Levéltári Közlemények, 36. (1965)

Levéltári Közlemények, 36. (1965) 2. - Kumorovitz L. Bernát: A magyar közép- és nagycímer kialakulása / 209–234. o.

A magyar közép- és nagycímer kialakulása 213 (1657-1705), I. József (1705-1711) és III. Károly (1711-1740) a Rudolf alatt kialakult gyakorlat mellett állapodnak meg,22 s a nagytitkos­ pecséteken is meghonosítják.23 I. Lipót erdélyi pecsétjein megjelenik Erdély címere is.24 Má­ria Terézia (2. nagypecsét, 1753) Szlavónia címerét emeli ki a hátlap címer­gyűrűjéből, s az előlap utolsó előtti helyére teszi.25 Harmadik nagypecsétjén (1769) pedig a cseh oroszlánt a hátlapra helyezve s helyébe Galícia címerét (most már három korona) téve, bővítette a nagypecsétek előlapjának ezt a régi fajtájú gyűrűszerűen egyesített középcímercsoportozatát 26 (6., 7. és 8. kép). Galícia azonban csak hűbéres tartománya volt egykor Magyarország­nak, visszaszerzése után pedig Ausztria kormányozta, címerének a magyar kapcsolt részek jelvényei mellett való szerepeltetése tehát csak feltűnővé tette a visszacsatolás magyar jogcíme és az osztrák birtoklás közötti ellentmondást. Ezt II. Lipót (1790—1792) küszöbölte ki oly módon, hogy Galícia címerét visszahelyezte a hátlap magyar igénycímerei közé, s csak bírói pecsétje közép­címerében hagyta meg, mert ennek a pecsétnek nem volt külpolitikai színezete.27 Ezt az elrendezést vette át trónralépésekor I. Ferenc (1792—1835) is, azzal az eltéréssel, hogy 1807-ben a német—osztrák címergyűrűt is eltünteti pecsét­jeiről, illetve azt is feloldja a címerpajzsok mezőiben (12., 13., 14. és 15. kép), s csak az előlapon megmaradt 5 címerpajzs (Ausztria, Magyarország, Dalmá­cia, Horvátország és Szlavónia címere) emlékeztet 1807 után is a gyűrűs cí­merösszetétel gyakorlatára (12. kép). 2. A szerencsés házassági politika és a folytonos háborúk révén a habs­burgi birodalom a XVIII. század folyamán sok új területtel és igénnyel bő­vült, heraldikai kifejezésükre tehát a régi rendszerű összetett címer (már a pecsétfelület kicsiny volta miatt is) nem felelt meg többé. A sok önálló kis címerpajzs ugyanis nem domborította ki eléggé a bécsi központosító és beol­vasztó politikát sem, mely a török kiűzése óta nemcsak a magyar anyaor­szággal, hanem kapcsolt részeivel és hajdani hűbéres tartományaival szemben is egyre erőteljesebben megnyilvánult. Erre a célra sokkal alkalmasabb volt az a szintén régi címeregyesítési mód, amely több, egymásra rakott és sokszorosan osztott pajzsban, a főcímer körül helyezi el a mellékcímereket. Kialakulása, a gyűrű formájával együtt, párhuzamosan és keverten, szintén a Habsburgok idejére esik, csak valamivel tovább tart, s végül ki is szorítja amazt. I. Ferdinánd kettőspecsétjének a hátlapján a német-római királyi sas ál­tal tartott koronátlan (az előlapon koronás) hasított kis pajzsban a régi, de megfordított kiscímert találjuk, jobb oldalán a koronátlan hármashalmon álló kettőskereszttel, a balban pedig a vágásos címerrel 28 (2. kép). Ezt tehát ők is a magyar állam szimbólumának tekintik. Rudolf óta a kiscímer szerkezete már 22 Akad. pfgy. 138—139. sz. (II. Mátyási 148—149. (II. Ferdinánd), 155—156. (III. Ferdinánd), 158—159. (I. Lipót), 172—174. (III. Károly) sz. 23 Uo. 160., 163. és 181. sz. 24 Uo. 164. sz.; III. Károlyé, 176. sz. — Keöpeczi Sebestyén­­.: Erdély címere. Turul 35 (1917) 33—48. 1. 26 Akad. pfgy. 182—183. sz. 26 Uo. 183—184. sz. 27 Uo. 201. és 213. (I. Ferenc bírói pecsétje) sz. 28 Uo. 130—131. sz. 2*

Next