Levéltári Közlemények, 76. (2005)

Levéltári Közlemények, 76. (2005) 1. - FORRÁSKÖZLÉSEK - Csikány Tamás: Török Ignác ezredes jelentése a komáromi sáncokról / 189–202. o.

jelentett. A jelentés tehát nagyjából azt az állapotot jelzi, amely a császári csapato­kat fogadta néhány nappal később. Török ezredes jelentését január 9-én látták el érkeztető számmal és aláírással Budán. A magyar hadügyminisztérium hivatalai ekkor már útban voltak Debre­cenbe, így a komáromi jelentés a magyar fővárost időközben elfoglaló császári hadvezetés számára adhatott pontos leírást a sáncokról. Sajnos a levél útját nem követhetjük nyomon, pedig érdekes lehet, hogy August Kochmeister mérnökkari százados már január 7-én miként ismerhette meg ennek a tartalmát. A császári tiszt ugyanis január 10-én Mocsán kelt jelentésében hivatkozott Török leírására, amelyet át kellett adnia elöljárójának, Georg Ramberg altábornagynak. Kochmeis­ter tehát a jelentés ismeretében írt a sáncokról és azok birtokbavételéről.15 A honvédezredes jelentését a bécsi Állami Levéltár Hadi Levéltárának (Öster­reichisches Staatsarchiv, Kriegsarchiv) Alte Feldakten gyűjteményében őrzik egy olyan dobozban, amelyekben mérnökkarnál keletkezett iratokat helyeztek el. A jelentés német nyelvű, a dátum és az aláírás Török Ignác keze nyomát őrzi. Mel­léklet, vázlat az irat mellett nem található.16 Az érthetőség miatt azonban egy 1849 tavaszán készített vázlatot közlünk.17 Az évszázadok során az erődépítészetnek latin gyökerű sajátos szaktermino­lógiája alakult ki, amelyet a legtöbb európai nyelvben hasonlóképpen használtak és használnak. A legtöbb kifejezésnek nincs magyar megfelelője, így a forrásban a Török által leírt alakokat használom, amelyeket a lábjegyzetben magyarázok. Forrás N.o 692 A magas magyar hadügyminisztériumnak, Budapesten Az 1848. december 4-én kiadott 1909/9 számú magas miniszteriális rendeletet, illetve az Országos Honvédelmi Bizottmány elnökének 1848. október 22-én Wieselburgban,18 október 27-én Pamdorfban és 1848. október 31-én Pozsonyban kelt magas parancsa következtében az új művek felmérését, a Sandbergen 19 és Újszőny 20 előtt, a Duna jobb partján kiépülő sánctábor tervét, mely a komáromi erőd áttekintő vázlatán látható, azon kiegészített tervvel együtt, mely az Országos Honvédelmi Bizottmány elnökének 1848. november 29-i 3864/eln.21 számú iratá­ban foglalt útmutatás szerint a Vág jobb partján, a Nádor-vonal mögött helyreállt­ is ÖStA KA AFA Sonderbestand Karton 1968 16 ÖStA KA AFA Sonderbestand Karton 1968 17 ÖStA KA AFA Sonderbestand Karton 1968 18 Moson, ma Mosonmagyaróvár egyik városrésze. 19 Homokhegy vagy Monostor 20 Ma (magyar) Komárom része. 21 Közli: KLÖM XIII. 589. 194

Next