Kemény Gábor: Szindbád nyomában. Krúdy Gyula a kortársak között - Linguistica, Series A. Studia et Dissertationes 7. (1991)
II. KRÚDY ÉS A STÍLUSA - 3. Alakmások és önarcképek
amely Krúdynak a romantika iránti vonzalmát az író fiatalkori olvasmányaiból eredezteti. Ha nem érthetünk is egyet maradéktalanul Hevesivel, aki Krúdy egész életművét irodalmi hatások eredményének, műveltségélmények párlatának minősíti, azt okvetlenül el kell ismernünk, hogy a regényesség kultusza s a múltba fordulás, mely a Krúdy-oeuvre egészét áthatja — bár nem minden korszakában egyforma intenzitással — elsősorban az ifjúkori romantikus olvasmányélmények hatásának tulajdonítható. A fin de siecle-öntudat a fiatal Krúdyban a romantika felélesztésének egy sajátos módját alakítja ki (vö. Sőtér 1966: 169). E törekvéseivel némiképp részese, vagy inkább utóda a 80-as években kibontakozó irodalmi ellenzéki mozgalmaknak, melyekhez — felfedezője és mentora, Gáspár Imre révén — személyes kapcsolat is fűzte. Ez az írócsoport egy modernebbnek érzett, ha tetszik, romantikus érzelmesség jegyében határolta el magát a népnemzeti konzervativizmustól, a józanság és mértékletesség Gyulai Pál-i esztétikájától; érdeklődése az orosz irodalom felé fordult: a lírikusok a Bérczy Károly fordította Puskintól, a prózaírók Lermontovtól és főleg Turgenyevtől kaptak indíttatást, a romantikus tónust társadalombíráló, realista szándékkal és impresszionisztikus érzékenységgel párosítva (Reviczky: Apai örökség; Petelei, Gozsdu, Justh Zsigmond). A századvégen indulók újromantikus ihlete azonban már nemcsak a puskini-turgenyevi romantikából táplálkozik, hanem a hoffmanniból is: írásaikban szóhoz jut a groteszk, a bizarr, a fantasztikum (pl. a két Cholnokynál). A fiatal Krúdy novelláiban és kisregényeiben érzelmesség és bizarrság, turgenyevi és hoffmanni romantika próbál szintézisre jutni egy páratlan zeneiségű prózastílus gordonkahangján, egy szuverén időszemléletű poétikus realizmus módszerében. A vörös postakocsi önvallomás értékű részlete, mely „a tirpákok városában” (Nyíregyházán) gimnáziumba járó Rezeda Kázmér első szerelméről és első olvasmányairól szól, érdekes felsorolását nyújtja az ifjú Krúdy irodalmi eszményképeinek (VP. 1528). Az első nagy élmény, az Anyegin, „mély érzelmek és finom hangulatok poézise”, majd sorban utána: Dickens, romantikus realizmusával, Andersen, mesemondó leleményével, Boccaccio, a szerelmi témával és a fordulatos novellaforma kihegyezettségével. Thackeray-től realizmust tanul, Dosztojevszkijjel az emberi lélek sötét mélyeibe hatol, Hoffmann a kísértetekkel és fantasztikumokkal, Csehov a lélekelemző hangulatisággal, Tennyson király-idüljei a lovagi erények kultuszával, Strindberg a modern nőproblémával gazdagítja irodalmi műveltségének színképét. Egyformán izgatja Musset romanticizmusa és Maupassant naturalizmusa, a spanyol irodalom iránti vonzalma Cervantestől Pedro Alarcónig ível. Az első számú kedvenc, a nagy példakép azonban mindvégig Turgenyev, akiben elsősorban nem a realista írót tiszteli, hanem a finomtollú költőt, a „turgenyevi nőideál” megfogalmazóját. Turgenyev hatása 1897 és 1900 közt a legerősebb (vagy inkább: a legdirektebb), de a Szindbád-novellák