Levéltári Híradó, 5. (1955)

Levéltári Híradó, 5. (1955) 1–2. szám - Szigetvári István: Szabadságunk tíz esztendeje / 1–2. o.

SZABADSÁGUNK TÍ­Z ESZTENDEJE 1945. április 9-én szabadult fel hazánk a fasiszta elnyomás, német rabság és a hazaáruló Horthy rémuralma alól. Tíz éve, hogy a feltartóztathatatlanul előrenyomuló dicsőséges szovjet had­sereg kiverte hazánk területéről a német és magyar fasiszta hadsereget és befejezte hazánk fel­szabadítását. Április 4-ével megkezdődött az új magyar történelem, amelynek eredményeképpen a munkásosztályba dolgozó parasztsággal és a néphez hű értelmiséggel a hatalom birtokosa. Ezért lett április 4-e népünk legnagyobb, legszentebb nemzeti ünnepe. A Szovjetunió nemcsak felszabadí­totta országunkat, hanem önzetlen, baráti segítségével támogatásban részesítette dolgozó népünket országunk, népi demokráciánk gazdasági és kulturális építésében. E nagy évforduló alkalmával büsz­kén mondhatjuk: élni tudtunk e történelmi lehetőséggel. Országunk dolgozó népe, pártunk, a Magyar Dolgozók Pártja vezetésével olyan eredményeket ért el, amelyhez foghatót, a felszabadulás előtti Magyarország történelmében nem találunk. A nagy évforduló küszöbén visszaemlékezünk az eltelt tíz év eredményeire, a földosztásra, azmikor a Földnélküli, Jánosok a magyar föld uraivá váltak, a fasiszták által tönkretett országra, amit a hároméves terv során felépítettünk, majd az ötéves terv célkitűzéseire és annak eredményeire; Tatabányára, Oroszlány új lakóházaira, Komlóra, Tiszalökre, Sztálinváros új kohójára. Gazdasági területen elért hatalmas eredmények mellett kulturális téren is, eddig soha nem látott eredményekről számolhatunk be. Mindenekelőtt nézzük meg, hogy saját területünkön, a levél­tárügy területén milyen változás történt az elmúlt tíz esztendő alatt. Járni minden vonalon, gazdasági életünk minden ágában, úgy levéltárügyünkben is a felsza­badulás döntő változást hozott itt a változás, illetve fejlődés természetesen nem az általános fejlő­déstől függetlenül ment végbe, hanem összefüggött népi demokráciánk politikai és gazdasági fejlő­désével, különösen változott a fordulat éve óta eltelt idő alatt A fordulat évében, illetve tudományos életünk marxista-leninista irányú átszervezésével szükségszerűen vetődött fel, a magyar levéltár­ügy kérdése is. 1950-ig, az új levéltári törvény megjelenéséig a levéltárak nem állottak egységes irányítás alatt Az ország legnagyobb levéltára, az Országos Levéltár a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium irányítása alatt a territoriális levéltárak, a törvényhatósági levéltárak, az alispán köz­vetlen felügyeletén keresztül a Belügyminisztériumhoz tartoztak. 1950. július 30-án megjelent a Nép­köztársaság Elnöki Tanácsának 29. sz. tv. rendelete, mely Új alapokra helyezte a levéltárakat, az eddigi széttagolt helyzettel szemben egységes, központi irányítás alatt álló szervezetet hozott létre. Bár a felszabadulás nagy változást, döntő változást hozott, de ez a változás tartalomban és szerve­zettségben területünkön csak 1950-ben, a centralizált szervezetben bontakozott ki eredményesebben. A központosítás révén az egységes szakmai irányítás alatt az egész magyar levéltári területet érintő problémák sorát oldottuk meg, kisebb-nagyobb sikerrel. Ennek az új centralizált szervezetnek egyik legnagyobb feladata volt az iratmentés, selejtezési ügykörjegyzékek elkészítése, ennek alapján az irattári selejtezések megszervezése, továbbá a polgári korszak által elhanyagolt és a háború által tönkretett kutatható állapotban nem lévő iratanyag rendezése a népgazdaság, a történettudomány szolgálatába való állítása érdekében. Sajnos e munkák beindításánál még nem állottak rendelkezé­sünkre megfelelő, s így elsősorban szovjet levéltári tapasztalatok. A 185/1951. Mt­sz. rendelet, mely a közületi szervek (vállalatok) iratainak megőrzéséről és selejtezéséről intézkedett, külföldi szovjet és népi demokráciák levéltárügyi tapasztalata nélkül látott napvilágot A rendelet m­egjelenése után, illetve röviddel megjelenésük előtt, ismertük meg A.V. Csernov : A levéltárügy története és szervezete a Szovjetunióban oltadt munkáját, majd 1954-ben K. G. Mityájev: A levéltárügy elmélete és gyakorlata a Szovjetunióban című könyvét. Az iratraentések és a selejtezések megszervezésén túl arra törekedtünk, hogy a levéltárba beszállított iratképző szervek, vállalatok anyagát minél előbb, legalább nagyjából, kutatató állapotba tegyük és megtaláljuk a módot levéltári anyagunk nagyvonalú számbavételére, leltározására. A tör­vényerejű rendelet közzétételétől számított egy éven belül a levéltárak elkészítették az alapleltári lapokat, sőt az Országos Levéltár leltárai közül kilencet sokszorosíttattunk. Az Országos Levéltár feudáliskori anyagában előrehaladt az ismertető leltározás. Kitágult a levéltári gyűjtőkör és ezzel kap-

Next