Látóhatár, 1967. július-december (17. évfolyam, 7-12. szám)

1967-09-01 / 9-10. szám

- Az se volt könnyebb. - Csak hát röstelli az ember. - Mit röstell? - Hogy a zilahi állomáson kaptak el. - Én már láttam a házunkat. - No, ezen semmi tréfálni való nincsen. A százados az ablakából látja, hogy hat személy közeledik a parancsnokság felé. Zubbonya gom­­bolatlan a melegben, de úgyis be kell gombolkozni, míg ezek ideérnek, hozzá fog mindjárt. Sapkát nem tesz, irodájában joga van az állig felfegyverzett ellenséget is sapka nélkül fogadni. - Ezek vaddisznók, ezek a csendőrök piszokul szeretik a kemény formaságokat. - Tessék kimenni a gangra - mondja az írnok - idebent csak kárt csinálnak, ha mind a hatan benyomulnak. Biccent a százados, hogy rendben van, de csak a küszöbre áll. Ott még érvényes, hogy sapkát­­lanul fogadja a jelentést - ehhez valahogy ragaszkodik, bár koponyája közepén világít a csupasz bőr, az eltitkolhatatlan kopaszodás. A küszöb mégiscsak jó, mert magasítja a zömök embert. A kiskapun, mint együvé tartozó test, dől be a hat ember, az egyik fogoly súgja. Ő az i­­­s a kü­szöbön állóra irányítja az első két csendőrt, a menetet, mert azon a kis helyen, azon a rövid távol­ságon, szabályos menetté fejlődik haladásuk. Tán húsz lépés az egész folyosó hossza, ebből jó, ha tizenöt küszöbtől küszöbig. Az első lépések hogy a tizenkét láb egyszerre koppanjon-roppanjon s már hangzik is a figyelmeztető: - BÜN­TETŐ RAJ! - kiáltás. Elég volna ugyan, ha csupán a RAJ szócskát kiáltaná a csendőrőrmester, de képzett szakember lévén, s ezúttal nagyon is felelős helyzetben, ragaszkodik az alkalomszerű meg­különböztetéshez. S aztán már nem múlhat, nem következhetik több három-négy dobbantásnál, so­rompóként már le is csapódik a zuhanó: ÁLLJ! S a hat ember, mintha a bölcsőtől fogva egy csupron, egytejen, egy nadrágban nőtt volna, ugyanabban a negyedpillanatban dobbantva állt meg a folyosó kövén, nem közelebb és nem távolabb, pontosan három lépésnyire a százados küszöbétől, amint a tábori csendőrök őrmestere szemmértékkel megsaccolta, miközben pillantását egész folyosóhosszat le nem vette a várakozó feljebbvaló arcáról. A százados a dobbantás után is mozdulatlan maradt. Alig észrevehető pisszentésre, úgyszólván, s talán pisszentés nélkül, a négy csendőr puskával tisztelgett, ugyanolyan egyszerre s méginkább egy mozdulatra, mint az imént hatan cselekedtek­­ a csendőrmódra tisztelegtek, tehát vállukról nem került le a fegyver s a szíjon, a tusán a jobbkézzel, jobbtenyérrel végzett négyszeres mozdulatok jelezték, hogy itten nagyon kemény tiszteletadást telje­sítettek s aki kapta a tisztelgést, maga sem tehet másként, minthogy nagyon keményen viselkedjék. A széles udvaron s az utca közeli szakaszán minden katonai csellengés s minden fölösleges civil­beszélgetés megszűnt vagy tizen a mágneses testek vonzása szerint közelebb kerültek, majd úgy, hogy egyetlen lépést sem kellett tenniök, s aki távolabb állt, legalább a fülét közelebb küldte volna, hogy tanúskodjék. - Százados úr, Novák Károly tábori csendőr őrmester, alázatosan jelentem, két fő halálraítélttel megjelentem, saját csapatnál eszközlendő nyilvános kivégzés céljából. Halál neme: golyó által. A százados keményen állta a kemény szavakat és a kemény nézést. - Szolgálati jegy? - Igenis! A hadtesttől! - oldaltáskán végzett öt mozdulattal, melyek közül négy szabályosan csattogott, előkerült a gyűretlen szolgálati jegy, melynek átnyújtásakor az őrmester megismételte: - Nem akasztás által! A százados arca szinte megkeményedett a helyesléstől. - Kivégzésig az iskola tantermében őrizni a foglyokat. Bilincs marad! Őrizet tűzkész állapotban! Értve? - Igenis! - Végeztem! A puskával ugyanúgy tiszteleg a négy csendőr, mint az imént. Szíjon és tusán, csendőrmódra. Jobb­tenyér négyszeres csattanásával. Majd pisszenésnél is halkabb jelre, a léleknek egy halk rezdülésére, kemény hátraarcot hajt végre a hat ember, mintha csupán két csizmája volna tizenkét lábnak. S együtt rándul centire pontosan a két fogoly is: bilincsbe vert mozgó fabábuk, viaszképpel. S odabent a szobában a százados? Kezében a cédula, homlokát kiverte a verejték: - Kéretem a főhadnagy urat!

Next