Kegyestanítórendi kisgimnázium, Léva, 1877

I. Valláserkölcsös nevelés a boldogság alapja. Mindennemű törekvéseink min magunk és mások boldogitására irányozvák. És helyesen. Az emberiség közös végcélja a boldogság el­érése. Kezdettől fogva e nehéz kérdés megoldása volt a bölcsek és nem bölcsek vizsgálódásának tárgya. Közönséges elmék önmaguk s öveik boldogítására, nagy elmék az összes emberiség boldogításának valósítására törekednek. Mily kevéssé sikerült akár azoknak, akár ezek­nek a kitűzött célponthoz jutniok, mutatja az emberiség világ- s böl­­csészettörténete, korszakok és nemzetek ez irányú működése, egyes nagy férfiak élete s munkálkodása. Egyik korszak a test­szükségleteket kielégítő anyag megszerzésében s célszerű használásában kereste a kulcsot a boldogság honába; a másik ellenkezőleg szellemi kincshal­mazokat gyűjtve a művelődés magas fokára emelkedett, azt hívén, hogy ezen után juthatni a földi mennyországba; míg a harmadik az anyagi és szellemi javak együttes birtokában vélte rejteni a boldogságkérdés nyitját azon hitben, hogy az embernek, mint test- és lélekegységes öszlénynek, mindkét rész kielégítésében áll föltétlen boldogsága. Egyik nemzet a szabadság s egyenlőség legfőbb érvényesülésében kérése, s ép oly kevéssé lelte föl, mint a mely nép e két szép geniust nem is­merve rabszolgaságban sintődik. Mig egyik csodákat mívelő munkál­kodásba mélyed s a világ bámulatát vonja magára, addig a másik a henyeség párnáján sinecurákban elcsenevészedni hagyja minden erejét. Az abban, ez ebben keres s nem talál valódi boldogságot. Majd egyik nemzet világhóditó hatalmával magáénak vallja a föld nagy részét s vi­lághírével fennen dicsekedik, de a boldogság rejtett szigetét hatalmába nem ejthető; a másik szűk határai közé szorulva fény és hírnév nélkül szerényen él, de nem boldogan. Egyik ember a föld dús gyomrában aknáz, a másik a tenger kincses fenekén búvárkodik; ez magas regiok-1*

Next