Levéltári Közlemények, 51–52. (1980–1981)

Levéltári Közlemények, 51–52. (1980–1981) - KRÓNIKA - Trócsányi Zsolt: Rajk Lászlóné (1914–1981) / 378–380. o.

Krónika 379 Három párizsi év következik, munkával és tanulással. 1940-ben tér haza. A harc itthon a fasizmus fenyegető kül- és belpolitikai előretörése ellen folyik. Ebben veszi ki a maga növekvő részét Földi Julianna, rövidesen későbbi férje, Rajk László oldalán. A harc tőle is súlyos áldozatokat követel. 1944-ben mint az illegális KMP tagja börtönbe kerül, a Margit-körúti fegyházba, majd Sopronkőhidára, onnan viszik gyalogmenetben Münchenig rabtársaival együtt. A felszabadulás után történelmi feladat várja: az MNDSZ főtitkára lesz. Idézzük fel azt a csodálatos kort. Volt alapunk azt énekelni a partizáninduló akkori szövegével: „Rongyosak vagyunk ma és éhesek" - de annyi friss, értékes szellemi energiát, tiszta jobbító szándékot utoljára tán a század elején látott Magyarország politikai élete, mint akkor. Ennek a többszörös fronton folyó harcnak egyike volt a nőmozgalom, az MNDSZ. Évszázados rossz beidegződések áttörése, rengeteg jó energia felszabadítása és a lerombolt régi helyébe az emberhez méltó új életforma építése — ezért folyt a nőmozgalom harca, mindenfajta konzervativizmus ellen. Ennek a seregnek volt „vezérlő tábornoka" Rajk Lászlóné. Magyar nőnek mint nőnek korábban soha nem jutott ilyen és ekkora történelmi feladat. És végre, 1949 januárjában anya lehetett. S akkor egyszerre szigorodni kezdett a politikai légkör. Akkor is érthetetlennek tűnt­­ ma, a hazai és nemzetközi politikai tapasztalatok sokkal bővebb ismeretében, méginkább érthetetlennek tűnik: mi szükség volt a szocializmus magyarországi erőinek győzelme után a szektás elzárkózásra és módszerekre, ahelyett, hogy a megvert politikai erők tömegeit is meggyőzni igyekeztek volna a szocializmus igazáról? Ehelyett jött az, amire ma is csak hideg iszonyattal emlékezhetünk: meg­kezdődtek a koncepciós perek. Első magyarországi áldozatuk Földi Julianna férje, Rajk László, a magyar kommunista mozgalom nagy alakja volt. Az 1949-es évről Rajk Lászlóné sohasem beszélt előttünk, munkatársai előtt - azok előtt sem, akik az átlagosnál közelebb állottunk hozzá. Még az 1949-cel kezdődő börtönévekről is alig. (Mi pedig illetlenségnek tartottuk volna kíváncsiskodással felszaggatni az amúgy is csak a felületen­­ vagy ott sem behegedő sebeket.) Arról már beszélt, hogy a börtönből való kiengedése után sem várta az, aminek várnia kellett volna. Férje s maga rehabilitációja sem haladt gyorsan, ő maga először Györk Lászlóné néven kellett hogy dolgozzék, még nevét is csak bizonyos idő után kapta vissza, fia pedig, aki pár hónapos korában kellett hogy elszakadjon tőle, s akit anyjának a börtönből kiszabadulása előtt nagynénje nevelt, jó ideig nem hitte el, hogy valóban édesanyja az anyja, nem pedig nagynénje, akit évekig annak ismert. Ezek jóvátehető dolgok voltak — Júlia ezekről beszélt. A jóvátehetetlenekről, legalábbis arról, hogy azzal kapcsolatban belül mit élt át­­ soha. 1959 elején az Országos Levéltárba került könyvtárosnak — olyan környezetbe, amely korábbi életútjától távol esett. Egy eléggé speciális szakterülte tudományos és technikai szakemberei, akik közül legfeljebb egy-két ember volt részese, rövid pillanatokra, az országos politika szerényebb régióinak, az Országos Levéltár munkatársi gárdája szükségszerűen ez volt. Milyennek ismertük meg mi, másfél évtizeden át munkatársai? Sohasem akart más lenni, mint egy az egyenlők közt — nem is engedte többnek kezelni magát. Ifjúkorának demokratizmusa töretlenül élt benne haláláig. Csak akkor vetette latba tekintélyét (bárhol), ha segíteni kellett embereknek (létkérdésekben vagy kis ügyekben egyaránt). De ritka erkölcsi érzéke azonnal hevesen tiltakozott, ha mértékét vesztett emberek olyan ügyekben próbálták felhasználni segítő szándékát, amelyeket jogtalan előnyszerzésnek szokás nevezni. Ez a finom erkölcsi érzék volt talán a legerősebb védőfegyvere. Mert védelemre szüksége volt — talán éppen saját emberi tisztasága miatt is. Egy gyermek naiv tisztasága lakott benne, annyi, felnőttnek is százszorosan sok szörnyű tapasztalat után is. Varázsát a személyes érintkezésben talán elsősorban ez adta — és hallatlan életereje. Ez az életerő is kellett hozzá, az erkölcsi tartással együtt, hogy úgy tudja leélni élete második felét, amilyen méltósággal és egyben köznapi emberséggel leélte. Külső szemlélő alig hinné el róla, hogy milyen érzéke volt az igényes humorhoz, mekkorákat tudott kacagni Pest vicctermésének legjaván élete utolsó évtizedeiben is. Erkölcsi érzéke diktálta neki azt is, hogy legjobb tudása szerint álljon helyt munkájában is. Míg az Országos Levéltár könyvtárában dolgozott, évről-évre részt vett, a könyvtár másik két tudományos munkatársával együtt, a magyar levéltári irodalom bibliográfiájának összeállításában, pl. a szakterület belső szemléje tartalommutatójának készítésében. Ezek aztán nyomtatásban, pl. sokszorosítva meg is jelentek.

Next