Lányok, Asszonyok, 1974 (30. évfolyam, 1-12. szám)

1974-06-01 / 6. szám

HA MINDENKI SEGÍT A MÁSIKON Lányok, asszonyok vára Budatétény egyik dombján, a Kertészeti Ku­tató Intézet rózsakertje fölött rakott fészket a Nő­i Fehérneműgyár. A dolgozóknak csak nyolc százaléka férfi, nő itt az igazgató, a főmérnök és a portásig bezárólag majdnem mindenki. Készít­ményeiket ismerik a Szovjetunióban is, de szere­tik a japán lányok és asszonyok csakúgy, mint az angolok, hollandok, svédek, norvégek, az izlandiak és az NSZK-beliek is. A szovjet nők annyira kedvelik a budatétényi „Lányok, asszo­nyok várában” készült árucikkeket, hogy a Szov­jetunióból évről évre több rendelés érkezik ide, s jelenleg a gyár termelésének fele szovjet exportra kerül. Hogy lássák, milyen csinosak, divatosak ezek a hálóingek, pizsamák, köntösök, tunikás, nad­­rágos plázs- és szabadidő-összeállítások, szok­nyák, blúzok, gyerek- és leánykaruhák, ízelítőül bemutatunk néhány szép darabot a legújabb kollekcióból is. Aki bemutatja, maga is a gyár egyik fiatal dolgozója, a 19 esztendős Farkas Judit. Ismerkedjünk meg közelebbről a többiekkel is. A varroda egyik nagy szalagján dolgozó Tichy Károlyné a minőségről beszél: — Abszolút tökéletes minőség nincs, mert akkor nem lenne szükség minőségi ellenőrzésre. De hát elképzelhetik, hogy minden nő igyekszik igazán jó minőséget kiadni a keze alól. Hadd örüljenek a a nők, ha a mi áruinkban járnak. A Táncsics-szalagon két szocialista brigád dolgozik. — Mi nemcsak a jó munkafogásokat beszéljük meg egymással — folytatja Tichy Károlyné —, de főzési tanácsokat, ételrecepteket is adunk. Segít­jük a fiatalokat a gyerekszülésre való felkészülés­ben. Nézzen körül, mennyi fiatal van itt! Sokan szinte gyen hiányként kerülnek ide. S ennyi leány, asszony, fiatal és idősebb, kismama és már több­­gyermekes családanya is csak úgy tud jól együtt dolgozni, ha mindenki segít a másiknak. Egy tizenhat éves gyereklánynak még az is szokatlan, hogy a gép mellett fegyelmezetten végig kell ülnie a nyolc órát. Fel kell kelteni az érdeklődésüket, ser­kenteni őket, ne elégedjenek meg azzal, hogy csak betanított munkások maradjanak, tanuljanak, jár­janak felnőtt szakmunkás-képzésre is. . . Itt a gyáron belül van ilyen. . . Aztán — már említet­tem —, hogy ne féljenek a szüléstől, örüljenek a gyermekáldásnak. De minek is beszéljek annyit én, a 36 esztendős családanya! Látja azt a cingár, fiús frizurás kislányt, Erzsi­két? 1965-ben került ide, vidékről, tizenegy gyere­kes családból. Hát ennek a gyereknek is ugyancsak meg kellett fogni a kezét, hogy ne érezze magát olyan rettentő egyedül ebben a fene nagy városban, ebben a nagy gyárban. Most kitűnő dolgozó, KISZ-csúcstitkár, végrehajtó bizottsági tag a kerü­leti tanácsnál, jövőre érettségizik, négy éve boldog asszony. És mindössze 23 esztendős. Erzsike, bocsánat, Lukács Józsefné olyan vékonyka ma is, hogy az ember ki se nézné be­lőle, mennyi energia, kitartás szorult belé, és nemcsak saját maga emberré alakítására, hanem másokéra is. — A tanácsi végrehajtó bizottsági üléseken ugyancsak sokat kell beszélni a nők problémáinak megoldásáról — magyarázza. — Szorgalmazni például, hogy a kerületi vállalatok tartsák a kap­csolatot a gyermekgondozási segéllyel otthon ma­radt kismamákkal. — Van gyermeke? — Sajnos, még nincs. Az idén érettségizem, akkor már könnyebb lesz, jöhetnek a srácok. Itt a gyárban fiatalon mennek férjhez a lányok, és bizony nagyon sok már a kismama, nagy téma ez nálunk. Az én férjem nagyon rendes. Szobafestő, 25 éves, sokat dolgozik a munkahelyén, de azért mindenben segít nekem otthon, főzésben, takarítás­ban, sőt még a tanulásban is. Bár nálunk ma nem divatos kifejezés azt mondani ilyen fiatal férjekre, hogy igazi élettárs — de ő valóban az! Igyekszem a többi fiatalnak segíteni itt. Ezt a példaadást láttam az olyan idősebbektől, mint Tichy néni, Béres néni, Seress néni, hogy csak egy pár kolléganőmet említsem. Mikor ide kerül­tem, úgy vállaltak, mintha saját gyerekük lennék. És most is mennyi fiatal van itt! Lehet, hogy ezért vagyunk olyan optimisták, vidámak, rengeteget tréfálkozunk a problémáink mellett is. De nem ije­dünk meg sem a problémáktól, sem az új feladatok­tól, mert ha az emberek segítik egymást, mindent meg lehet oldani. Az igazgatónőnk, Bilek elvtársnő ugyancsak segít nekünk, patronálja a KISZ-ese­­ket. A lányok és asszonyok itteni birodalmában komolyan segíti a termelés tudományos szerve­zését az Ifjú Közgazdászok Tanácsa és az Ifjú Műszakiak Tanácsa. Baranyai Lászlóné, az ifjú közgazdász, Völgyi Jenőné, a modellezési osztály vezetője, Sipos Emma tervezőművész is azon igyekszik, amin a többiek: divatos, modern hol­mik készüljenek a budatétényi Női Fehérnemű­gyárban. Olyanok, amelyek a fiatal és kevésbé fiatal vevőknek is tetszenek Magyarországon, a Szovjetunióban, a világ minden táján. Csákváry Margit Sipos Emma a legújabb vonalú szoknya-blúz összeállítást tervezi­­)­- Erzsiké, azaz Lukács Józsefné, aki „itt nőtt fel­ a gyárban, nemcsak a termelőmunkában kiváló, de a társadalmi munkában is

Next