Uj Idők Lexikona 3-4. Assistens - Börcs (Budapest, 1936)

B - Bajta (Bajtava v. Bajta) - Bajtárs - Bajtársi egyesületek - Bajtársi lopás - Bajtava - Bajtay József Antal - Bajulos - Bajusz

Bajusz csőrük körül bajuszforma, néha magánál a csőrnél is hosszabb serteszálak vannak. Bajta (Bajtava v. Bajta), hontmegyei község, Tr­­ója Csehszlovákiához tartozik, (1930) 651 lak. Bajtárs, a hadseregben, mind a békében, mind a háborúban szolgálatot teljesített har­cos társak egymás közti megnevezése. A világháborúban résztvett B.-ak a háború után ezredenként B.-i egyesületeket alakí­tottak. A régi frontharcosok most is így szólítják egymást. Bajtársi egyesületek, a főiskolás ifjúság szervezetei, melyeknek célja tagjaik haza­fias nevelése és szociális segélyezése. A vi­lágháború előtt Magyarországon mai érte­lemben vett­ek nem voltak. Az első kísérlet a Piros-fehér-zöld Blokk megalakulása volt (1918 dec. 1.). A bekövetkező proletárdik­tatúra azonban végett vetett ennek a szer­vezkedésnek. 1919-ben Bornemissza Géza, Mikecz Ödön, Acsay Tihamér és mások ve­zetésével megalakult a Magyar Ifjak Nem­zeti Egyesülése (M. I. N. E.), mely a követ­kező év februárjában Antal István veze­tése alatt a Magyar Egyetemi és Főiskolai Hallgatók Országos Szövetsége (MEFHOSz) néven szervezettebb formát nyerve, ma­gába foglalta az akkori főiskolás ifjúság túlnyomó részét. Félévre rá kilépett a MEFHOSz-ból a Turul, majd megalakult a katolikus Emericana. A keresztény gon­dolat jegyében való további szervezkedést jelenti a Protestáns Diákszövetség, vala­mint a Katolikus Diákszövetség megalakí­tása. Jelenleg három nagy diákszervezetbe tartoznak a bajtársi egyesületek. Ezek: a MEFHOSz (FEFHE, DEFHE, Széchényi Szövetség stb.), a Nemzeti Diákszövetség (Turul, Hungária, Protestáns Diákszövetség, stb.) és a Katolikus Diákszövetség (Emeri­cana). Jelentős munkásságot fejtenek ki a B. diákszociális téren. Még 1922-ben meg­alakult az Országos Diáknyomor enyhítő Akció, mely a különböző diákszövetsége­ken keresztül, különösen természetbeni se­gélyekkel (ruha, élelmiszer) volt és van az ifjúság nagy hasznára. Ezen kívül az egyes Szövetségeken és B.-en belül tevékeny ön­segélyező munka folyik (menzakedvezmény, állásközvetítés, diákcsereakció, stb.). A B. kulturális munkája az ifjúság korszerű világszemléletének kialakítására törekszik. Ezt a célt szolgálják az egyes B. keretein belül a gazdasági, nemzetpolitikai és szo­ciális kérdésekről tartott rendszeres elő­adások s a különféle pályatételek kitűzése. Újabban nagy megértésre talált a B.-nél az ú. n. falumunka (1. o.) s a városi settle­ment (1. o.) Mindkét mozgalom a falusi pa­raszttömegek, illetve a városi ipari mun­kásság és a fiatal intelligencia egymásra­­találását igyekszik előmozdítani. B.-inknek a külföldi diákszervezetekkel való kapcso­latai is erősek. Az úttörő munkát ezen a téren a MEFHOSz végezte és 1926-ig hiva­talosan is képviselte a magyar ifjúságot. 1926-ban a Magyar Diákkülügyi Bizottság vette át ezt a szerepet, utána pedig a Nemzeti Diákszövetség. A magyar B. tag­jai mind a két nagy nemzetközi diákszer­vezetnek: :a Conféderation Internationale des Étudiants (C. I. E.) és az International Student Service (I. S. S.) szervezeteinek. A B. szellemét és törekvéseit híven tük­rözi a főiskolás sajtó (Bajtárs, Egyetemi Híradó, stb.), mely a magyar hagyomá­nyok ápolása mellett, kívánatosnak tartja az újabb európai eszmeáramlatokba való belekapcsolódást. A B. közül a Turul Szö­vetség tagjai fekete, a Hungáriáé világos­kék, az Emericanáé zöld stb. sapkát visel­nek. A tisztséget viselők latin elnevezése: magister, senator, dominus, magyar nevű tisztségek: fővezér, nádor, íródeák, gara­bonciásdeák stb. A B. (törzsek, korporá­ciók) száma 100 körül jár; a főiskolai ifjú­ságnak kb. Vs-a tartozik hozzájuk. Az egyes B.-et lásd a megfelelő címszók alatt. Bajtársi lopás, a katonai büntetőtörvény­könyv szerint a lopásnak az a neme, ami­kor a katona a bajtársát lopja meg. Sok­kal szigorúbb elbírálás alá esik, mint a közönséges lopás. Bajtava: 1. Bajta (Csehszlovákia). Bajtay József Antal, piarista igazgató, majd rendfőnök, *1717, +1773. Mária Teré­zia rendelkezésére a későbbi II. József tör­ténelemtanára volt. 1760-ban erdélyi püspök lett és bárói rangot kapott. Bajulos, 1. Bailli, Bajusz, a felsőajak szőrzete. A közfel­fogás szerint, a szakállal együtt, általában a férfiasság jelképe. Hosszúsága, alakja korok és népek szerint változó (1. Szakáll). A B. egészen a legújabb időkig a magya­ros külső elengedhetetlen tartozéka volt. Magyar bajuszviselet. Felső sor: sodros bajusz (balra); harcsabajusz (jobbra); középső kép ; tömött bajusz ; alsó sor ; kacskaringós bajusz (balra); kihúzott bajusz (jobbra).

Next