által megváltoztatja azokat. Az utóbbi néhány évtizedben több filozófus is azt vallja, hogy a valós események nem narratív formában léteznek, így bármely, a történésekre utólag rávitt narratíva torz képet mutat a valóságról. Ahogy látni fogjuk, Barnes regényében a különböző elbeszélők olyan nézeteket érvényesítenek, amelyek hasonlatosak az elsősorban Louis О. Mink és Hayden White képviselte fenti történelemszemlélethez, akiknek a nézete a “stories are not lived but told” tételben foglalható össze. A regényben e nézőpontot a „konfabuláció” fogalma illusztrálja a legszemléletesebben, amelynek definíciójával a mű két fejezetében is találkozunk. Először „A túlélő”-ben Kath Ferris orvosa magyarázza ekképp a nő mentális állapotát: „Ön kitalál egy történetet, amellyel elfedi azokat a tényeket, amelyeket vagy nem ismer, vagy nem képes elfogadni. Megtart néhány valóságos tényt, s ezek köré új történetet sző. Ez különösen kettőzött stresszhatás esetében jellemző.” A regény fél fejezetében pedig erre a fogalomra építve kapjuk a történelem sajátos meghatározását: „Páni félelmünket és fájdalmunkat csupán a nyugtató konfabuláció képes enyhíteni, és ezt hívjuk történelemnek.”„ Ezen állítás értelmében a történelem egyszerre a páni félelem okozója és az arra adott gyógyír, hiszen a történelemhez fűződő egyre nagyobb bizonytalanság, kételkedés váltja ki a félelmet, amelyet ugyanakkor a történelem narratívája enyhít. Rath Ferris kitalál egy történetet, amelyben ő az egyetlen túlélője egy nukleáris katasztrófának; az első fejezet narrátora egy olyan vízözöntörténetet mesél el, amelynek ő - és nem Noé - immár a hőse, és így tovább. Ezért fogadhatjuk el, hogy egymással és a hagyományos történelemmel ellentmondó történetek sorát olvassuk, és hogy a fő kérdés többé nem a történetek igazságára, hanem az adott kontextusbeli relevanciájára irányul. Barnes regénye már a legelső paratextustól, azaz a címtől kezdődően az egész művön keresztül a történelemfelfogásban létrejött váltást ragadja meg: a történelem látszólag a végéhez közeledik, ám ehelyett átalakul, és „történelmek” együttélése, párhuzamos léte válik lehetővé. Daniel Bedggood szerint a posztmodern történet 3 Alan Robinson, Narrating the Past, Historiography, Memory and the Contemporary Novel, Palgrave, Hampshire, 2011, x. 4 Lásd Tengelyi László, Élettörténet és sorsesemény, Atlantisz, Budapest, 1998, 11-48; David Carr, Time, Narrative, and History, Indiana UP, Bloomington, 1986, 117. 5 Tengelyi László, Élettörténet és sorsesemény, 19. 6 Julian Barnes, A világ története 10 és ‘A fejezetben, 129. 7 I. m., 279.