Tolnai Új Világlexikona 18. Vég-Zs (Budapest, 1930)

V - Világháború

ellenség erejét s megszállják Bukarestet. A romá­nok folytatják utóvédharcaikat ; végül az 1916/1917. év fordulóján Futna—Szeret—Alduna vonalában megállnak és ott állásharcok fejlőd­nek ki. Az erdélyi fronton József királyi herceg veszi át Ferenc József halála után a parancs­nokságot. Az olaszok aug. 4.—nov. 3-ig a 6., 7., 8. és 9. isonzói csatát vívják meg, nagy lendülettel támadva. Döntő sikert ugyan nem érnek el, azonban feljutnak a Karszt-fensíkra és Doberdótól keletre nyomulnak elő, elfoglalják Görz városát és megvetik lábukat — Teiméin kivételével,­­ az Isonzo keleti partján. Sarrail tábornok Macedóniában szintén nagy támadást intéz a központiak ellen, de csak Monashiri, egy kes­keny sáv területtel tudja elfoglalni. A központiak tehát minden támadást vissza­vernek, megállítanak. Ebben a helyzetben teszik békeajánl­atu­kat 1916 december 12., azon­ban az antant nem fogadja el azt. Erre a néme­tek korlátlan merülőhaszád-háborúval felelnek, hogy megakadályozzák Angliának és szövet­ségeseinek az amerikai hadianyaggal való ellátását. De erre az Egyesült­ Államok azzal felelnek, hogy 1917 feb­r. 4. Németországgal meg­szakítják a diplomáciai viszonyt s ápr. 5. háborút üzennek neki. Oroszországban 1917 ápr. 11-én kitört a forra­dalom, a cár lemondott s előbb Lwow herceg, majd Kerenszki alatt köztársaság lett a cár birodalmából. A nyugati fronton a németek visszavonulnak a Siegfried-Arasba . Arras közelében és a Champagne-ban május végéig visszaverik az ellenség rohamait. Az olaszok máj. 7.—jún. 6-ig újból támadnak (isonzói 10. csata), de nem nyernek tért. A nyugati fronton újabb roha­mok eredménye az, hogy a németek elvesztik a wytschaelei vonalat jún. 14-ig. Jún. 27.—júl. 12-ig tart a „Kerenszki-offenziva” a keleti fronton, de a központiak erős ellen­támadása nemcsak megállítja az oroszokat, hanem vissza is veszi Bukovinát és Kelet-Galiciát egy keskeny sáv kivételével. Nyugaton az antant nem pihen. Flandriában júl. 31.—nov. 12-ig öt nagy csata fejlődik ki, a támadásokat Máig marsall hihetetlen eréllyel vezeti. De a nyugati front más helyein is, továbbá az Isonzónál és Macedóniában is tá­madnak az ellenséges szövetségesek. Döntő sikert nem érnek el. Az isonzói 11. csatában (aug. 17.— okt. 7.) az olaszok feljutnak Bain­sizzánál a fensíkra és a Karszt déli részén újból nyernek egy keskeny csíkot, de Trieszt városát nem bírják elfoglalni. Riga körül a németek szept.-ben tüntető támadást kezdenek. Részben ennek hatása alatt Kerenszki 1917 nov. 7. megbukik és Oroszország átalakul bolsevista köztársasággá. Még előbb, okt. 7. a központiak, t. i. az osztrák­magyar monarchia és Németország csapatai, megkezdik az isonzói 12. csatát és áttörvén az olasz vonalakat, az olaszokat dec. elejéig a Fiave folyóig verik vissza, ahol állásharc kez­dődik. Nyugaton nov. 20-tól dec. 5-ig Cambrai­­nál újból nagy csata áll, de az ántánt most sem ér el sikert. A szaloniki-i hadsereg is támad; most már (1917 vége felé) Görögország is az ántánt oldalán harcol, de győzelem nélkül. A török harctéren az angolok nagy erővel támadnak. Legerősebb támaszuk, Nikolajevics Miklós orosz nagyherceg, a forradalmi kor­mány parancsára lemond s eltávozik a kau­kázusi harctérről. Az angolok 1917 márc. 11. elfoglalják Bagdadot, majd dec. 9. Palesztiná­ban Jeruzsálemet is birtokba veszik- Mekka szintén az angoloké lesz. A gyarmatok közül még csak Német-Kelet- Afrika nem veszett el, de később ez is az ango­lok hódításának lesz áldozatává. A tengeren az osztrák-magyar hajóhad siker­rel zárta el az O­ranje-szorost. Itt Horthy Miklós sorhajókapitány vezetése alatt nagy küzdelem volt, melyben a monarchia flottája győzött. Horthy megsebesülve is maga vezette a súlyos küzdelmet (1917 máj. 15.). A tengeri repülők sikeresen működtek az ellenséggel szemben. Banfield sorhajóhadnagy és mások kiváló tevékenységet fejtettek ki. 5. időszak: A központi hatalmak, kivéve Törökországot, az 1916. és 1917. évi válságot túlélték. Azonban a vég kezdetének előjelei mindenütt mutatkoztak. A népek unni kezd­ték a háborút ; az ellenséges propaganda hatá­sai mutatkoztak ; az orosz bolsevizm­us mételye is hadseregekbe is átszivárogni kezdett és az amerikai haderő megjelenése minden nap vár­ható volt. Az­ 1916. évi dec.-i békeajánlat, a német birodalmi gyűlés 1917 júl.-i békét óhajtó nyilat­kozata, a pápának 1917 aug.-i békejavaslata, az antant előtt hatástalanok voltak. A központiak az orosz szovjettel 1918 márc. 3-án megkötötték Breszt-Litovszkban a békét ; ezt követte márc. ■­. a románokkal Bufteában előzetesen, majd máj. 7. Bukarestben véglegesen megkötött béke. t­örök lovasság

Next