Lányi Viktor (szerk.): Hungária zenei lexikon (Budapest, 1945)
A-Z - B
Bücken Byrd prelúdiumok és fugák, korálelőjátékok, triószonáták, kantáták. BÜCKEN, ERNST 1884— német zenetudós. Kölnben ■egyet. m. tanár, a Zenetudományi Intézet alapítója, zenefőiskolai professzor. A rokokó-zenéről, Wagnerről, Beethovenről, a német dalról írt munkái, zenei zseblexikona nevezetesek. BÜLOW, HANS GUIDO FREIHERR VON 1830—1894 német zongoraművész és karmester. A romantika zeneéletének hivatott vezéralakja, Liszt és Wagner művészetének úttörője. 1849-ben ismerkedett meg Liszttel, akinek 1851-ben tanítványa lett. Rendkívül tevékeny, valósággal újjászervezte a berlini zeneéletet. 1857-ben feleségül vette Liszt leányát, Cosknát, aki később elvált tőle Wagner kedvéért. Pályája további állomásai: München, Firenze, majd európai és amerikai körutak. Egyiptomban éri utól a halál. Korának legsokoldalúbb előadóművésze, aki a mű szellemének teljes megértéséből és alázatos szolgálatából indul ki. B. figyelmeztet elsőnek az értelmes zenei frazírozás fontosságára. Klasszikus zeneművek magyarázatos kiadásaival igyekezett megkönnyíteni a helyes előadást. BÜRGER, ZSIGMOND 1856—1908 gordonkaművész, Popper tanítványa. Nagy hangversenykörutak után az Operaház magángordonkása, majd a Grünfeld-Bürger vonósnégyes alapítója volt. Zeneszerzéssel is foglalkozott. BYRD WILLIAM 1543—1623 angol zeneszerző, orgonista és virginálművész. Az angol renaissance egyik legsokoldalúbb mestere. Kiváló tehetség, akinek a zongorastílus kialakulásában sokat köszönhet a zenetörténet. Virginálra írt darabjain, táncain kívül sok madrigálja ismeretes. Egyházi zenéje is jelentős. 100