Látó, 2005 (16. évfolyam)

2005 / 6. szám - VÉGH BALÁZS BÉLA: „Kiss emlékek Európáról" (Esszé)

Barlafaluból, Schön Jeremiás Óbecséről, Szórán Lajos Piskárkosról, Wichter Sándor Nagykárolyból és Zimmermann György Vállajról. Közülük került ki A Nyápic mamája című novellának a hőse: „Volt az osztályban egy Vén-Balázs István nevű fiú, akit nagyon tiszteltünk. Ez a Vén-Balázs István csakugyan vén volt, nagy, szép, ravasz parasztfiú. Ma sem tudom, hogyan került közénk az ő tizenhét esztendejével, harmadikos gimnazisták közé. Beszélték, hogy árva fiú, s az apja botosispánkodott a grófnál, az iskola patrónusánál. A gróf eszes­nek találta volna Vén-Balázs Istvánt, s a gyerekeinek a nevelőivel taníttatta. Kissé megkésve, de egyenesen a harmadik osztályba, így került hozzánk." Évekkel később Jászi Oszkárhoz írott egyik levelében öntudatosan összegzi az itt eltöltött négy évet: „Nem fajultam el, nem tápultam meg, nem hazud­tam le életemet, meddőn se vesztem el egészen." Az innen induló Ady és Jászi eszmélésének idején a politikában és általában a társadalomban fokozatosan szembe kerül egymással a nemzeti és a demokratikus-szociális gondolat. Ezt a tragikus mozdulatlanságra kárhoztató helyzetet ostorozza folyamatosan Ady a verseiben. Litván György szerint a demokratikus és modern magyar patriotizmusnak ez a legszebb és kivételes megnyilatkozása. Nem csoda, ha korának magyar közéletében Ady Jászi Oszkárt becsülte legtöbbre, aki elmé­leti szinten ugyanazt fogalmazta meg, mint ő a költészetben. Majd ezen is túl­jutva Jászi Oszkár egy dunai köztársaságban, a Dunai Konföderációban kép­zelte el a magyarság huszadik századi létét, a „szabadság és egység" jegyében, azt remélve, hogy „a nyelvkérdés jelentősége nem lesz nagyobb, mint ma a vallási hovatartozás". Nagyon szép eszme egy bizonytalansággal terhelt ré­gióban, megelőzni a Kárpát-medence egymásra utalt népeinek ellenségként való szembekerülését, s kieszközölni egy szerves és önkéntes közeledést és új­raegyesülést. Az első világháborút követően a dunai térségben pontosan az ellenkezője valósult meg annak, amit Jászi megálmodott: egymással mara­kodó, jórészt reakciós berendezkedésű és nemzetileg heterogén kis államok jöttek létre, amelyekben valósággal visszájára fordult, és soha nem oldódott meg a nemzetiségi kérdés. Élete végén, több évtizedes tapasztalatok birtoká­ban így vélekedik saját elméletének utópisztikus voltáról: „... vannak álmok, melyek erősebbek és reálisabbak, mint a napi politika kis játékai és tülekedé­sei, érdemes a felvetett, ma szomorúan elméleti kérdésre megkísérelni a vá­laszt, hogy ha egyszer a nagy fordulópont bekövetkeznék, tisztán lássunk, és résen legyünk." A rezignált bölcsességgé szelídült ifjúkori akarat akár inte­lem is lehetne manapság a heves integrációt szorgalmazó Európai Unió és az utána áhítozók számára. Jászi egykori iskoláját elhagyva néhány lépést kell megtennünk a hajdani megyeházig, amely megkerülhetetlen minden idelátogató magyar ember szá­mára, hiszen itt dolgozott évekig Szatmár vármegye egykori írnoka, ország­­gyűlési képviselője, Kölcsey Ferenc. Talán itt gyűjtötte élményeit és fogalmazta

Next