Láthatár, 1934 (2. évfolyam, 1-8. szám)
1934-03-01 / 1. szám
Magyar irodalmi alkotások Amerikában . Az elmúlt tizenkét esztendőben magyar színműírók „hódító” eredményeket értek el azon a területen, amelynek keleti állomása a newyorki Broadway és nyugati állomása a kaliforniai Hollywood. Persze, az efajta sikereknek a komoly irodalomhoz kevés közük van. A minap, jobb szórakozás hiányában, betévedtem a moziba, ahol egy „Morning Glory” című, a szokottnál valamivel jobb filmet láttam. A film hősnője színésznői becsvágyak rabja. Egy színházi vállalkozó otthonában félig részegen, de meggyőző tehetséggel, lejátsza Hamlet egyik monológját. Körülötte Broadway „star”-ok, akiknek halvány sejtelmük sincs az ismeretlen színésznő lázas és egyéni művészetének jelentőségéről. Maga a film, amint említettem, valamivel jobb a szokottnál, noha a mozi sekélyes levegőjétől nem tud megszabadulni. De ez a jelenet, amelyikre utaltam, annyira kiemelkedik a filmből, mint a napsugár a mesterkélt fény világából. S az volt az érzésem, hogy az igazán alkotó célt szolgáló betű körülbelül úgy aránylik az úgynevezett sikeres betűhöz, mint a színházi vállalkozó lármásan díszes otthonában a Hamlet-jelenet a meg nem értő környezetben. A teremtő szellemet szolgáló magyar írás is így viszonylik az amerikai élethez. Thomas Hood, a Viktoria korszak korai éveinek tehetséges és ötletes írója megjegyzi, hogy milyen drága a kenyér és milyen olcsó az emberi élet. Ezt a megjegyzést az irodalomra alkalmazva, nyugtalanító nyugodtsággal meg lehet állapítani, hogy milyen drága a Broadwayn a színházi jegy (amely korántsem kenyere a léleknek ,hanem inkább elrontott kalácsa) és milyen olcsó, sőt értéktelen az irodalmi alkotás, amelyben a lélek a művészet köntösében jelenik meg s amelyben a köntös kiköveteli a lélek tudomásulvételét. Nem arról van szó, mintha ezeknek a színműíróknak nem lenne meg a maguk szórakoztató fontosságuk. Tehetségük ügyességét, elsőrendű vagy másodrendű kaviárízét nem akarom elvitatni. Végeredményében Shakespeare is szórakoztatni akart s az irodalmi műnek egyik célja feltétlenül a szórakoztatás. De Shakespeare szórakoztató szelleme lángelméjével és becsületességével a világot kitágította, viszont a Broadway és Hollywood nagyságok a világot nem játékká kicsinyítik le, hanem ravasz vagy túlságosan átlátszó játékká. Az a bizonyos schilleri „játékos szellem”, amelyikről olyan sok szó esik esztétikai értekezésekben, ezekben a színpadi művekben a felszínesség kommercializálható visszhangjává züllik. S ezekből a darabokból bizony nem lehet megállapítani, hogy a magyar élet termelt-e kiváló alkotó írókat; legfeljebb azt, hogy a magyar tollforgatók sem idegenkednek a dollártól, ha néha rá is szolgálnak a dollár-elismerésre. Ami a magyar szellemben nemcsak faji vagy nemzeti, hanem alkotó értelemben is eredeti, ezt alig ismerik Amerikában. Móricz Zsigmond „Fáklyá”-ja nyers fordításban jelent meg s alaposan kiherélve. 4