Levéltári Közlemények, 10. (1932)
Levéltári Közlemények, 10. (1932) 3–4. - ISMERTETÉSEK - Varga Endre: Magyar Könyvszemle, 38. évf. (1931) / 341 - Szabó István: Korrespondenzblatt des Gesamtvereins der deutschen Geschichts- und Altertumsvereine, Jg. 79. (1931) / 341–342. o.
342 ISMERTETÉSEK a Gesamtverein 1930. évi bécsi gyűlését megnyitó s itt teljes egészében közreadott elnöki beszédét emelhetjük ki, mint amelynek a német keleti kolonizációs kiadványtervezetről szóló része bennünket is közelről érdekel. A kiadványban a németség keletre és délkeletre irányuló XVIII. századi kirajzásainak, tehát főként a Mária Terézia és II. József által folytatott telepítéseknek történetére vonatkozó adatokat teszik közzé. A munkát a bécsi Hofkammerarchiv igazgatója, Kahlbrunner vezeti. Tekintettel arra, hogy a XVIII. századi német kitelepítés tekintélyes részben Magyarország felé irányult, az előkészítés alatt álló német kadványsorozat a magyar történetírásnak is becses forrásműve lesz. A folyóiratban közölt bejelentés alapján megemlíthetjük még a porosz állami titkos levéltárnak 1931 július 1-ével három osztályra történt felosztását. A felosztás szerint az I. osztály a lezárt történelmi levéltárakat, a II. a porosz minisztériumnak és a porosz külügyi hivatal központi levéltárát, a III. pedig Brandenburg tartomány állami levéltárát foglalja magában. DR. SZABÓ ISTVÁN.