Tolnai Új Világlexikona 10. Lak-Mag (Budapest, 1928)

L - Lemezes gombák - Lemme, Ludvig - Lemming - Lemnos - Lemonnier, Camille - Lemuria

Lemezes gombák ( Lemuria 109 vilii); mindkettő a homoki szőlők kár­tevője ; ide tartoznak a gabonakalászokat rágó szipolyok (Anisophia). A virágbogarak (Ceto­­nidae) alcsaládjából ismert a zöld aranyos virágbogár (Colonia aurala), melyet rózsán s egyéb virágok belsejében gyakran­­láthatunk , a feketeszínű s fehéres foltokkal díszített, szőrös bundásbogár (Tropinota hirta), mely a gyümölcsfák virágját bántja. Az óriásbogarak (Dynastidae) alcsaládjába tartoznak a nálunk is honos orrszarvúbogár (Oryctes nasicornis), továbbá az exotikus herkulesbogár (Dynastes Hercules), elefántbogár (Megalosoma elephas) stb. Lemezes gombák, a bunkós gombák Agari­­caceae családja. Többnyire tönkre és kalapra különült termőtestű gombák s a kalap alsó oldalán sugarasan futó lemezeken fejlődnek a bunkók. A lemezek gyakrabban levélszerűek, máskor csak redő- v­ éppen érszerűek. A termő­test rendesen húsos és könnyen törik, ritkáb­ban bőrszerű. A kalap közepén illeszkedik a tönkhöz, néha azonban excentrikusan v. olda­lával. A termőtestben többször tejedények vannak a gombafonalak között, ilyen esetben a széttört termőtestből tejnedv folyik. A kalap teteje gyakran színes, némely esetben feltűnő élénkszínű. Ebbe a gombacsaládba tartozik a legtöbb ehető és mérges gomba, mint pl. a csiperke, meg a légyölő galóca. Lemmé, Ludvig, német protestáns teológus, szül. 1847. Salzwedelben. Tanulmányi felügyelő volt Göttingenben, 1874. segédlelkésze a ber­lini dómnak, később tanár Boroszlóban, Bonn­ban, 1891 óta Heidelbergben. A rendszeres teológiának jellegzetes konzervatív munkája. Irt a többek között keresztény erkölcstant, teológiai enciklopédiát, keresztény hittant és apologetikát. Lemming (Lemmus), a rágcsáló emlősök (Rodentia) rendjének egérfélék (Muridae) csa­ládjába sorolt állatnem. Alakra és természetre a hörcsögökre emlékeztet, azonban zömökebb. Feje nagy, vaskos és domború ; kerekített füle teljesen a bundába rejtett, szeme apró, felső ajka mélyen hasított ; ötujjú lába a talpán is szőrös, az elülső lábakon nagy ásókarmok tűn­nek szembe ; a farka feltűnően rövid. Négy faját ismerjük, amely Európa, Ázsia és Ame­rika legészakibb vidékén honos. Legismertebb a norvégiai lemming (Lemmus lemmus), hosszúsága 12—13 cm., a farka legfeljebb 2 cm. hosszú. Tömött bundája hosszúszőrű, a fejtetőn, tarkón és hát elején fekete, hátrafelé barnássárga ; hasa, lába és farka homoksárga. Európa sarki tájain , É-Skandináviában, a Lappföldön és Oroszország legészakibb részein honos. Valószínűleg Szibériában és Grönland­­ban is előfordul. Társasan él s néha igen nagy tömegben sza­porodik el, ekkor élelemhiány miatt vándor­útra is kél. Útközben azután minden ehetőt megeszik, míg végre a sok vándorlástól, beteg­ségtől százezrek elpusztulnak s a megmarad­tak újra felfelé vonulnak hegyeikbe. Kedves, marmotaszerű álla­tok, melyek tanyáju­kat a norvég mocsa­rak száraz szélein ütik fel s üregekben, kövek alatt v. mo­hában laknak. Gyors járásuk tipegő, az ember utolérheti őket. A víztől félnek s ha vízbe dobjuk őket, sivalkodnak s mérgesen kimenekülnek. Az ember közeledtére is sivalkodni kezdenek, szétfutnak, de a lakásuk előtt hörcsögök módjára szembe­Lemming helyezkednek. Évente többször kölykeznek s egyszerre 5—6 kölyket vetnek. A lemming tápláléka alpesi növényzet : fű, rénszarvas-zuzmó, nyírbarka, gyökérféle. Fő­tápláléka a zuzmó, azért olyan­­ helyen, ahol zuzmó nem terem, nem tanyázik. Télen a hóba takart bokrok rügyeit fogyasztja, de nagy kárt nem tesz, bár van már irodalmi adatunk arról, hogy a burgonyaföldet is meglátogat­ják s a gumókat eszik. A lemmingnek sok az ellensége. A kisebb és nagyobb ragadozók nagyon sokat elpusztítanak. A lappok kutyái, macskái is eszik. A ragadozómadarak hasonló­képpen ritkítják sorait. Az ember csak vég­szükségben nyúl hozzá. Prémje nem sokat ér. A norvégiai lemming a jégkorszak végén s a jégkorszak utáni időszakban lehúzódott Spanyol­­országig. Ebben az időben Magyarországon is lakott. Kimutatták nyomait a Tátrából, a Kis-Kárpátokból, a Pilis-hegységből, a budai hegyekből és Kőszegről. Lemnos (újabban Limnosz v. Limni, olaszul Stalimene), görög sziget az Égei-tengerben. Hossza 34, legnagyobb szélessége 30 km., terü­lete 477 km­., (1920) 27.000­­. Hullámos fel­­színű, kopár, fiatal vulkanikus kőzetekből álló sziget, legmagasabb csúcsa a sziget ÉNTy-i részén a Skopia (430 m.). A vulkanikus kúpo­kat egymástól lávamezők választják el. Ahol talaját mívelés alá fogják, bőségesen terem, főképpen szőlőt, fügét, olajat, zöldséget és különböző gabonaneműeket. A mély és a felől igen jól védett Mudras-öböl igen jó flotta­bázis a Dardanellák blokádja esetén. L. szigetét az ókorban Hephaistosnak szentelték aki a monda szerint az Olymposról ledobatva, ide esett. Legrégibb lakói a kalóz szintiek vol­tak. A L.-i asszonyoktól és az argonautáktól származtak a mingek, ezeket a pelazgok csak­hamar kiszorították. Miltiades korában Athen hatalma alá került. Városai Myrina (ma Kasztro) és Hephaistia voltak. A IV. keresz­tes háborúig a görög császársághoz tartozott, azután a velencések és a genovaiak verseng­tek érte. 1478. a törököké lett, 1913. a görö­gök birtokába jutott. A Dardanellák ostroma idején a szövetségesek hadműveleteik bázisául használták. Lemonnier (e. : lemonjé), Camille, belga származású francia író, szül 1841., megh. 1913. Naturalista regényíró, Zola kortársa és tanít­ványa, akinek műveit heves érzékiségük miatt sokszor vádolták pornográfiával. Főbb művei: Belga élet; A beszélő csecsebecsék; Flamand karácsonyok; Flamand és vallon történetek; Happe-Chaire; Egy hím stb. regények. Az utóbbi magyarul is megjelent: Lemuria, a harmadkorban Afrikát Indiával és a Szunda-szigetekkel összekötő, nagy kiter­jedésű szárazföld, amely a harmadkor végén részben elsüllyedt, részben szigetekre tagoló­dott. Egyik maradványa az ősi L.-nak Mada­gaszkár szigete. L. egykori létezését állat­földrajzi adatok, főként Madagaszkár állat­világa bizonyítja, amely sok rokonságot mutat az ó-amerikai és európai óharmadkori fauná­val, amely az Euráziával akkor még összefüggő Afrikán át származott át az egykori L.-ra és maradt fenn a szomszédos faunaterületektől elkülönített Madagaszkár szigetén. A L. el­nevezés a kérdést legbehatóbban tanulmányozó Sclater angol természettudóstól ered és a leimuridák (félmajmok) nevével függ össze, amennyiben ezeknek a Madagaszkár szigetén elterjedt emlősöknek az európai óharmadkori rétegekben előforduló ősi maradványai bizo­nyítják leginkább az egykori L. összefüggését Afrikával és azon át, Euráziával.

Next