Bangha Béla S. J. (szerk.): Katolikus Lexikon 2. Ellenállás - Kazula (Budapest, 1931)
I - Ítélet (logikai) - Ite, missa est ("Menjetek, itt az elbocsátás") - Itinerariumok - Iványi - Izabella
ítélet 397 tehát a külön I. az alanyi szándék szerint döntött az egyén sorsáról, addig az utolsó I. kiegészíti ezt a képet a tárgyi teljesítmény, az eredmény szempontjával. Isten örök szempontjai szerinti megítélés alá esnek a közösségek, egyes korok és irányzatok is; az egész világ előtt megdicsőül a jó és megszégyenül a gonosz, s legfőképen teljes tisztaságban fog ragyogni mindenki előtt Isten abszolút szentsége, bölcsesége és jósága, valamint a történelem középpontjának és az emberiség királyának, Krisztusnak nagy jótéteménye. Az utolsó I. körülményeiről a Szentírás tanítja, hogy 1. a bíró Isten lesz, aki azonban az I.-et Krisztusra bízza: „nem ítél az Atya senkit, hanem az I.-et egészen a Fiúnak adta" (Jn. 5, 22); 2. segítségére lesznek az I.-ben az angyalok (Mt. 13, 41; 24, 31), az apostolok (Mt. 19, 28) és a szentek (Kor. I 6, 2); 3. az I. kiterjed minden emberre s ezenfelül az angyalokra is (Kor. I 6, 3), hiszen a jó és gonosz angyalok egyformán résztvettek a történelem irányításában; 4. az I. az Üdvözítő második eljövetelekor lesz, a Srozafát völgyében. Ez utóbbi helyet, valamint az I.-nél szereplő könyvet (Jel. 20, 12), az I. kihirdetését és a jóknak a gonoszoktól való szétválasztását természetesen nem szószerint kell értelmezni. H. Gy. Ítélet (logikai). 1. Alanyilag az a lelki tény, mellyel valamely tartalmat valamely tárggyal viszonyba hozunk s a kettőnek tárgyi megegyezését állítjuk vagy tagadjuk. 2. Tárgyilag az I. valamely dolognak egy tulajdonsággal való érvényes meghatározása. 3 logikai eleme van: a) a tárgy, amiről a tartalmat, tulajdonságot állítjuk; b) a fogalom, tulajdonság, amit a tárgyról gondolunk; c) az azonossági (vagy kizárási) viszony, mely az előbbi két mozzanat között fennáll. Az I. igaz, ha csakugyan megvan a megegyezés a tartalom s tárgy között, ellenkező esetben téves. Az I.-et a beszédben a mondat (tétel) fejezi ki; a tárgynak megfelel az alany (subjectum, S) a fogalomnak az állítmány (praedicatum, P); a viszonynak, a vonatkozási egységnek a kapcsolószó (copula „est"). A logikai I. szémája: S est P (állító I.), vagy S non est P (tagadó I.). Van egyetemes és részleges, feltétlen és feltételes, határozott és lehetséges, biztos és bizonytalan, elemző és összetevő, egyszerű és összetett, elméleti és gyakorlati I. Utóbbinak az erkölcstanban van fontos szerepe. — Ítélet az egyházi törvénykezésben, 1. Egyházi törvénykezés. K. G. Ite, missa est („Menjetek, itt az elbocsátás"; missa , missio, dimissio), régi elbocsátó formula a szentmise végén, amelyre a válasz: Deo gratias („Istennek hála"). Hasonló liturgikus elbocsátási formulákkal már a IV., sőt a III. században találkozunk (Const. Apost. 8, 15; Peregr. Silviae, Tertullián, Pseudo-Cyprián), amint hasonló elbocsátások a római népgyűléseken, vallási szertartásokon és törvényszéki tárgyalásokon is szokásban voltak s ezeknek elhangzása előtt a népnek nem volt szabad eltávoznia. Az I. helyett a XV. századtól kezdve bizonyos napokon a „Benedicamus Domino" van használatban, a gyászmisékben pedig a XIII. századtól kezdve a „Requiescant in pace". Az I.nek már a régi időtől fogva igen gazdag, korális dallama van. A szerpap énekli. Itinerariumok, útleíró kalauzok a szent helyekre, főleg Rómába zarándokoló hívek számára. A VII. századtól kezdve vannak fennmaradt I., melyeknek jelentősége történeti, régészeti és helyrajzi szempontból igen nagy. Akkoriban a katakombák még jó állapotban voltak s így az I.-ban közölt leírások és felsorolások a katakombák feltárásában is útbaigazítanak. Iványi, I. Béla, jogtörténész, szegedi egyetemi tanár, *1878. A Szent István Akadémia és M. Tud. Akadémia tagja. Főbb munkái: Bártfa város levéltára; A Máriássy-család levéltára; Mossóczy Zakariás és a Corpus Juris keletkezése; Gönc mezőváros története; Oklevéltár a Bánffy-család történetéhez, II. köt.; Br. Sennyey László S. J. római utazásai, Eperjes város levéltára. — 2. I. János, pécsi egyházmegyei pap, író, a budapesti Pázmány-egyetemen az ószövetségi szentírástudomány tanára. *1894. Fő művei: Az Abgar-legenda eredete, Törzs- és népalakulás a bibliai szemitáknál, Modern szentírásbírálat. Izabella, 1. „Katolikus“., kasztíliai királynő, Spanyolország királynéja. 1451— 1504: Katolikus Ferdinánddal való házassága révén egyesült Aragónia és Kasztília egységes Spanyolországgá, amely ettől fogva fokozatosan az újkor elejének legnagyobb európai hatalmává emelkedett. Mint a „legszebb és legnemesebb spanyol nő", aki tehetség dolgában urának is meszsze felette állt, nagyszerű politikai képességeket árult el; a két országot befelé és kifelé megszilárdította. Granada visszavívásával végleg megtörte a mórok hatalmát (1481). Kolumbusz terveinek kivitelében támogatta s a gyanakvó Ferdinánddal szemben védelmébe vette. A színleg megtért, de tovább lázadozó zsidókkal és mórokkal szemben IV. Sixtustól engedélyt szerzett a spanyol állami linkvizició megszervezésére. Az amerikai indiánokat a kizsákmányolókkal szemben védelmébe vette, az ellenük elkövetett kegyetlenségeket szigorúan üldözte (1. Las Casas) s hithirdetőket küldött közéjük. — 2.., magyar királyné, lengyel királyleány 1519—59. Szapolyai János neje volt. Ennek halála és Buda eleste után (1541) Erdélybe ment s Fráter Györgygyel és Petrovich Péterrel kormányozta a török uralom alá került országrészeket. Az uralkodás gondjaitól elfáradva, 1551-ben békét kötött Ferdinánd Izabella