Látóhatár, 1967. július-december (17. évfolyam, 7-12. szám)
1967-09-01 / 9-10. szám
letkezett. Amikor a fiatal hadnagy mellé került, mindig számíthatott rá, hogy legkószább ötlete is nyilvánosságot kap. - A főjegyző nem beszélt korról, de én úgy értettem, fiatalasszony-korú nőről, vagy nőkről beszél - töprengett néhány pillanatig a százados. A két zászlós hallgatott. De különbözőképpen hallgattak. A szemüveges arra gondolt s később, mikor a századostól távoztak, ki is mondta: - Nekem a legényem dünnyögött valamit. A másik, kifordult lábú újpesti futballista fiú ott mindjárt kibökte: - Ha városi nő, egymaga elmerészkedik a világ végére is! Persze nem tudhatom város-e Vésztő, vagy falu. A százados nem felelt a futballistának, összekapta csizmája sarkát s kitárta kezét. - Dologra, uraim! Tudni akarok mindent a vésztői asszonyokról! Délre hozzátok elém őket a bűnösökkel együtt! A faluban vannak! 2 Napsütés: Micsoda ősz! Csak az isten kegyelmének esztendeiben szoktak ilyen őszök lenni. Szabad-e azonban ezt az októbert isten kegyelméhez hasonlítani? Előtte a nyár is milyen volt! A mindenfelől felfelé törekvő, türelmetlen, terjeszkedő nyár. De most, de itt? Csak a levelek, csak a napsugár, csak az ember? Most már nem emelkedik, de átfordulóban megállt az idő. Tehát a nap is. Az égen. Egy perc, egy óra minden zuhanhat, süppedhet. De még nem zuhan, nem süpped, nem csökken semmi. Köröskörül a fák s a bokrok s a növényzet zöldje, sárgája és barnája s még meszszibb, mintha karéjban a hegyek kékje, lilája és feketéje. Néha a felhőt is hegységnek nézed távol, s amikor nagyra, magasra emelkedik, akkor mondasz le róla, néha pedig a tonzúrás hegyek játszanak annyi mély színt, mintha felhők volnának. Mintha a közeli piros-zöld bokrok távoli vetületei. Gyermekhangon: Vihorlát, Szinyák, Borló, Avas, Kőhát, Gutin. És ez a kis folyó honnan jön? Melyikből a hat közül, melyiknek kebeléről, melyiknek ágyékából! Az Avas, az lesz az anyja ennek az árvának, nem a Borló, nem a Kőhát. Annak tán vize sincsen. Húsz méter széles, száznegyven kilométer hosszú s már vagy százat megett szegény Túr, s már alig cammog s elunta magát, belangyosodott, behalasodott. Ilyen lehetett akkor is, amikor Petőfi Sándor látta, kicsivel azelőtt, hogy a Tiszába vegyült volna. Karórás balhéz kóstolja meg, vajon eléggé langyos-e a Túr. Csak óráig merülhet. A jobbkéz átadja neki a botot s élvetegen liheg és merül a vízben. A bot háromrészes bambuszbot, horgászatra összerakható. Balkéz: - Egyetlen zsákmány egész visszavonulás alatt. Huszton, valami ügyvéd előszobájában találtuk. Jobbkéz: - Nem számít lopásnak, mert a tulajdonos már előbb nyugatra települt s ezt nem akarta vagy elfeledte batyujába kötni. - Ha a tulajdonos otthon tartózkodott volna, akkor is elhozhatjuk. Még szó nélkül is. Ha éppen meglátják a mozdulatot, egy dicsérettel kifejezve kívánságunkat, még fel is ajánlotta volna a civil. - És ha olyanvalakié, akit.. . elvittek. No, szóval, zsidóé. Aki már nincsen ott, de nem is tiltakozhat, s el sem lehet tőle kérni holmi dicsérettel. - Ez esetben . .. Persze, értelek. Ez esetben azt kell figyelembe venni, mi lett volna a horgászbot sorsa nélkülünk. A víz azonban jó meleg. Jó nyári meleg. Fürödni kéne. Fürödni kék gazdáram. Fűzfaág a partba szúrva, szák lóg róla a vizbe. Sügérek feszülnek a hálóban, s köztük egy csuka, mely íme a fogságban is mohón viselkedik, szájában fogolytárs keszeg vergődik. - Még egy csuka, aztán megfürdünk. Törpeharcsa kerül horogra. Lefejtené bosszúsan a jobbkéz, de nem bír vele. Visszahajintja. S abban a pillanatban rajta egy csuka. Füttyentés, be a szákba a csukát. Kukac a horgon, megint törpeharcsa, a következő pillanatban ott az újabb csuka. - Te sem bolondulsz meg már. Mért ne bolondulnék meg? Mert máris bolond vagy. Mért volnék én bolond? Na hallod, magadban beszélsz! Újabb törpeharcsa, újabb csuka. Rövid töprengés után ismét csak a horogra. Talp alá kerül azonban a horgászbot, bár a horog a vízben, az úszó a vízre. Ám a jobb és a balkéz együttes munkával dolgozni kezd a gondolkozó testen. Előbb a derékszíj bomlik meg, a betűzött bocskai sapka