Levente, 1944 (5. évfolyam, 3-7. szám)

1944-03-14 / 3. szám

V. (XXII.) ÉVF. BUDAPEST, 1944 MÁRCIUS 14. 3. SZÁM. LEVENTE A LEVENTEPARANCSNOKOK, LEVENTEOKTATÓK ÉS LEVENTE-IFJÚVEZETŐK HIVATALOS LAPJA MEGJELENIK HAVONTA : „Itt az idő, most vagy soha!“ . Ha a 48-as március 15-iki ifjúságra gondolok s arra a­z ifját ártalan lelkesedésre, amellyel a megkezdett szabadságharcot végigküzdötte, a komoly bizakodás nagyszerű érzése úgy hat rám és jár át, mint a tavasz ereje a rügyeket. Bár a jelent a múlttal összehasonlítani nem nagyon szerencsés s ajánlatos, mert a jelennek is, mint minden szentnek, maga felé hajlik a keze, itt mégis meg kell kockáztatnunk a kettőszáz év előtti, Zrínyi­­korabeli állapotok összehasonlítását az 1848-as időkkel, és azért, hogy a mi mostani jelenünkre is következtethessünk. Halljuk Zrínyit: „De meg kell vallanunk, noha nyögve és piron­kodva, mert­ gyalázatunkra van előbbi szerencsénk, olyan messzi estünk mi mostani magyarok a régiektől, hogy ha elöl jönnének mostan más világról azok a mi intéz­eteink, sem mi őket, sem ők minket meg nem ismerhetnénk. Mert nyelvünkön, szólásunkon kívül mivel hasonlítjuk mi magunkat azokhoz?... Csúfsága lettünk a nemzeteknek és magunknak, ellenségünknek pedig, valahonnan jön ránk, prédájává. Miért? a vitézség­nek fegyelme meg nem tartásáért, a részegségért, a tunyaságért, az egymás­­gyűlölésért, és ezer ilyen vétkünkért­­. Ebből a kemény vádból ennyi is elég, mert a folytatása kétségbe­­ejtőn lesújtó. Hogy az 1848-as idők magyarjának és ifjúságának meg ne lettek volna a maga hibái és kilengései éppen úgy, mint nekünk is most meg­vannak a magunkéi, mert hisz emberek és nem angyalok vagyunk, az egészen természetes. De mégis csak örvendetes látni azt, hogy sem a 48-as ifjúság, sem a mai már nem a nemzeteknek és önmagunknak csúfsága s nem is lettünk ellenségünk kénye-kedvének prédája. Nem, mert nemcsak szám­ban gyarapodott a nemzet, hanem lélekben is izmosodott, előre tört; mondjuk így: öntudatra ébredt. Nemcsak megérezte történelmi küldetését s az ezzel együttjáró nemzeti feladatok vállalását, hanem helyzetének fontosságát felismerve nekilendült, hogy mind szellemi, mind gazdasági, ipari, kereskedelmi viszonyban Nyugat művelődésével egy színvonalra emelkedhessék és azzal lépést is tarthasson. Legyünk igazságosak a múlt iránt is. A minden tekintetben többé­­levésnek Zrínyi rágtat neki „Török áfium“-ában. Hogy Zrínyi nekibuz­dulása akkor látszólag írott malaszt maradt, annak oka a nemzetnek az akkori három felé való szakadtsága. Azonban a Zrínyi gyújtotta fáklya nem aludt ki. Bessenyei­­ György az, aki újra fellobogtatja: „Mozgásba, tűzbe ! !

Next