Tolnai Új Világlexikona 10. Lak-Mag (Budapest, 1928)
L - Lámpa
Lámpa praktikus célokat szolgálták. Az antik L., vagyis inkább mécs áll a kerek v. elliptikus olajtartóból, egy nyílással az olaj betöltésére, egy v. több előreugró szemölccsel a bél részére az egyik oldalon, míg a másik oldalon a fogantyú van. Az első keresztények átvették az antik L.-k formáját, azonban ezeket keresztény emblémákkal (bárány, galamb, jó pásztor stb.) és Krisztus-monogramokkal látták el. A katakomba-kultusszal kifejlődött az a forma, amelynél a fedélen v. egyik karján lánccal valahova megerősített függö L.-t kaszálták. Az egész középkorban mind kultuszcélokra (keresztény templomokban, mór és mohamedán mosókban), mind egyéb profán épületekben használatos volt a függő-L, és ma is gazdag kiképzéssel (bronz, csiszolt réz, kovácsyal csiszolt rézzel, feketített vasöntvény, cinköntvény, porcellán, fayence, üveg stb.) széltében találjuk. A L.-testet gyakran még lángzótartó koszorúval v. gyertyaágakkal veszik körül, melynek közepéből a L. egy húzókészülékkel az alatta álló asztalig lehúzható. Ezek a L.-k petróleum-, spiritusz-, gáz- v. elektromos világításra berendezhetők. Az orientális függő L.-k, mesék számára, többnyire üvegből, fayenceből v. fémből állottak. A láncok egy tojásforma testben egyesültek és rendesen kékre festett fayence törzse volt a L.-nak. A modern asztali L., melynek magas lába van (bármilyen fajta világításra), az újabb műipar kedvenc tárgya, hol kezdetben a fémes kivitel dominált, míg a keramit-, üveg- és márványipar vele kapcsolatba nem lépett. Kezdetben a modern L.-gyártás forma és stílus tekintetében az antik vázákhoz és urnákhoz simult, melyek az égő anyag üvegtartályát képezték. Azután a gömbalakoi majolikatesteket használták, a divat szerint változó, színes dekorációkkal. Az ipari verseny folyamán a bronzindusztria-vázák helyett triposzokat és figurális L.tartókat (egyes alakok és csoportozatok) kezdtek bevezetni, melyeket előcsarnokok, lépcsőházak L.-inál néha természetes nagyságú emberalakokig műveltek ki. A legújabb gyártás eredményei az asztallal összekötött állványos L.-k balkonok, kerti- és hálószobák, olvasók, pihenők, rover-k stb. használatára és az empire stílusban tartott oszlopos L.-k, melyeknek tartálya préselt v. csiszolt üvegből van és sima vájolt v. csavart márványoszlopon (v. alabastrom v. onyx), esetleg fémlábakon nyugszik. Ennek őse volt a régi római kandelabrum és lampadarius, melynek oszlopkarjairól csüngtek le a világító mécsesek. Az ilyen modern L.-hoz tartozik egy drótvázra kifeszített, vörös, sárga, kék, rózsaszín, zöld stb. selyem v. bakikból készült ernyő is. Ma hasonlóan művészi kivitelben készülnek a karos fali L.-k is korridorok, folyosók, éttermek, báltermek stb. céljaira. A különféle L.-k technikai fejlődésében az igények fokozódásával a következő szempontokat tartották szem előtt az egyes szerkesztők : az égőbe a bélen át elegendő égőanyag jusson, a gyúlási hőmérsékletre emelt olajból fejlődő égő gáz mindig elequerit,agendő levegőt kapjon, mely a szűk /'„r/ó h bőséges hőt kifejlesztve, tiszta s feközépkorból főleg fehér fényt szolgáltasson. A láng nagysága s vele a fény a folyadék és a levegő szabályozása folytán szabályozható legyen. A fogyasztott égőanyag lehetőleg csekély legyen, valamint a bél is. A L. könnyen kezelhető és tisztítható, tartós és robbanástól biztosított legyen. A közönséges L. fejlődésében nagy lépést jelentett a régi sodort pamutkanóc helyett a lapos, szőtt bél bevezetése, mely széles lángot és tökéletes elégést hozott létre. Amikor a lapos belet fölfedezték, akkor jött létre az úgynevezett körégő-L. (Rundbrenner). Ennek égője egy üres hengerbe beletett lapos bél s ez az égő kívül-belül kaphat levegőt, anélkül, hogy erős lehűlés állna be. Ez az úgynevezett Argand-égő a fényt is egyenletesen osztja el mindenfelé. Teljesítőképessége emelkedik, ha a lángot üveghengerrel veszik körül, mely, mint egy kürtő, a léghuzatot növeli. Ennek az üvegcilindernek az alakja a L.-konstrukció és az égő anyag szerint változik. Egészen hengeres üvegeket ma csak a gázvilágításnál használnak. Laposbelű L.-hoz hasas üvegeket alkalmaznak, hogy a léghuzat irányát a lánghoz tereljék. Az olajtartó helyzete szerint van szívó és nyomó-L. A szívó-L.-nál csak a bél kapillaritása szítja fel az olajat a tartályból és szállítja az égőbe. Emellett az olajtartó magasabban. mélyebben fekszik, mint a láng. Ha alacsonyabban fekszik, akkor az olajtartót laposra készítik. Ezeknek egyik fajtája az úgynevezett asztrál-L., mely gyűrű alakú és a gyűrűnek olyan keresztmetszete van, hogy majd semmi árnyékot sem ad (Simumb-Régi kézilámpa szerkezete ral-L.). Ha az olajtartó magasabban van, akkor az olaj hozzáfolyását egy különleges készülék szeleppel szabályozza. A nyomó L.-nál az olajtartó a L. lábában van, miáltal az árnyék teljesen el van kerülve. A L. stabilis, azonban az olaj emeléséhez a Faggyú Fáklya a XV. sz.-ból Álló petróleumlámpa a XIX. sz.-ból Gázlámpa a XIX. sz.-ból Kocsilámpa