A Franklin kézi lexikona 3. Niczky-Zsuzsok (Budapest, 1912)
S - Spanyol-nád - Spanyol nyelv és irodalom
Spanyol nyelv Spanyol nádi szabad felfogással, a színek mesteri használatával és a természet szigorú megfigyelésével; egyúttal mint arczképfestő is nagyon jelentékeny volt. Herrera mint a naturalizmus mestere tett szert hírnévre. Követői közül a legtehetségesebb Zurbaran volt, vallásos jelenetek, extatikus szerzetesek festője. Egészen spanyol jellegű volt a Nápolyban működő Ribera művészete is. Fejlődése tetőpontját a spanyol festészet Velazquezben (1599—1660.) és Murilloban (1618—1682.) érte el. Amaz, kit technika szempontjából a világ legnagyobb festői közt is az első helyek egyike illet meg, főkép a spanyol udvar és arisztokráczia arképfestője, kinek alakjai úgy hatnak az emberre, mintha maga a természet formálta volna őket. (L. a Festészet V. sz. képes táblát.) Bár mint a népélet ábrázolója is elsőrendű művész, e nemben mégis felülmúlja Murillo, a kinek parasztjai, rongyos utczai gyerkőczei csudás realizmussal vannak ábrázolva. Mint vallásos festő is a legnagyobbak egyike; madonna- és vízió-képei a realisztikus festés remekei. (L. ugyanazt a táblát.) A 18. sz.-ban Goya (1746—1828.) volt az «új Velazquez» (1. ugyanazt a táblát), a 19. sz.-ban pedig Piadilla, Benlliure, Villegas tettek szert európai hírnévre, ragyogó technikájú, nagy koncepcziójú alkotásokkal. Mellettök még említésre méltók: Jimenes y Aranda, Fortuny, Madrazo, Segui, Sorolta y Bastida, Zuloaga stb. — Szobrászat. Csak a 14. sz.-ban kezdett fellendülni. Az 1450—1630-ig terjedő korból számos szép oltárdísz és síremlék maradt fenn a székesegyházakban; a legjelentősb művészek Alonso Berruguete, Diego de Silón, Henandez, Damian Forment, Diego Mortanes és számos Olaszországból bevándorolt szobrász. A faszobrászat terén Becerra tűnt ki, polychrom szobraival pedig Montanes s ennek tanítványai Alonso Cano és Pedro de Mena. A jelenkorból Bealliure y Gil említendő. Spanyol nád (Arundo Donax, L.), a pázsitfűfélék családjába tartozó növény, melynek tömör, hajlékony szárát pálczának, hangszerek nyelvének, tetőzeteknek stb. használják. S.-nak nevezik a Calamus Botang W. pálmafaj szárából készült pálczákat is. Spanyol nyelv és irodalom. Mint a többi román nyelvek, a s. ny. is a latin népnyelvből keletkezett, sőt az összes leánnyelvek közül legjobban ez őrizte meg a latinnal való hasonlóságot; a germán és arab elemekkel való keveredés majdnem kizárólag csak a szókincsben nyilvánul meg. Nyelvjárásai közül a legrégibb, a 12. sz.-ból származó castiliai 513 (castellano) lett általános érvényű irodalmi nyelvvé, de fennmaradtak és régebben gazdag irodalommal is bírtak a leoni, a portugálhoz igen közel álló galiciai és katalán nyelvjárások is. Az irodalom első korszakát (12—14. sz.) a mórok ellen vívott harczokban korán kifejlett, régi jellegű románcz-költészet teszi nevezetessé. E románczok tárgya a pogány mórok ellen harczoló keresztyén lovagok dicsérete és a lovagi szerelem volt. Főhősük a Cid (Don Rodrigo de Bivar), a 11. sz. legbátrabb lovagja. Az első név szerint ismert spanyol költő Gonzalo de Berceo, pap (1198— 1270 közt), aki a szentek legendáit írta meg a néprománczok modorában. A szabadságért folyó küzdelem és a keresztyén eszmék egyesültek a lovagi epikában. Ennek főalakja a naivul egészen elspanyolosított Nagy Sándor lett. Ilyen alakban szerepel Juan Lorenzo Segura 1250 körül írott «Poema de Alejandro Magno»-jában, melynek hatos jambusai innen nyerték a máig fennmaradt alexandrinus nevet. A lovagi eposz mellett hamarosan lovagregények is keletkeztek. Állítólag a portugál Vasco de Lobeirától származik a híres «Amadis de Gaula» (16. sz.), mely a középkor számtalan lovagregényéhez adta meg az impulzust. — A műveltség növekedtével az elmélkedő irodalom is megszületett. X. (bölcs) Alfonz castiliai király, ki a törvények spanyol nyelvű kiadásával, egy spanyol krónika és egy világtörténelem íratásával a spanyol nemzeti irodalom megalapítójának nevét érdemelte ki, maga is több művet írt, köztük egy «Libro del trésor» cz. allegorikus költeményt. — Második korszak (15. sz.). A provencei troubadourokkal való gyakori érintkezés s a római klasszikusok buzgó tanulmányozása nagy hatással volt a S.-ra. Udvari költészet keletkezett, melynek képviselői I. János castiliai és I. János arragoniai királyok udvarába sereglettek. Utóbbi a francziák mintájára megalapította Barcelonában a Consistorio de la gaya ciencia-t, a költészet víg tudományának törvényszékét, míg az előbbi inkább a klasszikus ókor utánzását segítette elő. Az elmélkedő kor hatása alatt keletkeztek az első világi drámák. Legjelesb drámaköltők voltak Juan de la Encina (1469—1534.) és Gil Vicente (1480—1557.) — Harmadik korszak (16. sz.). Ekkor antik formák mellett különösen az olasz költőket utánozták, kiknek hazája legnagyobb részben a spanyol király uralma alatt állt s így ott igen sok spanyol író fordult meg. Bámulták Dantét, Petrarcát, Boccacciót és műveiket fordításokban tették ismertté hazájukban. Uj költői iskola is keletkezett , alapítója Juan Boscan Almogavér 514 17 mn