Labdarúgás, 1965. január-december (11. évfolyam, 1-12. szám)

1965. május / 5. szám

Elérkezett tehát 1938 júniusának 16. napja, amelyen a III. világbaj­nokság két elődöntő mérkőzését bo­nyolították le. A francia főváros látta vendégül a magyar—svéd talál­kozó résztvevőit, míg az olasz—bra­zil összecsapás színhelye Marseille volt. A magyar—svéd mérkőzést érdekes edzői „párharc” kísérte. A két csa­patot egykori klubtársak készítették fel a VB küzdelmeire! Az előző fe­jezetben említettük, hogy a mieink szakvezetője a legendás emlékű Schaffer „Spéci" volt. A svédeket Nagy József edzette, aki az első vi­lágháború alatti és utáni években Schafferrel együtt az MTK „arany­csapatának” erősségei közé tarto­zott ... A magyar csapat vezetőit óvatos­ságra késztette a svédeknek a ro­mánokat kiverő kubaiak elleni 8:0-ás fölényes győzelme. Ennek hatására dr. Dietz Károly szövetségi kapitány — bár eredetileg ezen a mérkőzésen néhány játékos pihentetését tervezte — a legjobb együttest küldte pá­lyára. A fáradtságára panaszkodó Turay, a népszerű „Suttyó” igyeke­zett ugyan szabadnapot kiharcolni, de a kapitány az ő játékáról sem mondott le. A Parc des Princes sta­dionban 28 000 néző üdvözölte a két csapatot. A magyar válogatott ebben az összeállításban szerepelt: Szabó — Korányi, Bíró — Szalay, Turay, Lázár — Sas, Zsengellér, Sárosi dr, Toldi, Titkos. Számunkra ijesztően indult a mérkőzés. Baloldali védel­münk szinte még észre sem vette, hogy a játék elkezdődött, amikor a jobbszélső Nyberg 7 m-ről Szabó ka­pujába bombázott. Az első percben az első svéd támadásból megszüle­tett az első gól! A mieink csak las­san tértek magukhoz a drámai be­vezetés után. Sorozatos támadásaikat végre a 21. percben siker koronázta. Titkos beadását Zengellér fejjel irá­nyította kapura. A középfedezet Jacobsson ugyan még a gólvonal előtt elérte a labdát, de idegességé­ben a saját hálójába vágta, öngól ugyan, de mégis 1:1! A félidő végére fölényünk nyomasztóvá vált, ami a 37. percben Titkos, majd két perc múlva Zsengellér góljával gyümöl­csét is meghozta. A 3:1-es vezetés megnyugtatta a magyar gárdát. Szü­net után szinte állandóan a mieink kezdeményeztek. Bár nem erőltették a góllövést, a 67. percben Sárosi dr., végül öt perccel a befejezés előtt Zsengellér újabb gólja fölényes, 5:1 arányú győzelemhez jutatta csapa­tunkat. A magyar válogatott a várt­nál könnyebben verekedte be ma­gát a világbajnokság döntőjébe! Sokkal küzdelmesebb volt az Olaszország—Brazília összecsapás. A dél-franciaországi nagyváros stadion­jának nézőterét megtöltő közönség­nek csaknem fele olasz volt. Végig lankadatlanul bíztatták kedvenceiket, akik szintén kiharcolták a döntőbeju­tást. A két kitűnő csapat találkozó­ján az olaszok nagyszerű erőnléte mérkőzött a dél-amerikaiak csillogó, labdát és,­ ellenfelet „bűvölő” tech­nikai felkészültségével. Ebből a pár­harcból az előbbi került ki győztes­ként. Igaz, a brazilok számára nagy hátrányt jelentett, hogy legjobb csa­táruk, a rendkívül gólerős Leonidas középcsatár sérülése miatt nem játsz­hatott. Az I. félidőben nem esett gól. Fordulás után a csehszlovákok elleni kettős küzdelem fáradalmai egyre inkább kiütköztek a brazil já­tékosokon. A nagy lendülettel roha­mozó olaszok ekkor 20 perc alatt két gólt szereztek Colaussi, majd Meazza révén. Hiába küzdött ezután mara­dék erejét megfeszítve a dél-ame­rikai csapat, a befejezés előtt két perccel Romeu góljával csak szépí­teni tudott a vereség­ arányán. Az olaszok tehát 2:1-re győztek. A IIi. VB döntőjébe így két régi vetélytárs, Olaszország és Magyaror­szág csapata került. Az érdeklődés világszerte óriási volt, noha a mieink 1925 óta nem győztek nagy ellenfe­lük ellen. A két csapat addigi já­téka alapján egyenlő eséllyel nézhe­tett a nagy összecsapás elé. A magyar táborban már a döntő előtt nagy izgalmakat váltott ki a csapatösszeállítás. A szövetségi ka­pitány szakmailag teljesen indokolat­­lanul kihagyta az addig minden mérkőzésen kitűnően szerepelt Ko­rányit és Toldit, a két tapasztalt harcost. Helyükre a kevés edzéssel rendelkező Polgár és a technikás, de nem elég erőteljes Vincze került. A döntő napjának délelőttjén újabb „bomba” robbant: Turay nem vál­lalta a játékot! A mindig csupaszív és lelkiismeretes labdarúgó nem akarta, hogy az ő fizikai-idegi fá­radtsága esetleg behozhatatlan hát­rányba hozza az egész magyar csa­patot ... Június 19-én a párizsi colombesi stadionban a francia Capdeville síp­jelére zsúfolt lelátók, 65 000 néző előtt futott ki a zöld gyepre a két csapat. Olaszország: Olivieri — Feni, Rava — Serantoni, Andreolo, Loca­­telli — Biavati, Meazza, Piola, Fer­rari, Colaussi. Magyarország: Szabó — Polgár, Bíró —* Szalay, Szűcs, Lá­zár — Sas, Vincze, Sárosi dr. Zsen­gellér, Titkos. A két csapatkapitány Meazza és Sárosi dr. A magyar csa­pat választ kaput, így a labdát Piola indíthatja el 90 perces út­jára. A 6. percben a magyar csapat szöglethez jut. Sas beívelt labdáját azonban Serantoni egyből Biavati elé továbbítja, aki kapásból kiug­ratja Colaussit. (Kitűnő, korszerű támadás!) A balszélső egyedül tör a kapura és nem hibáz. Magyar szög­letből — olasz gól! A 8. percben ki­tűnő magyar támadás, pontos Sas— Vincze—Sárosi dr.—Titkos adogatás után balszélsőnk óriási góllal vála­szol olasz „kollégája” előző teljesít­ményére. 1:1! A 17. percben az ola­szok vezetnek hasonlóan pontos, gyors támadást, amelynek végén Meazza átadása üresen találja Fio­lát. A világhírű gólzsák biztosan lő Szabó hálójába. 2:1 az olaszok ja­vára! Tíz perc múlva nagy egyenlí­tési lehetőség marad ki. Titkos nagy­szerű beadása után Vincze közelről, senkitől sem zavartatva kapu mellé fejel! A 35. percben Andreolo ma­gyar támadást szerel és hosszú lab­dával indítja Colaussit. A villám­gyors szélső előbb Szalayt, majd Pol­gárt is faképnél hagyja, és 10 m-ről védhetetlenül lő a magyar kapuba. Már 3:1! Ezzel az eredménnyel for­dulnak a csapatok. Szünet után so­káig változatos játék folyik. A 70. percben Sárosi és Zsengellér táma­dása áttöri az olasz védelmet. Sárosi dr. tiszta helyzetben kapja vissza a labdát társától, és 12 m-ről nem erős, de pontosan a sarokba suhanó lövéssel szépít 3:2-re! Ismét felcsil­lan a remény a mieink előtt! A ma­gyar csapat sokat támad, de eléggé erőtlenül. Az olaszok ezekben a per­cekben is veszélyesebbek. A 82. perc­ben bekövetkezik a „vég”.­ Ismét Andreolo kezdeményez támadást. Ezúttal Biavati száguld el Lázár, majd Bíró mellett, és egyedül tör Szabó kapuja felé. A szélső maga is lőhetne, de önzetlenül begurít Piolához, aki újból felteszi az „i” betűre a pontot. 4:2 az olaszok ja­ MONTE VIDE 0 TOL - Á LON PO WO A 5. A magyar válogatott a döntőben (1938 — II. rész) Klubtársak edzői „párharca” a magyar—svéd elődöntőben — Az erő diadala a technika fölött az olasz—brazil találkozón — Magyar—olasz döntő! — „Ezeket mi sohasem győzzük le!” 14 !

Next