Kegyestanítórendi kisgimnázium, Léva, 1915
A lévai piaristák szelleme is ott dolgozik, fárad a harctéren. Gimnáziumunk százéves történetéből tudjuk, hogy tanár elődeink nagy értékeket ajándékoztak magyar ifjúságunknak : az Istenbe s nemzetünk ügyének igazságába vetett hitet, a törhetetlen kötelességtudást, a múlton alapuló művelődésünk ismeretét Megtanulták, hogy a haza szent eszméje nem merő fogalom, hanem a magyar lélek ható ereje. A haza szeretete köti össze kötelességtudó fiainak szivét és elméjét finom, de mégis erős szálakkal. A nagy próba ideje itt van. Piarista rendünk s igy a lévai gimnázium, mint a magyar kultúrának exponensei nem küzdöttek hiában. Gimnáziumunk története világosan elénk tárja, hogy a magyar kultúra harcosai sokszor kerültek nehéz próbára eszméikért. Most az egész nemzet. A magyar ember lelke mélyéből nagyon sok kincs került elő. Elődeink csendesen, de hatásosan tanították, hogy altruisztikus lelkekre van szüksége a hazának, mert az ilyenek tudnak a közjóért dolgozni, áldozni. Erre tanít meg bennünket történelmünk szelleme is, erre a mostani nagy idő, amikor a lenni, vagy nem lenni hatalmas kérdése foglalkoztatja lelkünk energiáit. E nagy létharc sok férfi lelkének energiáját morzsolta meg és sok érző női szívet tört össze. Ez a hatalmas harc az Igazság harca a Sötétség szellemével Az Igazságot el akarták temetni, ezt meg lehet tenni esetleg rövid időre, de az eltemetett igazság mindig feltámad. Küzdés teszi naggyá a férfi erejét és tehetségét. Ezt tapasztaljuk gimnáziumunk történetében is. Mikor gimnáziumunk történetéről áttekintést szerezhettem, lelkemben megható emlékek újultak fel. Amidőn főgimnáziumunk alapítási tervezetei a megvalósítás előtt állottak, akkor is az egész világ lángba borult. Akkor is féktelen erők harcoltak ügyünk igazsága ellen az igazság látszatával Léva városának eszmékért lelkesülő vezető emberei