Uj Idők Lexikona 21-22. Pozdorja - Szikes (Budapest, 1941)
R - Romadour - Romagna - Romagnoli Ferenc - Rómaiak
Romadour rokkal díszített Foro Mussolini, az új egyetem épületei, a Vergilius líceum stb. Az 1942-re tervezett világkiállítás számára szinte külön városrész épült. L. az 535—538. táblákat. Romadour [—dur], belga eredetű, étható szagú, csípős ízű lágysajt, rendszerint staniolba csomagolva hozzák forgalomba. Kérgét kívülről szalmasárga v. vöröses színű kenőcsös réteg borítja. Tehéntejből készül. Romagna [anya], vidék Felső Olaszországban, Emíliában, az Appenninek és az Adriai tenger között, kb. 16340 km 2. Lakosai a romagnolák. Romagnoli Ferenc, kürtművész, *1886. Tanulmányait a bécsi zeneakadémián végezte. 1909 óta a m. kir. Operaház tagja, 1916 óta a Zeneművészeti Főiskola tanára. Fivére, R. Károly, a bécsi operazenekar tagja. Rómaiak, az európai műveltség kialakításában vezető szerepet vivő ókori népek egyike. A nép Róma városától vette a nevét, melynek fennhatósága alá előbb az itáliai törzsek, majd a római birodalomnak nevezett világbirodalom került; nyelvük, a latin, eredetileg csupán Róma közvetlen szomszédságának, Latiumnak volt a nyelve; az egész félsziget (Italia) névadója az italosok kicsiny törzse lett, mely a történeti idők legkezdetén Bruttium vidékén élt. Azt a nyelvi és néprajzi sokféleséget, mely az itáliai történelem kezdeteinél mutatkozik, történetírók a mai Kaukázus-vidék tarkaságához hasonlítják. A kétségkívül indogermán eredetű ,,itáliaiak" két ága: a latinfaliszkus és az umberszabell csoport; az első területe kezdetben csupán Latium I.-i és a Tiberis jobb partjának a Sorache-hegy alatt elterülő része volt, míg az umberszabell törzsek a félszigetnek úgyszólván egész hosszában el voltak terjedve, a legnagyobb területen a számúitok, kik utóbb a római hódításnak is a legszívósabban álltak ellent. Különböző illír törzsek (vénetek, ligurok, stb.) mellett jelentős szerepet vittek a még ma is vitatott eredetű etruszkok, akik Itália népei közül először jutottak el magasabb fokú, városias jellegű műveltséghez és a törzsi szerkezeten, ill. városállamon túlmenő állami berendezkedéshez. A vezérszerepre hivatott latinok maguk is több törzsre oszlottak, melyek eleinte egymástól függetlenül élték a maguk pásztori v. földmíves életét s csupán a minden tavasszal megismétlődő szövetségi ünnep, a feriae latinae tartotta ébren az összetartozás tudatát bennük. Az ünnep Juppiter Latiaris templomához fűződött, s Alba Longának az biztosította az elsőbbséget a latin városok között, hogy ez a templom a hozzátartozó Mons Albanuson állt. Elsősorban kedvező földrajzi helyzete (a tengeri hajók befogadására alkalmas Tiberis-torkolat mellett épült) juttatta a hegemóniát hamarosan Róma kezére. A római eredetmondákban Alba Longa elsőbbsége tükröződik azáltal, hogy Róma alapítóját, Romulust; az elűzött alba-longai király, Numitor unokájának mondják. A római hagyományok három alaptörzset tartottak számon (Ramnes, Tities, Luceres), a város alapítását Kr. e. 753-ra tették, s Róma hét királyának az élére magát a városalapító mondái hőst állították (Romulus, Numa Pompilius, Tullus Hostilius, Ancus Martius, Tarquinius Priscus, Servius Tullius és Tarquinius Superbus). Róma vallási intézményei és társadalmi berendezkedése nagyjából már a királyok alatt kialakultak, az elsőt főleg Numa Pompilius, a másodikat Servius Tullius nevéhez fűzik; bizonyos, hogy mind a kettőben szerep jutott már a görög hatásnak, amely először D.Italia görög gyarmatai (Magna Graecia) s a már erősen görögös műveltséggel rendelkező etruszkok közvetítésével érte a R.-at. A római államalkotás legjellemzőbb formájában, a köztársasági alkotmányban is felismerhetők a görög befolyás nyomai; így pl. az imperiumon megosztozó, egy évre választott két consul mellett a „király" nevet, az athéni archon basileushoz hasonlóan, a vallási intézmények élén álló rex sacrorum címe őrizte meg. A történeti mag tehát abban a mondában is igazolható, hogy a római köztársaság megalapítója, L. Junius Brutus, Apollon delphoi-i jósdájától kapott ösztönzést szerepe vállalására (Kr. e. 510). A köztársaság első sz.-ait egyfelől egész Itália meghódítása, másfelől a társadalmi ellentétek kiegyenlítődésére vezető pártviszály, a patríciusok és plebejusok küzdelmei töltik ki. Az első Kr. e. 272-ben, a Pyrrhos epeirosi király segítségével is hasztalanul megerősített D.itáliai görög gyarmatváros, Tarentum elfoglalásával ért véget,a második valamivel előbb, miután a patríciusok kiváltságait fokozatosan már a törvények egész sora eltörölte, sőt a köznép helyzetét a képviseletében eljáró tribunus plebis személyének sérthetetlensége és a senatus határozataival szemben érvényesíthető vétójoga is megerősítette, Kr. e. 300-ban a lex Ogulina még a papi hivatalokat is megnyitotta a plebejusok előtt. Ezek után a punokkal szemben három megsemmisítő erejű hadjáratban (I. Kr. e. 260— 241; II. 219—202; III. 147—146) a R. a Földközi-tenger uralmát biztosították maguknak s még a pun háborúk kapcsán meg-Római pap (frater arvalis), 5306