Látó, 1994 (5. évfolyam)

1994 / 2. szám - Hagyomány és nyelv (Láng Zsolt kérdéseire válaszol Márton László)

— Balszerencsés véletlennek tartom, hogy a modern magyar próza kiala­kulása egybeesett a nyelvújítással. Jósika regényei szerintem ezért olvashatatlanok. Viszont a nyelvi minőség az epikai forma lényegéhez tarto­zik. Jósika főművét, az Abafit megpróbálták átdolgozni, nem lett egy fikarcnyit sem olvashatóbb, sőt rosszabb lett. De hát a legtanulságosabb példa erre Ke­mény Zsigmond, aki ismerte és olvasta a régi forrásokat, és éppen azok nyelvi frisseségét nem tudta átvenni, éppen azért, mert az az általa választott formá­hoz nem illett volna. Ám a saját nyelvén belül nem tudott rugalmasabb és alkalmazkodóbb közlésmódot kidolgozni. Ez először Jókainak sikerült. Vi­szont ő az elmélyültebb és gazdagabb kompozícióról mondott le, amivel egy másfajta elbeszélői hagyományt teremtett, ami a mai napig hat. Ez a fajta ki­fejezési mód, amit románcosnak, románcos jellegűnek lehetne nevezni, megfigyelhető Krúdy és Móricz írásművészetében is. Szerintem Szentkuthyra is jellemző, annak ellenére, hogy ő ezoterikus íróként van számon tartva, s mindazok a kísérletek, amelyek ennek ellenére igyekeznek hatni, Mészöly prózája, vagy korábbi példákat felhozva Asbóth János, Justh Zsigmond mun­kái, azok szinte leküzdhetetlen nehézséggel találják szembe magukat. Ez a műveken belül görcsösséget és morzsalékosságot okoz, és a nagyepikai for­mák kiteljesítését nagym­­értékben megnehezíti. Olyan dilemma, amit a magyar irodalom a mai napig nem tudott feloldani, és a feloldás sikertelensége a ma­gyar próza 18. századi törésére megy vissza. Ez természetesen leegyszerűsített séma, de fontos volna, hogy legalább sémaként átmenjen a köztudatba, egyáltalán minden irodalmi tény és jelenség tisztában legyen sa­ját előzményével és eredetével. — De a törés mindenképpen nehezíti a visszanyúlást, alkalmasint teljesen gátolja... — Kapcsolódási pontok mindenképpen vannak, hiszen az irodalom nem magában áll, és a magyar történelmi tudatnak az első világháborúig meglevő folyamatossága nagyon erősen a hagyomány integrálásának irányába hatott. Másfelől a hagyomány nem egy adott, kézhez kapott, feltérképezhető dolog, hanem azt mindig a jelenkor teremti meg visszamenőleg, és abban a pillanat­ban, mihelyt valaki felismer valamilyen múltbeli kapcsolódási pontot, akkor azzal igenis megteremt egy hagyományt, a hagyományt és a mítoszt mindig teremteni és alapítani kell. Nagyon sok példa van erre a magyar kultúrában, az egyik leglátványosabb Weöres Sándor Három veréb hat szemmel című an­tológiája, amely egy másfajta hagyomány megalapozására tett kísérletet, a köztudaban benne levő irodalmi folyamatosság-tudattal szemben, és az ő kí­sérletének hatása ma még felmérhetetlen. Nem tudok olyan íróról, költőről, aki komolyan gondolta a mesterségét, és ez mint kísértés vagy probléma ne érin­tette volna meg. Ugyanez kimutatható Mészöly Miklós vagy másképpen Ottlik és Mándy prózájában is. És még valami, ami a hagyományt a magyar irodalomban jelenvalóvá te­

Next