Látó, 1991 (2. évfolyam)

1991 / 3. szám - KÁLI ISTVÁN: Jobbkéz-szabály (Regény; II. rész)

magántulajdon. Mielőtt eljutna a bajig, amely hétfőn kezdődött, abba kell hagynia. A parancsnok olyan mozdulattal fordítja el a fejét, mintha csak egyik fülére hallana tökéletesen — A rendőrség előtt? — Igen, itt. — Hihetetlen nyugalom árad szét benne. Halkan elduruzsolt, két bátor szó e nyugalom forrása. — És a kocsija innen el nem mozdult, ugye? — Tudtommal, nem. — Húsz percig hajkurásztam a kocsiját keresztül-kasul a városon, amíg sikerült egérutat nyernie. Van mersze szembehazudni? Honnan az erő? Szembeszegülni egy hanggal, amely sokkal erőtelje­sebb, mint ahogyan azt egy rutinkihallgatás megkövetelné. — Én szombat éjjel nem ültem az autómban. Innen hazamentem, va­sárnap délig ki nem mozdultam a házból, a kocsit is a feleségem hozta ha­za. — Nyugalma kihívó, hangja elviselhetetlenül színtelen. — Akkor bizonyára én ültem benne! — Nem tudhatom, ki ült benne. Szombat estétől vasárnap délig minden, ami a kocsinkkal kapcsolatos, független tőlünk, ezért senkinek nem tarto­zom számadással. Legalábbis, remélem, hogy nem. — Biztos benne, Porko­láb úr? — Ez már az igazi parancsnok: kimért, tartózkodó. Egyetlen szónyi válasz kellene, annyi elég lenne. De Porkoláb szóról szóra ismét elmeséli mindazt, ami egyszer már kifuttatta a vért a parancs­nok arcából. — Bizonyára tisztában van azzal, hogy kijelentésével nemcsak saját magát mentegeti, hanem egyben vádat is emel egy ismeretlen személy el­len. Ettől a perctől kezdve minden állítását bizonyítania kell. — Tisztában vagyok vele. — Pedig nincs tisztában. Ki kellene szállnia önmagából, hogy jobban áttekinthesse a saját kedvezőtlen helyzetét. A té­tel adott: kiszolgáltatta magát a Darabán deci rohadt vodkájának, nem szá­molva azzal, hogy mekkora veszélybe sodorhat bárkit a maga felkínálta kiszolgáltatottság. És tovább, most csak egy, később talán több hirtelen dön­tés, amelyet a szorongató idő sajtol ki. Anélkül, hogy alkalom lenne a tények, a lehetséges fejlemények alapos elemzésére. — Írja le! Ajándékpapír, kölcsöntoll, és gondolkodni kellene. Nincs türelme bele­bonyolódni a szabatos fogalmazás útvesztőibe, a kéken folyó szavak azo­nosak az elmondottakkal. — Végeztem. — És állva tüntet. És közben eszébe jutnak az éhségsztrájkkal tüntető forradalmárok. Elérzékenyül, mintha azo­kat sajnálná.

Next