Lobogó, 1965. január-június (7. évfolyam, 1-26. szám)
1965-03-24 / 12. szám
A laktanyán kívül „Örömmel olvastam a „Lobogó”-ban, hogy a szülői értekezlet keretében választ kaphatunk a katonák életével kapcsolatos kérdésekre — írja a szerkesztőségünknek küldött levelében Varga János hódmezővásárhelyi olvasónk. — Én azt szeretném megtudni, hogy a fiam mikor jöhet haza látogatóba, s általában a gyerekek milyen körülmények között hagyhatják el manapság a laktanyát?” Varga János megírta azt is, hogy fia melyik alakulatnál teljesít szolgálatot. Felkerestük őt, és a parancsnokával folytatott beszélgetés alapján örömhírt közölhetünk: Józsi nemsokára hazalátogathat. Alapvető kötelességének ugyanis becsülettel eleget tesz; fegyelmezett és a katonai kiképzés anyagát nagy igyekezettel sajátítja el. Elzárt a századparancsnok rövidesen elengedi eltávozásra. „Hogyan, hát csak ezen múlik?" — kérdezhetik Varga Jánossal együtt a kedves katonaszülők. Igen, „csak” ennyit kell tenniük a fiúknak ahhoz, hogy parancsnokaiktól kedvezményben részesüljenek. Mert a kimenő, a kimaradás, eltávozás és a jutalomszabadság kedvezményként kapható a hadseregben. Ezen felül a katonák évi rendes szabadságra is jogosultak. Akik nem teljesítenek éppen valamilyen szolgálatot, azok közvetlen elöljáróiktól kérhetnek — s ha megérdemlik,kapnak is — kimenőt. Ez a parancskihirdetéstől, (vasárnap és ünnepnapokon ebédtől) takaródéig tart, s annak a városnak a határain belül érvényes, ahol a laktanya fekszik. Igen ám, de a takarodó ideje hamar elkövetkezik, s mit lehet tenni, ha a film, vagy a színházi előadás (nem beszélve más szórakozásról) tovább tart? Olyankor a katonák századkihallgatáson — a szolgálati út betartásával — kimaradást kérhetnek, ami a takaródón túli meghatározott időpontig érvényes. Joggal örülnek azok a kiváló jelvényes honvédek és tisztesek, akiknek nem is kell ezt esetenként kérniük, mivel állandó kimaradási engedéllyel rendelkeznek. Ha ugyanis a munkájuk, magatartásuk példamutató, akkor ez őrvezetőknek a takaródén túl egy órával, a tizedeseknek kettővel, a szakaszvezetőknek pedig három órával engedélyezhető az állandó kimaradás. A kiváló jelvényes honvédeknek szintén egy órával, a tiszteseknek pedig a fenti időpontokon túl még egy-egy órával tovább érvényes az állandó kimaradásuk. Az eltávozás az már egy kis szabadságnak tekinthető, ugyanis annak keretében a helyőrség területét rövid időre el is lehet hagyni. Aki eltávozási engedélyt kap, az a katonai szünnapot megelőző napon a parancskihirdetés befejezésétől a szünnapot követő nap ébresztőjéig tartózkodhat a laktanyán kívül. Ebben az esetben — ha a helyőrségtől nem lakik túlságosan messze — a saját költségén természetesen haza is látogathat. Még mindig sok szülő nem tudja: az első évüket szolgáló honvédek — rendkívüli indokolt esetek kivételével — szabadságot, sőt kimenőt, kimaradást és eltávozást is, csak alapkiképzésük befejezése után kaphatnak. Amíg tehát ez az időszak le nem telik, addig hiába is várják haza a gyerekeket. Amint azonban ennek vége, ki-ki érdeme szerint részesülhet a különféle kedvezményekben. Sőt, ez év január elsejétől egy új rendelkezés is érvénybe lépett. A honvédelmi miniszternek a katonák jogairól és kötelességeiről szóló utasítása szerint a bevonulástól eltelt hat hónap után már kivétel nélkül valamennyi sorállományú honvédnek és tisztesnek jár szabadság. Az első évüket szolgáló katonáknak nyolc nap, a második évben pedig tíz nap. Akik szorgalmukkal, igyekezetükkel elérik, hogy őrvezetők, tizedesek vagy szakaszvezetők legyenek, azok itt is előnyben részesülnek: az első évben tíz, a másodikban pedig 12 nap évi rendes szabadságra jogosultak.Betegség esetén — ha a körülmények megkívánják — egészségügyi szabadságban részesülnek a fiúk, ha pedig odahaza súlyos családi probléma, netalán haláleset fordul elő, akkor rendkívüli szabadságot kapnak. Dicséretképpen a parancsnokok a fentieken túl még jutalomszabadságban is részesíthetik arra érdemes beosztottjaikat. S ez bizony nem csekélység! Egy-egy alkalommal a századparancsnoktól három nap, a zászlóaljparancsnoktól hat nap, az ezredparancsnoktól és az ennél magasabb beosztású parancsnokoktól tíz nap szabadságot kaphatnak a katonák. Látnivaló tehát, hogy a katonai szolgálat nem jelent állandó laktanyán belüli életet. Azt természetesen a kedves szülők is jól tudják, hogy egyszerre mindenki nem távozhat el, hiszen az alakulatok egy bizonyos százalékának mindig bent kell tartózkodnia. Ezért nem engedhetnek a parancsnokok mindenkit haza a húsvéti locsolásra, a karácsonyi ünnepekre vagy szilveszterre. Akinek a munkája, magatartása ellen viszont nincs kifogás, annak módjába is áll időnként hazalátogatni. Ez csakis a fiúkon múlik, s jó, ha erről a szülők is tudnak ... Végezetül még egyetlen rövid megjegyzést: rendkívül fontos, hogy a katonák pontos időben visszatérjenek a laktanyába. Az otthon töltött kellemes órák persze gyorsan elröppennek, ám bármennyire is nehéz a búcsú, idejében kell arra is sort keríteni. Nem szabad előfordulnia, hogy éppen a szülői szeretet vagy a kedves marasztaló szava legyen az oka egy esetleges súlyos fenyítésnek, s az növelje meg túlságosan hosszúra az időt a legközelebbi viszontlátásig. Meleg volt... Nem ritkák az ilyen pillanatok a nagy nemzetközi gyorsasági autóversenyeken, ahol minden pillanatnak nagy ára van. Ezúttal tankolás közben történt valami hiba a nürburgringi versenypálya depója előtt, egy másodperc alatt lángralobbant az olasz Scarlatti kocsija, s a versenyző ruhája is. Scarlatti elég súlyos égési sebek árán megúszta ezt a „kalandot”, de Ferrari kocsija tönkreégett. Ne kelljen ezentúl sem szemüveg! Az NB I-es labdarúgó-bajnokság nyitányán a csapatok a várakozásnak megfelelően szerepeltek, de egy meglepetés — kellemes — mégis akadt. Talán egyetlen olyan forduló sem akadt a múlt évben, ahol ne hangzottak volna el „Szemüveget a bírónak!” és hasonló megjegyzések. Nos, ezúttal elmaradtak. A mérkőzések tudósításaiban a játékvezetőkről ilyen bírálatok jelentek meg. Győr—Csepel: Biróczky igen jól bíráskodott. II. Dózsa—Dorog: Fehérvári jól vezette a sportszerű találkozót. MTK—Ózd: Aranyosi jól bíráskodott. Szeged—Pécs: Gere hiba nélkül vezette a mérkőzést. Salgótarján—Vasas: Soós Gábor jól bíráskodott. Honvéd—Komló: Zsolt igen jól vezette a találkozót. Tatabánya—Ferencváros: Horváth Lajos a nehéz mérkőzésen kielégítő teljesítményt nyújtott. Az ember felsóhajt, bár így is folytatódna. Úgy tűnik bízhatunk ebben, mert játékvezetőink lépést tartottak labdarúgóink „fejlődésével”, ami a felkészülést illeti. Ők is rendszeresen edzettek és talán még soha nem végeztek olyan lelkiismeretes munkát a felkészülés során, mint most. Az „alapozás” jól sikerült, biztatóbb formában kezdtek mint csapataink, örvendetes dolog ez, s nem mindegy, hogy ilyen lesz-e a folytatás is. Nem mindegy, hogy legnépszerűbb sportágunk bajnokságának tisztaságára, sportszerűségére miként ügyelnek a gyepszőnyegen. Tevékenységüktől sok minden függ. Az eredmények, a hangulatok alakulása, a sérülések száma, s nem utolsósorban, hogy a kilencven perc alatt a játékosok mint ellenfelek vagy mint ellenségek küzdenek egymással. A bíró jó erőléte magabiztosságot, határozottságot kölcsönöz, az ilyen ember felül tud emelkedni a mérkőzések légkörén, képes megérteni a sportolók lelkiállapotát, s így ítéleteiben nem befolyásolhatják. Játékvezetőink nemzetközi „árfolyama” is kedvező. Az idén ismét számos külföldi meghívás érkezett, amelyekben magyar játékvezetőket kérnek nemzetközi mérkőzések vezetésére. Ezért sem közömbös hát, miként lesz tovább. A bírók szidalmazása, becsmérlése elítélendő dolog, de ezt megelőzni leginkább ők képesek. A hogyanra már megadták a választ az első fordulóban, s most hasonló folytatást várunk. Ne kelljen ezentúl se szemüveg a bírónak! P. B. SPORTKOMMENTÁR