Láthatár, 1943 (11. évfolyam, 1-12. szám)
1943-08-01 / 8. szám
a következőképen alakult. — elnök Csáky Mihály, alelnökök: Gyürky Ákos dr. és Párkány Lajos dr., főtitkár Németh Zoltán. KELET. A Dél-Erdélyben élő magyarság életében a legutóbbi hetekben lezajlott események között, a dél-erdélyi magyar iskolák évzárója jelentette az egyik legkiemelkedőbb eseményt.. A bécsi döntés előtt Erdélyben a magyarság szempontjából jelentőséggel bíró iskolák közül — az 1933 évi kimutatás szerint — 427 volt magyar vagy magyar tagozattal bíró állami elemi iskola, míg 822 volt az erdélyi magyar egyházak elemi iskoláinak a száma. 1933-tól kezdve azonban az állami magyar elemi iskolák száma évről-évre rohamosan esett, úgyhogy az 1936—37. év végén már csak 44 iskolában tanították a magyar anyanyelvű tanköteleseket összesen 4527 gyermeket magyarul. Ha már most tekintetbe vesszük, hogy a román statisztika szerint 261.000 magyar nemzetiségű tanköteles volt Romániában és ebből csak 4527 magyar tanköteles járt állami elemi iskolába és körülbelül 175.000 magyar tanuló kizárólag román nyelvű iskolákba, akkor mérhetjük csak fel a maga teljes egészében a felekezeti iskolák jelentőségét. A különböző romániai magyar egyházak mintegy 760—800 (1033—1937-es kimutatás) felekezeti iskolát tartottak fenn a legsúlyosabb anyagi áldozatok árán, de így is csak 78—80.000 magyar tankötelest voltak képesek befogadni. A gimnáziumok, főgimnáziumok s tanítóképzők szintén mind felekezeti jellegűek voltak. A bécsi döntés folytán Erdélyben előállott területi változás az erdélyi magyar felekezeti iskolákat annyiban érintette érzékenyen, hogy a magyar felekezeti iskolák egységét kettévágta. Ma Dél-Erdélyben a magyar iskolák, — amelyek egytől-egyig felekezetiek — iskolafenntartóik szerint a következőképen oszlanak meg: IskolákTanerőkTanulók 1. Unitárius iskolák8 13 556 Evangélikus iskolák& 13 446 Felekezeti elemi iskozáma összesen:190 A Temesváron megjelenő Déli Hírlapon, a Romániai Magyar Népközösség lapján keresztül a következő évzárókról kaptunk értesítést: Május 30-án három délerdélyi iskolában történt meg a tanév ünnepélyes bezárása, a tanulmányi eredmények kihirdetése és az érdemes növendékek megjutalmazása. A tanulóifjúság újabb bizonyítékát adta annak, hogy a komoly munka és kötelességteljesítés jegyében eltelt tanév méltán megbecsülte a szülőknek és az iskolafenntartó közösségnek az ifjúságért kifejtett szellemi és anyagi erőfesztéseit. Az aradi római katolikus főgimnáziumban jutalmakra, segélyekre és pályadíjakra befutott 130.000 lej és nagy halom könyv, ami az aradi magyarság áldozatkészségének beszédes bizonyítéka. Maga a Romániai Magyar Népközösség 50.000 lejjel járult hozzá a jutalmakhoz, azonfelül, hogy az iskola tizennégy falusi diákjának teljes eltartását e tanévben is vállalta. A Kölcsey Egyesület a Schill József-emlékverseny díjat fedezte. Dr. Palágyi Jenő, a Népközösség elnöke külön is adott jutalmakat. Az iskola tanulmányi eredményei kielégítőek. Az alsó tagozat tanulói közül csak 10-en buktak osztályismétlésre, a felső tagozat 49 tanulója közül pedig kettő. Az egész intézet bukottainak átlaga 5,19 százalék. A temesvári római katolikus magyar főgimnázium évzáró ünnepségén Vajda Ernő igazgató adott beszámolót az elmúlt tanévről. Az intézet két év óta nem a saját helyiségében végzi az oktatást, minthogy tantermeik kórházi célt szolgálnak. Munkahelyét ez idő alatt több ízben is meg kellett változtatnia. Más iskolában lévén a tanítás, ezt csak a délutáni órákban tarthatták meg. A beszámoló kiemelte a Temesvári Magyar Népközösségnek, a Magyar Nőegyletnek és az egyházközségeknek a szegény tanulók számára nyújtott támogatását és értük köszönetet mondott. E támogatás nélkül a tanulók jelentős része nem juthatott volna oktatáshoz. A katolikus magyar gimnázium III. és IIV. osztálya még máig sem kapta vissza nyilvánossági jogát, ezért e két osztály tanulóinak az állami iskolában kellett vizsgáznia. Az intézetnek ebben a tanévben 143 tanulója volt. Az intézeti beszámoló után a jutalmak kiosztására került a sor. Ezt a Korvin Szövetkezet 2006 lejes adománya, az iskolaszék adta könyvjutalmak és Brády Albert iskolaorvos 1000 lejes adománya tette lehetővé. A piarista líceum tanulóival közösen megtartott sportverseny győzteseit oklevéllel tüntették ki. A temesvári piarista líceum évzáró ünnepélyén P. Tóth Lajos kegyesrendi rendfőnök, a piarista líceum, igazgatója vázolta részletes összefoglalásában az elmúlt tanév történetét. Az igazgatói beszámolóból kitűnik, hogy ez a tanév a háborús esztendők jellegét mutatta minden tekintetben. A diákok közül többen katonai szolgálatra vonultak be. Róm. kat. tanítóképző száma Óvodák: Római katolikus egyház8 10 313 Református egyház1 137 összesen:9 11 350 Elemi iskolák: Rk. gyulaifehérvári egyh. kér. 42 86 3010 Rk. nagyváradi egyh. kér.6 11 418 Róm. kat. szatmári egyh. kér.— — — Rom- kát. temesvári egyh. kér. 10 38 1954 Róm. kát iskolák összesen: 58 135 5382 Erdélyi református egyh. kér. 95 159 6247 Királyhágómelléki ref. egyh. kér. 24 46 2324 Református iskolák összesen:119 205 8571 366 74955 Középiskolák: Róm. kát. főgimnázium3 57 550 Református főgimnázium1 19 208 Untárius főgimnázium— — — Főgimnáziumok összesen:4 76 758 Róm. kát. gimnázium7 77 732 Református gimnázium1 19 117 IskolákTanerőkTanulók Gimnáziumok összesen:8 96 149 ,1 18 88 Református tanítóképző1 25 185 Tanítóképzői összesen:2 43 273 Róm. kát. kereskedelmi iskola1 116 20 Református kereskedelmi iskola2 —70 Kereskedelmi iskola összesen:3 I0, 95 Róm. kat. mezőgazdasági iskola1 — 49 Református mezőgazdasági iskola1 — 69 Unitárius mezőgazdasági iskola— — — Mezőgazdasági iskolák összesen:2 — 118 Középiskolák összesen: 19 231 2093 187