Uj Idők Lexikona 23-24. Szikesfalu - Zygota (Budapest, 1942)
T - Török majom, l. Berbermajom - Törökné Kovács Hermin, l. Török Mihály - Török nyelv - Törökország
a legkiválóbbak élcsapata lenni. A lovasságot úgy szervezték meg, hogy a meghódított területeiken kis hűbéreiket alapítottak, tulajdonosaikat pedig 2—4 lovas (szpáhi) állítására kötelezték. Ekként Európában 80.000, Ázsiában 50.000 lovast tudtak a legrövidebb időn belül mozgósítani. Azonban a XVII. sz. elején lovasságuk lassankint zsoldossereggé alakult s hanyatlásnak indult. A katonai szervezet mellett puritán életű, kiváló szultánok egész sora is előmozdította T. emelkedését. De már II. Szulejmán alatt a hárem uralkodott, utána gyenge szultánok következtek, akiket környezetük befolyásolt; rokonaikat távoltartották a közügyektől s testvéreiket gyakran megölették. Az állami bevételek a nem-mohammedán alattvalók adójából, a hűbéresek adójából és a Franciaországgal 1535-ben megállapított vámokból állottak. De a hanyatlás tünetei ellenére is, a 30 éves háborúban meggyengült Ausztria és az I. Abbász (1587—1620) alatt ismét nagyhatalommá nőtt Irán között is. még egy sz.-nál tovább megmaradt nagyhatalomnak; ezt főleg tehetséges nagyvezéreinek (Mehmed, Szokolli, Szinán pasa, Khalíl pasa, a Köprikiek) köszönhette. Katonailag T. az 1371.-i lepantói csatavesztés óta védekezésre szorítkozott. Azonban a XVII. sz.-ban a Habsburgoknak sikerült a korábban törökbarát Franciaországot maguk mellé állítani s így túlsúlyba kerültek Európában. 1664-ben Szt. Gotthárdnál döntő csapást mértek a török hadseregre, 1683-ban, Bécs sikertelen ostroma után pedig a német államok, Velence és Lengyelország részvételével „szent liga" alakult a törököknek Európából valló kiverésére. Buda visszavétele (1686) után ki is szorították a törököket Magyarországból (1699: karlócai béke), Velence Moreát, Oroszország Azovot nyerte el. Habár T. 1718-ban a pozsareváci békében ismét visszakapta Moreát, elvesztette a Bánságot, Kis-Oláhországot s 1739-ben Belgrádot is. Azovot egy időre még visszaszerezte, de mikor 1768- ban Franciaország rábeszélésére a lengyeleket támogatta az oroszok ellen, az 1774.-i kücsük-kajnardzsii békében le kellett mondania a Krim-félszigetről s elismerte Oroszország protektorátusát a dunai fejedelemségek felett. 1787—1792. évi Ausztria és Oroszország elleni háborújában csak Poroszország fenyegető magatartásának és a francia forradalomnak köszönhette, hogy aránylag kedvező békét köthetett (1791-ben Szisztovban Ausztriával és 1792-ben Jassyban Oroszországgal). 1827—57 között Franciaország meghódította Algériát. Oroszország a balkáni szlávok felszabadítására törekedett. A török—orosz háborút lezáró 1812-i bukaresti békében T. megkapta Besszarábiát s a szerbeknek önkormányzatot biztosított. 1821- ben fellázadtak a görögök s az 1829. évi drinápolyi békében elnyerték függetlenségüket. Mikor 1833-ban Mehemed Ali egyip Törikország tömi alkirály előnyomulása Kisázsiát fenyegette, T. orosz segítség fejében az 1833-i hunkjár-iszkeleszti titkos szerződésben megengedte idegen hadihajók áthajózását a tengerszorosokon. 1841-ben a Ny.-i hatalmak Mehemed Alit Egyiptomba parancsolták viszsza; dinasztiája alatt Egyiptom csak lazán függött össze T.-gal. A vereségek hatása alatt a törökök maguk is igyekeztek intézményeiket korszerűsíteni: a XVIII. sz.-ban francia, 1835 óta német tisztekkel szerveztetek újra a hadsereget s 1826-ban kiirtották a janicsárokat. Az 1839-ben kiadott Hatt-i-Serif egyenlő jogokat biztosított a szultán minden alattvalójának, valláskülönbség nélkül: ezt a rendeletet a krími háborút befejező párizsi béke alkalmával kiadott 1856-i Hatti Humájun megerősítette. 1856-ban alapították az Ottoman Bankot, 1869-ben új polgári törvénykönyvet (medzselle) vezettek be, 1868-ban államtanácsot és legfelsőbb bíróságot állítottak fel, 1876- ban pedig a miniszteri felelősséget és a kétkamarás törvényhozást bevezető alkotmányt hirdették ki, de ezt II. Abdul Hamid (1876 —1909) uralomra jutása után hatályon kívül helyezte. A „beteg embernek" nevezett T. felbomlását e reformok már nem tudták megakadályozni. Szerbia s az 1861-ben Románia néven egyesült dunai fejedelemségeik 1865-ben csaknem teljesen függetlenek lettek, a bulgáriai zavargások (1876) pedig az 1877—78.-i orosz—török háborúhoz vezettek. Bár a törökök vitézen küzdöttek, 1878- ban a san stefanói békében az egész Balkánt elvesztették volna, de a pár hónappal később összeült berlini kongresszus a Balkán hegységtől D.-re K.-Ruméliát önkormányzattal meghagyta T.-nak, Románia, Szerbia és Montenegro függetlenségét elismerték, Ausztria-Magyarország megszállotta Bosznia-Hercegovinát, Nagybritannia pedig 1879-ben a T.-nak tett szolgálatai fejében megkapta Ciprust s 1882-ben katonailag megszállta Egyiptomot A veszteségek ürügye alatt Abdul Hamid a parlament feloszlatásával önkényuralmat vezetett be, de ezzel nem tudta feltartóztatni T. további hanyatlását. Az örmény felkeléseket 1895- ben és 1896-ban a kurdok felhasználásával rendezett istanbuli örmény mészárlásokkal igyekezett elnyomni. A krétai görögök felkelése 1897-ben háborúra vezetett Görögországgal s a sziget önkormányzatot kapott. Macedóniában az 1903.-i mürzstegi egyezménnyel a hatalmak nyomására közigazgatási reformokat kellett életbe léptetnie. Abdul Hamid zsarnoksága miatt a külföldön élő, haladó szellemű törökök már a 90-es években az ifjiútörök pártba tömörültek, odahaza pedig a tisztikar az „Egység és haladás" bizottságát alakította meg, mikor VII. Edward angol király és II. Miklós orosz cár 1908-ban, a revali találkozón, újabb beavatkozásra készült a macedón kérdésben, a tisztikar júl. 23.-án kikiáltotta az alkotmányt és a szultánt is kényszerítette annak elfogadására.