Tolnai Új Világlexikona 11. Mag-Men (Budapest, 1928)
M - Magyar irodalom
Magyar írás foglaló magyarság hozott-e keleti őshazájából eredeti írásformát, vagy pedig az itt-ott fenmaradt rovásírásos emlékek későbbi keletűek, esetleg nem is magyar eredetűek ? Ma már tudományosan is bebizonyítottnak vehető, hogy őseink valóban hoztak Ázsiából eredeti írást, mely mind a Ny-, mind a D-európai írásformáktól és betűalakoktól elüt, viszont nagy hasonlatosságot mutat az indogermán és a közép-ázsiai ótörök rúna jegyű feliratokhoz. Legősibb típusában a M. a föníciai rovásjegyekre vezethető vissza, melyből a középtengermelléki ókori népek rmnaírása is ered. A magyar rovásírás emlékei jórészt székelyföldön maradtak meg napjainkig hun-székely és hun-magyar írás elnevezés alatt. Eredetileg négyszögletes fapálcikákra vésettek s felülről lefelé voltak olvasandók. Az 1488-iki Turóczi János-féle krónika említi, hogy „ ... a mi időnkben és e nemzet egy része, amely az ország erdélyi határain lakik, bizonyos jegyeket ró fára s az eféle írásmóddal betűk gyanánt él . . . ezek a székelyek, kik a skitliiai betüket még el nem felejtették, azokat nem tinta és papiros segítségével, hanem pálcára metszés mesterségével rovás módjára használják . . .“ Később papirosra való átíráskor, jobbról balra haladó betűkként íródtak a rovásjegyek, mint a legtöbb ázsiai írás jegyei s amint ez a XIII—XVII. századból fenmaradt kéziratokban látható. Eddig 42 ilyen jegy állapítható meg, de minden valószínűség szerint több is lehetett, amik lassan feledésbe mentek. Az európai kultúra erőszakos, tűzzel-vassal való terjesztésében, egyéb magyar ősiségre emlékeztető dolgokkal szemben sem ismert semmi kíméletet. De veszendőbe kellett hogy menjenek eme ősi műveltségünk kétségtelen jegyei már csak azért is, mert minden latin jegyekre íródott át az „új kultúrával“. Így vesztek el minden valószínűség szerint egyéb nyelvemlékeink az idegen nyelvű, idegen írásjegyeket terjesztő nyugati hódítók erőszakos terjeszkedésével. Az újabb kutatások kétségtelenül megállapították, hogy bár az u. n. székely-hun írásjegyek között köktörök, és pedig teniszes köktörök ábc-vel azonos jegyek találhatók, sőt némely hasonlatosságot mutatnak görög betűkhöz és a glagolita abc egyes jegyeihez, mégis legfőbb tényként áll, hogy túlnyomó részben olyan ősi elemekkel bírnak, amik minden idegen hálástól mentesek s a magyarság ázsiai kulturéletére világosan rámutatnak. Ennek hatását a honfoglalás idején éreztette is a magyarság a szomszédos népekkel, akik a számrovás fogalmát teljesen őseinktől vették át. Sebestyén Gyula a Magyar Rovás hiteles emlékei, Rovás és rovásírás című dolgozatában számos történelmi kútforrást említ a magyar ősi írásmód bizonyítására, így az 1515-iki konstantinápolyi felirat 1545-iki hiteles másolatának fölfedezését, amit a dán V. Thomsen és Sebestyén Gy. fejtett meg végérvényesen. Fontos és érdekes az a naptár-szöveg is, amit Marsigli olasz gróf Buda visszafoglalása után a székelyföldön másolt le. Innen Bolognába került. Ezeket a rovásjegyeket is Sebestyén fejtette meg. A csíkszentmiklósi oratóriumban föllelhető rovásirat 1501-ből szintén említésre méltó, amit azonban már csupán Dezsericzky nyitrai piarista műveiből és a marosvásárhelyi Teleki-könyvtár kézirataiból ismerünk. Sebestyén rekonstruálta s a szöveg jobbról balra olvasandó. Megfejtése a következő: „Urunk születésétül fogván írnak ezerötszázegy esztendőbe Mátyás János Estván Kovács csenálták Mátyásmester Gergely mester csenálták.“ Telegdi János 1598-ban megjelent műve „Rudimenta priscae ilunorum lingvae“ is közöl egy rovás-ábécét. Udvarhely megyében az enlakai unitárius templomban is van egy 1668. évből származó felirat, amely azt bizonyítja, hogy a rovásírás Erdélyben még a XVII. sz.-ban is használatban volt. A felirat jobbról balra és alulról felfelé olvasandó, megfejtése a következő: „Georgyius Musnai. Csak egy az Isten. Deut. VI.“ Megemlítendő végül, hogy a „Magyar Nyelv“ c. folyóirat 1925. 7—8. számában e kérdésben a tudományos világ egyik elismert tekintélye, Melich János egy tanár foglal döntő állást, amikor Néhány megjegyzés a székely írásról című értekezését a következőkben vezeti be: „Megvallom, hogy egészen a legújabb időkig az u. n. székely rovásírást afféle középkori koholmánynak tartottam, koholmánynak, amellyel a magyarság kereszténység előtti közműveltségei kapcsán komolyabban foglalkozni nem érdemes. Német Gyulának A régi magyar írás eredete című értekezése (megjelent a Nyelvtud. közlemények XLV. kötetében) volt az a dolgozat, amely végleg meggyőzött felfogásaim helytelenségéről s aligha tévedek, mikor azt vallom, hogy a kitűnő iskolázottsággal megirott dolgozat nemcsak engemet lelt Saulusból — Paulussá, hanem más tamáskodó magyarokat is.“ Mindezekkel dokumentáljuk ősiségünk egyik tanujelét, ősi műveltségünk kétségtelen bizonyítékát. S kívánatos volna, ha ezek a mindenképpen artisztikus rovásjegyek — mint dekoratív elemek maradandóan bevonulnának az iparművészet, díszítőművészet elemei közé. Magyar könyv- és cégjegyzéseknélis mint eredeti jelentőségű jegyek sikerrel volnának fölhasználhatók. Wtlf ti X.OX'iAt H4 $ -JUT- fi JA aaAM ti A Rovásírás-felirat az enlakai templomban K c5 6 ej test CMS■f c/ X D el, s oA o *7 eu. / W'Vék a CJ A1y y8. yIAH tA 1 ir í Telegdi János Rudimentáinak ábécéje (1598)