LITERATURA - A MTA BTK Irodalomtudományi Intézetének folyóirata, 2018 (44. évfolyam, 1-4. szám)
2018 / 3. szám
234 GÖRÖZDI JUDIT epizódokból egybefűzött fabula, az elbeszélői időperspektíva, a fokalizáció, a kauzális összefüggések megalkotottságának a kérdését stb.), a történettudomány irodalmi hagyományát hangsúlyozták (újra).7 A narratív megalkotottság kérdése a kortárs, illetve posztmodern irodalom felől is a figyelem középpontjába került, és a történeti narrációban olyan poétikai-strukturális-beszédmódbeli kísérleteket eredményezett, amelyek ennek a megalkotottságnak a visszavonására, destruálására törekszenek - ugyanazzal a céllal, hogy érzékeltessék történelemképünk kiszolgáltatottságát az elbeszélésnek. Mindkét esetben lényegi problémáról van szó: arról, miképpen képzeli el a történettudományi, illetve az irodalmi szöveg a történelmet mint olyat, vagyis a kérdés metatörténelmi jellegű. Tulajdonképpen minden irodalmi mű, így a történelmi regény is (akár reflektálja ezt, akár nem) valamiként tárja elénk a világot/ a történelmet, azaz modellezi. A posztmodern poétikáját elemezve Linda Hutcheon állapítja meg, hogy a posztmodern sajátossága, hogy ezt a modellt problematizálja: „Amit a posztmodern írásmód a történelemről és az irodalomról megtanított a számunkra, az az, hogy a történelem is, és a fikció is diskurzusok, hogy mindkettő jelentésképző rendszert hoz létre, amely alapján elgondoljuk a múltat (»formaalakítás, imaginációszervezés«). Más szóval a jelentés és a forma nem az eseményekben adott, hanem a struktúrában, amely ezeket a múltbeli »eseményeket« jelenbeli történelmi tényekké teszi. Ez nem valamiféle »igazság előli becstelen mentsvárat« jelent, hanem az emberi konstrukciók jelentésadó szerepének a vállalását.” A Hutcheon által bevezetett historiográfiai metafikció kifejezés is azt a sajátosságot hangsúlyozza, hogy a történelmi regény posztmodern változata láthatóvá teszi a történelemre vonatkozó elképzelésünket, annak diszkurzív, ideológiai, identitásképző összefüggéseit, felmutatja tehát azt a modellt, amely egyébként valamennyi történelemről szóló elbeszélésnek a hátterében jelen van. Sőt némely szövegnek (ilyennek tartom pl. Esterházy Péter Egyszerű történetvessző száz oldal - kardozós változat 1 Vö. Jörn Rüsen, „A történelem retorikája”, in Narratívák 3. A kultúra narratívái, szerk. Thomka Beáta, 39-50 (Budapest: Kijárat Kiadó, 1999); L. Gossman, „Történetírás...” 133-168. 8 „What the postmodern writing of both history and literature has taught us is that both history and fiction are discourses, that both constitute systems of signification by wich we make sense of the past (»exertions of the shaping, ordering imagination«). In other words, the meaning and shape are not in the events, but in the system wich make those past »events« into present historical »facts«. This is not a »dishonest refuge from truth« but an acklowledgement of the meaning-maiking funktion of human constructs.” - Linda Hutcheon, A Poetics of Postmodernism. History, Theory, Fiction (New York-London: Routledge, 1995), 89.