Lányok Lapja, 1886 (12. évfolyam, 1-24. szám)
1886-09-12 / 17. szám
AZ ARANY ALMA K. Tündérmese. Közli: Fligl József. nap viaskodtam az erdőben vadakkal, kik minden áron el akartak ni. Mikor szabadságom órája közeledett, siettem ide vissza, de a vadászok folyton üldöztek és sűrűn röpitgették utánam a nyilakat és dárdákat. Végre eljutottam a kastély határába, hová ember be nem léphet és teljes bátorságban hittem magamat, tehát levetettem az utálatos szörnyetegbőrt. És ekkor ért egy éles nyil, melyet valamelyik vadász még mint fenevadra lőtt reám. Összerogytam és itt hevertem a bokor alatt, talán meg is haltam volna, ha föl nem keresel és meg nem mentsz. Bágyadtan dőlt hátra, mert bár a seb szerencsére nem volt veszélyes, a nagy vérveszteség elgyöngité a királyfit. — Jöjj a szobába, — szólt a király leány könyezve. — Ott majd kényelmesen fekhetel. —• Ah, hiába mennék oda, nem sokára ismét fel kell öltenem a szörnyeteg alakját. Ha egy-két napig pihenhetnék, sebem meggyógyulna , de a szörnyű átok nem enged nyugalmat, egy óra múlva újra kell kezdenem kóborlásaimat. — Akkor hát legalább ez egy órán át próbált aludni, az megerősít. A szegény királyfi csakugyan elszenderült és a jó leányka lábujjhegyen távozott, hogy ne zavarja. Nem messzire, a bokor tövében, hol a királyfi összerogyott, megpillantotta a szörnyeteg bőrt. — Oh utálatos szörnyalak! — kiáltá a királyleány nemes haraggal, meddig fogod még gyötörni azt a derék ifjút? Ha tehetném, rögtön hamuvá égetnélek! És felindulásában az egyik arany almát, mellyel épen játszott, hevesen a szörnyetegbőrre dobta. Az alma visszapattant és a királyleány ügyesen elkapta, de annál inkább megrémült attól, a mi azután történt. Azon a helyen, ahol az alma a bőrt érintő, sziporkázó tűz támadt, mely hihetetlen gyorsasággal terjedt és egy szempillantás alatt az egész szörf nyeregbőr iszonyatos ropogás, szikrázás közt elégett. Csak egy maroknyi hamu maradt a helyén. A következő perczben ott termett mellette a királyfi és félig haraggal, félig szomorúan mondá: Oh királyleány, mit tettél ! Nem tudtad türelmesen megvárni szabadulásunkat, pedig már nem volt messze ! Hét hét múlva letelt volna rólam a varázslat és akkor magammal vittelek volna, hogy királyné légy országomban. De most már soha, soha nem látjuk többé egymást!— Oh bocsáss meg, nem tudtam, hogy ily veszedelmet okozok, — felesé a királykisasszony (Folytatása és vége.) 9